Érti-e a politika a szlovákiai magyar választó igényét?

A választások kudarcos eredményt hoztak a pártok számára. Nem elég, hogy a közönnyel kellett megbirkózniuk, de a tényleges, teljes egység sem alakult ki, hiszen, mint tudjuk, a februári voksoláson két politikai tömb igyekezett megszólítani a szlovákiai magyar választókat. Régóta sokat ragozott téma az is, egy kisebbségben élő nemzeti közösség nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy politikai érdekképviselete kettéváljon.

Márpedig itt ez történt, és a 2020-as parlamenti választásokig ez az egység nem jött létre. Ha a pártok elhitették magukkal azt, hogy a létrejött „egységes” magyar politizálással a választóik visszatérnek, akkor nagyon tévednek, ugyanis a szavazóknak ennél őszintébb és főként minőségi tartalommal megtöltött párbeszédre lenne szükségük, arra, hogy a pártok a konkrét célokat és javaslatokat is megfogalmazzák.

Az embernek sokszor az az érzése támad, mintha a felvidéki magyar politika egyfajta fáziskésésben lenne. Az egységes magyar politizálást már rég fel kellett volna építeni, még akkor, amikor a szlovákiai magyar politikai elit kétpólusú volt.

A választók akkor még elhitték, hogy ez csak egy ideiglenes állapot, és hamar kialakul egyfajta kiegyezés. A hosszú várakozás azonban közönnyé és távolmaradássá változott, a pártok lekéstek erről a folyamatról, a képlet további ismeretlenre osztódott.

A 2020-as parlamenti választásoknak a szlovákiai magyar politikum komoly fáziskéséssel indult neki, tekintve, hogy a tényleges egység nem jött létre, minőségi és hatékony tartalmat csak részlegesen tudtak kínálni, az országos politika főbb témát pedig nem tudták felvenni. A szlovák pártokhoz képest versenyhátrányban maradtak. A szlovák pártok a választóiknak fel tudtak vázolni egy olyan víziót, amellyel választóikat szavazásra tudták buzdítani.

A szavazók pontosan tudták, hogy milyen országot szeretnének, ezért olyan pártot választottak, amely az ideológiáján kívül a legjobban rávilágított az aktuális problémákra. Ezzel magyarázható az OĽaNO sikere, a korrupció ellenes harc vízióját Igor Matovičék tökéletesen felépítették. A szlovákiai magyarok egy része nem akarta elveszíteni a szavazatát, ezért biztosra ment, sokan úgy gondolták, hogy részesei szeretnének lenni egy sikertörténetnek.

A Magyar Közösségi Összefogás és a Most-Híd programjából látszott, hogy a saját programjuk mellett nem igazán tudták felhívni a figyelmet az ország aktuális problémáira. Ez a jelenség a magyar pártoknál egyébként már régóta észrevehető, hiába volt a Most-Híd sokéves parlamenti szereplése, a magyar témák teljesen kiestek a közéletből és a közbeszédből.

Ebből is látszik, hogy míg a két fontos szereplő, illetve az azokból alakult többi szubjektum azzal volt elfoglalva, hogy a választóikat meggyőzzék, ők a méltó képviselői az adott közösségnek, addig a többi, az egész országot érintő fontos témák feledésbe merültek.

 A Most-Híd négy évig volt kormányon, de a Smerrel való koalíció miatt gyakorlatilag elveszítette a választói nagy részét.

Az MKP partvonalon kívülről szemlélte a történéseket, és a hangját alig lehetett hallani.

Ugyanakkor a szlovákiai magyar pártok életben tudták tartani a saját témáikat, és úgy gondolták, azoknak a megfelelő prezentálása majd az urnákhoz hozza a választókat. Az MKP esetében ez már egy gyakran előforduló hiba, az identitásukra és a párt fő témáira koncentráltak, amelyek nem vesztek volna el, de ezek mellé nem jöttek új ötletek, amelyekkel visszacsábíthatták volna a magyar politikától elfordult választókat.

Az Összefogás nagy reménységgel alakult. Céljuk az volt, hogy a két pártot egy tető alá hozzák, azonban ez a Híd megosztó politikusai miatt, illetve az idő szűkössége miatt meghiúsult. A választási listán az Összefogásnak a fiatalok mozgósítása volt a célja, de az országos politika sokkal jobban vonzotta az ifjúságot, így végső soron a választási lista kudarcot vallott. Pozitívumként kell megjegyezni, hogy a törzsbázist sikerült az MKP-nak, és a Magyar Közösségi Összefogásnak megtartania, de 2010-től más pozitív konklúziót nem tud levonni az MKP:  a közöny és az új szavazók visszaszerzése továbbra sem sikerült. A parlamenti választások sokkal erőteljesebb mozgósítást követelnek meg, amelyekkel a szlovák pártok is küzdenek.

2020 után mindenféleképpen egy új korszak kezdődik a felvidéki politikai elitben. A szlovákiai magyar politikai szubjektumok egymásra vannak utalva, a szavazóknak azonban ez most már kevés. A választó ugyanis észreveszi az őszinte és a tényleges összefogásra való szándékot, azonban úgy tűnik, a felek egyelőre csak a külvilág felé kommunikálják az egységet, az őszinte elhívatást még nem látni.

A szlovákiai magyar politika súlyosan le van maradva a szlovák belpolitika aktuális eseményeiről, ezért nagy hátrányt kell behozni ahhoz, hogy a felzárkózás megtörténjen.

A pártok között nincsenek különösen nagy ideológiai törésvonalak. A Hídnak és az MKP-nak ugyan más a politikai arculata, de a németországi CDU-CSU gyűjtőpárt példája alapján létrehozható egy hasonló politikai alakulat Szlovákiában is. Németországban a fő törésvonalat sikerült kiküszöbölniük, a CDU az urbánus, a CSU pedig a vidéki szavazókat fedte le, így kialakulhatott egy egységes paktum.

Az MKP és a Híd kapcsán a nemzeti és multietnikus vonalat kellene kiegyenlíteni, ehhez jó kiindulópont lehet a regionalizmus, mint közös nevező.

A választók visszaszerzését a különféle generációk megszólítása is sokkal hatékonyabban elősegítheti, ugyanis más forrásból, máshogy tájékozódnak az idősek és máshogy a fiatalok. A magyarság túlnyomóan vidéken él, de a fiatalabb generáció inkább a nagyvárosokban szocializálódik. A magyar értelmiségiek között vannak konzervatív, liberális és nemzetibb érzelmű választók is. Sokan fontosnak tartják a vallást, és vannak akik kevésbé. Ezek a töréspontok nem azt jelentik, hogy szemben állnának egymással, és nem lehetne őket egy tető alá hozni, ilyen megoszlások minden társadalomban megtalálhatóak, csak most kicsiben vizsgáltuk meg őket.

Ha még mindig nem világos, hogy milyen is lehet az új időszak, akkor ideje leegyszerűsíteni. A felvidéki magyar politika egy új korszak előtt áll, amelyben a múltbéli pártok nagyon sok tanulságot és pozitívumot hoztak a szlovákiai magyarságnak, de a jövőben, a siker érdekében, biztos, hogy nem folytathatják tovább a jelenlegi formájukban.

Az új szövetséghez minden szereplő kell, csak úgy születhet meg az egységes magyar érdekszövetség. Ez pedig a sokszereplős politikai szubjektumok kompromisszumos eredményeként jöhet létre.

 Az MKP esetében azt jelenti, hogy az egókat tényleg félreteszik, és nem igyekeznek bedarálni a többi szereplőt, mert attól, hogy övék a legerősebb szervezet, még nem jogosítja fel őket arra, hogy teljes mértékben csak ők diktáljanak, nyitottnak kell lenniük a többiek igénye felé is.

A Híd esetében a múlt tényleges hátrahagyása az alapkérdés, a kétes és megosztó politikusait el kell hagynia. Ha a multietnikus jelzőt meg akarja tartani, és ezen mentén folytatná a politizálást, akkor a magyar mellett nyomatékosabban felvállalhatná az ország összes nemzeti kisebbségét.

Az Összefogás szempontjából azt jelenti a kompromisszum, hogy a szereplőik nagyobb alázatot és tiszteletet mutatnak a két nagy párt felé. Fiatalos lendületüket arra használnák fel, hogy egyfajta mediátor szerepében jelennének meg, és elfogadnák azt az állapotot, hogy egymaguk gyengék a vezetői szerephez, a fiatal és a tapasztalt politikusok pedig egymásra vannak utalva.

Természetesen a felek nem felejtenék el a többi, magyar érdekeltségű szubjektumot sem, ha valaki munkára jelentkezik, azt be kell fogni, mert különben egyre hangosabban fognak sztrájkolni.

A sikeres felvidéki magyar egységes politizáláshoz ez az út vezethet. Az ösvény előtt azonban mindenkinek számot kell vetnie azzal, hogy felkészült-e, az egység érdekében képes-e hátrahagyni azt, ami megosztó, mert ha erre képesek, akkor azt a választó majd a szavazatát az urnába dobva adja vissza a felvidéki szövetségnek.