Értünk szól
Kicsiny falumban bő egy hónap után ismét megszólalt a harang. Végre! Egy nyár végi égiháborúkor csapott bele a villám a templomtoronyba, s megkárosodott az elektromos szerkezet. Emiatt hallgatott el. Hirtelen csendesebb lett a falu, mint annak ellőtte. Szinte mindenki észrevette, hogy valami hiányzik. Hozzászoktunk a harangszóhoz, s bármennyire modern is a világ, segít nekünk eligazodni a napok s az élet rendjében.
Mert bizony sokszor megszólal a nap során. Legelőször reggel 6 órakor, mint valami ébresztőóra, hogy ideje felkelni és elindítani a napot. Mi tagadás, a lustálkodós nyári reggeleken, nyitott ablaknál aludva, nem mindig örülünk a giling-galangnak. Délben is szól, a nándorfehérvári csata tiszteletére, de a legtöbb ember számára ma már inkább az ebédidőt jelezve. Ideje abba- vagy félbehagyni a munkát és asztalhoz ülni. Este 6 órakor megint hallhatjuk, most már a nap végére figyelmeztet, arra, hogy lassan eljön a pihenés ideje.
Amikor délelőtt 10 órakor szólal meg, elfacsarodik a szívünk. Tudjuk, hogy valaki megint elköltözött e világból, kis falunk egyik házából örökre hiányozni fog valaki. Az ő tiszteletére délután 2 órakor is megszólal a lélekharang, mindennap, egészen a temetésig. Kiharangozzák. Azt talán már mondanom sem kell, hogy az elhunytat is harangszó mellett kísérjük végső útjára, s azzal kezdődik a lelki üdvéért felajánlott gyászmise is.
S hogy miért harangoznak nálunk péntekenként délután 3 órakor? Mert Jézus ekkor halt meg értünk a keresztfán.
Vasárnap a délelőtt 10 órai harangszó főleg a háziasszonyokat figyelmezteti arra, hogy ideje rákapcsolni az ünnepi ebéd főzésére, ha a 11 órai szentmisén, talpig ünneplőbe öltözve részt akarnak venni. Merthogy az is harangszóval kezdődik, és a szentmisére is jut belőle. Hétköznaponként délután fél 5-kor a harang szava szintén misét jelez.
A felsoroltakból is látszik, hogy a harangszó a mindennapok részévé válhat. Valahogy az összetartozást, az együttélést és még a szolidaritást is jelképezi. Hívó szavára közösen indulunk a templomba vagy éppen a temetőbe, tudjuk mikor jön el a terítés ideje, és még arra is figyelmeztet, hogy fejezzük be már végre a munkát.
Néha-néha még a szomszéd falu harangszavát is el lehet csípni, ami azt a kellemes érzést kelti bennünk, hogy sokan vagyunk, akik hasonlóan élünk és talán gondolkodunk.
Az sem lehet véletlen, hogy sok költőt ihletett vers írására, de nótákban, dalokban is szerepel, s mindig óriási öröm kíséri, ha valahol harangot szentelnek. Talán mert ahol megszólal, ott élet van, s a megmaradás reménye. Hangja olyan, mint a szívverés. Bim-bam, bim-bam… Jó érzés tudni, hogy hiába múlnak az évek, a századok, valami nem változott. A harang értünk szól. És hazahív.
