És a hajó megy…
Hektikus volt a múlt hét az európai politikában, és sok tekintetben eljött az igazság pillanata. A magyar kormányfő, ha háborút nem is, fontos csatát nyert. Pedig szinte reménytelen pozícióból jött ki győztesen, ráadásul úgy, hogy az ellenfeleire két kört rávert ezer méteren.
Hiába károgtak jó előre a liberálisok, akik azt remélték, Orbán Viktort majd jól megleckéztetik. Már észrevehették volna, ha kilátnának az odújukból, hogy az „elszigetelt” miniszterelnök igenis tényező lett az európai politikában.
Az Európai Tanács döntése után köpni-nyelni nem tudtak, csak bambán nézhették Orbán háta közepét. Pláne, amikor azzal kellett szembesülniük (mekkora fájdalom!), hogy a világsajtó is kénytelen volt elismerni, a magyar miniszterelnök úgy csavarta az ujja köré az ellenfeleit, hogy az már szinte barátságnak tűnhetett.
Barátságról, szeretetről természetesen szó sincs, hiszen például a holland pénzszivattyúzó attitűdöt világok választják el a közép-európai értékrendtől. Míg a mi régiónk proletárjai a diktatúra nevű tantárgyból vizsgáztak, addig ők vígan élték az egykori gyarmatosítók, a Disznófejű Nagyúr dologtalan utóéletét.
A fél világ kifosztásából élő „fejlett Nyugat” már csak ennek okán sem értheti meg a mi fajtánkat.
Azt is nehéz lehet felfogniuk, hogy amit nehezen – és kedvező konstellációknak köszönhetően – visszaszereztünk, abból nem akarunk engedni.
Múlt hét elején azért elég erős jelzést kaptunk arról, hogy az Európai Unióból sosem lesz Európai Egyesült Államok. Legalábbis addig, amíg létezik az észak–déli törésvonal, vagy amíg Közép-Kelet-Európa nem veszít a súlyából, és fel tudja tartóztatni azt az erőszakhullámot, amit a liberális, a jólétbe belehülyült Nyugat képvisel vele szemben. Addig, amíg képesek vagyunk – tetszik, nem tetszik – összezárni, magyarok, lengyelek, csehek, szlovákok. (Ugye, Matovič úr, Jourová asszony meg a többiek?)
Vagy ha mégis átvedlünk EU-ból USE-ba, akkor az csak erőszakkal és az iszonyatos mennyiségű pénz mozgatásával, lefizetett árulók és felvásárolt vezetők révén valósítható meg, akik a háttérhatalom köpönyegéből elősündörögve szurkálják az európai értékek és a jogállamiság nevű ködöt.
Utóbbira sajnos elég nagy az esély, hiszen az Európai Parlamentben túl sok a korrupt, a saját nemzetét és népét semmibe vevő konjunktúralovag, akinek semmi sem drága. Márpedig az Európai Tanács döntését még a parlamentnek is szentesítenie kell. De a kutyából egyszerűen azért nem lesz szalonna, az EU-ból USE, mert mihelyt a pénzről esik szó, mindenki elfelejti a fennkölt szolidaritást, és a másik torkának esik.
A magyarországi liberális baloldal ismét eljátszotta a hazáját eláruló szerepét: Ujhelyi és Molnár elvtárs, Gyurcsányné és Cseh elvtársnők természetesen fenik a kaszát, hogy a parlamentben majd elkaszálják a nehezen megszületett egyezséget. A négy DK-s, a két momentumos és az egy szál MSZP-s EP-képviselő nem is rejti véka alá, hová húz. Ki ne tudná, miért?
A minél rosszabb, annál jobb logikája szerint minden kudarc alááshatja a kormány népszerűségét, talán bele is bukik, s talán ebből ők jönnek ki győztesen. Talán. Álmodik a nyomor. Egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy ilyen ócska, hazáját támadó társaság egyetlen országban sem él a 27 közül. Az ember néha nem is érti, mi szerepel a magyar jogrendben a hazaárulás címszó alatt.
Szóval ne legyenek kétségeink, hogy nyár végén, ősszel még nagyobb össztűz fog zúdulni a magyar (és a lengyel) kormányra, ha lehet, még vehemensebb rágalomhadjárat, természetesen az „európai értékek” és a „jogállamiság” hadműveletek égisze alatt. Egyszerűen azért, mert útban vagyunk.
Az Európai Unió tehát a múlt héten nem esett szét, de ha az egészet egy szemléletes szimbólummal szeretnénk lefesteni, keresve sem találnánk szebb jelképet Federico Fellini rinocéroszánál, amely az És a hajó megy… című film zárójelenetében áll egy csónakban.
Európa, ez a nagy, tohonya állat előbb-utóbb vagy felborul a csónakkal, vagy megfeneklik valahol. De hogy haladni nem fog, annak sajnos elég nagy az esélye.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/31. számában.
