Eszterke, a csillagszívű gyermek

Eszterke szülei, Erdélyi Anita és Pál református lelkészek a mátyusföldi Vágfarkasdon. Otthonukban áldott béke és családi szeretet honol. Eszterke nővére, a hétéves tündérszép Anna csacsogva fogad, rövid kis megismerkedésünk után azonnal hozza a memóriakártyákat, és leültet játszani. Lányos idillünkbe a négy-éves Palika robban be nagy energiával, és ő is pajtássá fogad. Az egy és fél éves Eszterke közben édesanyja öléből szemléli a színes kavalkádot, de a fényképezőgépem láttán azonnal az ölembe vándorol. Nem tudhatja, mekkora szeretetet és megnyugvást érzek, amikor a szívemre szoríthatom őt, és szemében láthatom a csintalan gyermekszikrákat, miközben játék közben kacag. Szívkislány, jut eszembe róla, hiszen hónapokkal ezelőtt ezért az állapotért még csak imádkozni lehetett, és bízni a kegyelemben.

 Eszterke az Erdélyi házaspár harmadik gyermekeként született 2017 májusában egy szép és problémamentes várandósság időszaka után. A családnak már a születés után pár nappal szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy a kislány komoly egészségügyi problémákkal küzd, szíve nem bírja a megterhelést. Szinte azonnal egy komoly szívbillentyű-műtéten kellett átesnie, miután az orvosok előtérbe helyezték egy későbbi műtét fontosságát is.

– A kisbaba nagyon lassan épült fel ebből a műtétből. Egy hétig stagnált, élet-halál közt lebegett, nagyon ritkán lehetett csak felébreszteni, és sok komplikáció is volt, mi pedig egyre lejjebb kerültünk a lelki lejtőn – emlékezett vissza a súlyos gondokkal terhes időszakra Erdélyi Anita. – Próbáltuk a hit segítségével feldolgozni ezt az időszakot, kapaszkodtunk a jóistenbe. Mindennap olvassuk a Bibliát, az igéből és a körülöttünk lévő dolgokból pedig akkor is áradt felénk a biztató üzenet a győzelemről. Eközben az orvosok nem tudtak biztató dolgokat mondani, csak álltak sajnálkozva Eszterke ágya felett. Isteni csoda volt, hogy ez a kicsi végül megerősödött és felépült. Innentől kezdve bennünk volt a megrendítő félelem és az átvirrasztott éjszakákon át gyötrő aggodalom, nem tudtuk, hogyan álljunk hozzá a szívbetegséghez, többször feltettük a kérdést az orvosoknak, van-e Eszterkének esélye az életre. Amikor a kislány állapota stabilizálódott és ismét együtt voltunk, a mindennapok majdhogynem megszüntették ezeket a kételyeket. Bíztunk abban, hogy nem lesz szükség következő műtétre.

Eszterkét a szülők elmondása alapján a helyi gyermekorvos, Kiss Éva is szeretettel óvta és folyamatos figyelemmel kísérte a fejlődését. Erdélyiék viszonylagos nyugalmát egy szeptemberi ellenőrző vizsgálat zavarta meg, amikor kiderült, az értékek nem megfelelőek, a gyulladást jelző markerek az egekbe szöktek. Míg a pozsonyi szívcentrumban biztonsági okokból inkább halasztották volna a következő műtétet, a család által kikért külföldi szakvélemények arra utaltak, a kislányt azonnal műteni kell.

– Egy családi ünnepségen találkoztunk egy nagyon jó kapcsolatokkal rendelkező magyar gyermekorvossal, Mészáros Ferenccel, aki Ausztriában praktizál. Ő és kollégái is megerősítették, hogy Eszterke szíve nagyon rossz, kockázatos az állapota. Biztattak bennünket, hogy próbáljuk felvenni a kapcsolatot a világszínvonalú linzi gyermekszívklinikával. Végül családi kapcsolatok segítségével kerültünk összeköttetésbe az ottani kórház gyermek-intenzívosztályának  altatóorvosával, Szabó Veronikával, aki önzetlenül nyújtott felénk segítő kezet.

A család tisztában volt azzal a ténnyel, hogy a linzi műtét jelentős anyagi terhet ró majd rájuk, de amikor megérkezett a hatvanezer euróról szóló jelentés, reményeik teljesen a semmibe vesztek. Bár rokonaik és ismerőseik arra biztatták őket, kérjenek segítséget a nyilvánosságtól, Erdélyiék ezt nem szívesen lépték meg. A segítségkérő felhívást csak a szűk családi és ismeretségi kör, valamint a református egyházközösség felé terjesztették ki, de a hír hihetetlen erővel robbant, különböző civil és egyházi szervezetek, magánemberek, falvak, iskolák fogtak össze, és kezdtek jótékonysági gyűjtésbe és adományozásba. Rövid időn belül idegen nyelvekre is le kellett fordítani a segélykérést, mivel külföldről is érkezett a segítő szándék és az adományok. A kicsi lány és a család története megérintette régiók, országok és nemzetek szívét, és az emberek nem fordultak el, csak adtak és imádkoztak, mindenki jó szívvel gondolt a csillagkislányra. A tiszteletes úr és tisztelendő asszony elmondták, utólag is hihetetlennek tűnik, de röpke tíz nap alatt összegyűlt a műtéthez szükséges összeg, ők mégis azért a leghálásabbak, hogy életük legnehezebb periódusában ekkora mértékben hullott rájuk az áldás, és Eszterke a maga esetével nagyon sok embernek megnyitotta a szívét, és összekapcsolta a lelkeket az isteni szeretetben. 

– Eszterke kálváriája során bizonyságot tudtunk tenni Istenről, a hit és az imádság megtartó, hegyeket megmozgató erejéről. Csodálatos, hogy úgy érzem, ez sokaknak sokat is adott. Nagyon sok emberrel kerültünk személyes és közvetlen kapcsolatba – beszélt belső érzéseikről az édesanya. – Lelkészként már sokszor megbizonyosodtunk arról, hogy a terheket csak hitben lehet elhordozni. Eszterkével kapcsolatban abban nyugodott meg a lelkünk, hogy Eszter Istené és Isten szereti őt, a legjobbat készíti a számára. Isten gondviselésére bíztuk Eszterke ügyét. Megértettük, mindez azért történt velünk, hogy nyilvánvalóvá váljon, Isten csodákat tesz. Linz pedig az is volt. Egy nagy szabadítás. Olyan csoda, ami túlszárnyalta az ember elképzeléseit. Most már szégyenkezve tekintek vissza minden aggodalmunkra, hiszen Isten előre elrendezett mindent, Igéjével végig biztatott és véghez vitte, amit megígért. Az első műtét után mindennap úgy búcsúztam Eszterkétől, hogy fejére tettem a kezem, és megáldottam: „Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” Célhoz is ért ez a kegyelem.

Eszterke november hatodikán esett át a hatórás műtéten. A kislányt Rudolf Mair, a világhírű sebész főorvos vezette át élete talán egyik legnagyobb próbatételén. Eszterkének leállították a szívét. Egy gép működtette a vérkeringését a beavatkozás alatt. Eltávolították a működésképtelen aortabillentyűt, kivették a saját tüdőbillentyűjét, ezt beillesztették az aortabillentyű helyébe, a tüdőbillentyű helyébe pedig egy borjú billentyűjét ültették be. Ezután tágították az ereket, ott, ahol szükség volt rá.

A kislány nagyon rövid idő alatt szinte teljesen felépült, a szülők elmondása alapján most már teljes értékű, semmiben nem korlátozott gyermekkort élhet, bár még vigyázni kell, hogy ne terheljék túl a szív működését, és egy ideig még gyógyszereket kell szednie, amelyek segítik a szív elernyedési funkcióját. Évek múltán pedig cserélni kell majd a borjúbillentyűt, amely nem nő együtt a szervezettel. Eszterke közben boldogan játszik a testvéreivel, akiknek lelkét a tág családi kör összetartásának köszönhetően nem terhelte meg a kishúguk kálváriája. Szívesen és nyitott szívvel tartózkodtak a rokonoknál azokban a nehéz időkben, amikor édesanyjukat és édesapjukat Eszterke kórházi ágya mellé szólította a szülői szeretet.

– A világosság a sötétségben fénylik. A mi életünkben is, a lelkünket legmélyebben megrázó szomorúságot, aggodalommal átvirrasztott éjszakákat kellett megélnünk, hogy megláthassuk ennek a kicsi csillagnak a fényét, amelyen keresztül Isten fénye világított ránk. Visszatekintve a próbákkal terhes hónapokra, elmondhatjuk, hogy életünk legnehezebb periódusa egyben a legáldásosabb is volt.