Érezze a hatalom: már nem beneši időket élünk!
A szlovák kormány valószínűleg öngólt rúgott a Beneš-dekrétumokról szóló törvénnyel, mondta Fiala-Butora János jogász azon a dunaszerdahelyi konferencián, amelyet a dekrétumok ügyében rendeztek. Gubík László pártelnök pedig azt hangsúlyozta, Ficóék „szinte” lehetetlenné tették a velük való együttműködést.
A hatalom láthatóan nem tud mit kezdeni a helyzettel, amit maga idézett előtt a Btk.-módosításával. Nem gondolta végig a következményeket, nem hitte volna, hogy ekkora lesz a felvidéki és magyarországi felháborodás a szlovákiai magyarok elnémítása miatt. Veszélyeztetve látszik a brüsszeli túlkapásokkal szemben alakuló szövetség a szlovák és magyar kormány között, ez pedig Ficóék eddig képviselt szuverenista politikájának csődjét jelentené. Pálfordulást pedig Fico nem engedhet meg magának, elveszítené hitelességét a szlovák választók szemében.
A szlovák kormány börtönnel fenyegeti azokat, akik emlékeztetnek, hogy a magyarokat kollektív bűnösséggel vádolták és gyalázták a 2. világháború után, ennek szellemében telepítettek ki és fosztottak meg vagyonuktól és állampolgárságuktól felvidéki magyarokat. Tegyük hozzá, amiért eddig senki sem kért bocsánatot tőlünk. A németeket és a zsidóságot megkövették, a magyarokat nem! Addig pedig nem jöhet szóba történelmi megbékélés, a többség-kisebbség viszony új alapokra helyezése nem történhet meg a múltbéli sérelmek számbavétele és a kárpótlása nélkül!
A kollektív megkülönböztetés hazugságainak korát már lezártuk, a 21. században ennek semmi helye nincs Európában. Sem a politikában, sem a társadalomban, sem a jog területén! – ez a magyar kormány álláspontja, és ezt fogalmazta meg a teljes magyar politikai paletta, Sulyok Tamás köztársasági elnöktől kezdve országgyűlési képviselőkig bezárva.
Ezért felháborító a Btk. elfogadott módosítása, mert bünteti azokat, akik bírálni merészelik a történelmi hazugságokat, nem mellesleg pedig benne van az elhallgattatási szándék, ezzel is akadályozzák a tények nyilvánosságra hozatalát arról, hogy a beneši dekrétumokra való hivatkozással máig zajlanak földelkobzások.
A Beneš-dekrétumokkal az állam nem megtorolta a holokausztot, hanem folytatta, csak az áldozatokat cserélte ki – hangzott el a Magyar Szövetség és a Pro Hungarica Communitate szervezet által megrendezett dunaszerdahelyi konferencián a Mol Arénában. A megnyitót a barsbaracskai (Érsekújvári járás) származású Szabó Tibor, a Pro Hungarica Communitate elnöke tartotta, „több mint száz bátor embert” üdvözölt a konferencián, szembeszállva az új törvénnyel.
Utólag is elmondható, hogy a konferencia fontos dolgokat mondott ki a második világháborút követő átgondolt etnikai tisztogatásról, arról, hogy milyen ideológiai szerepe lett a dekrétumoknak a nemzetállami tervekben, ami máig is az államiság megkérdőjelezhetetlen része, valamint a dekrétumok máig tartó joghatásáról, az utólagos földelkobzásokról, ahogy arról is, hogy a Btk.-módosítás kapcsán mit várhatunk a nemzetközi fórumoktól, emellett jó és követhető mintaként a vitás kérdések rendezésének lehetséges módja is elhangzott a szerb-magyar megbékélés példájával.
A konferencia nem pusztán a polgári engedetlenség egyik megjelenési formája volt, és nem csak a mának szólt, az előadások komoly összegzését adták helyzetünknek, hivatkozási alapul is szolgálva a jövőben is.
A szlovák kormány logikáját és szándékát nézve azonban továbbra is kérdéses, hogy napjainkban, amikor módosítják a Btk.-t a témára vonatkozó szólásszabadság tiltásával, a tankönyveket pedig nem, vajon mi cél vezérelheti őket? Ki veszélyezteti a szlovák nemzeti létet?...
Valljuk be őszintén, hogy a többség számára még ma is szimpatikus az a korabeli nemzetállami elképzelés, miszerint Benešék egy olyan Csehszlovákiát képzeltek el, amelyben csak a csehek és szlovákok számára van hely, magyarok és németek számára nincs. A németektől sikerült akkor megszabadulni, mi még itt vagyunk, velünk csak próbálkoztak a deportálással, kitelepítéssel, reszlovakizálással, most pedig az elnémítással, hogy senkiben se merüljön fel kétség az ellenünk elkövetett sérelmek jogosságát illetően. Ezért nem várható most sem a szlovák oldalon nagyobb felháborodás a szlovák parlament magyarellenes törvénymódosítása ellen.
A dunaszerdahelyi konferencia szervesen illeszkedett abba a polgári engedetlenségi sorozatba, ami decemberben ugyancsak Dunaszerdahelyen kezdődött az Ártatlanok menete tüntetéssel, és folytatódott az önfeljelentéssel és a petícióval. Most már nem szabad megállni! Nem szabad engedni egy tapodtat se, még akkor sem, ha igaz a hír, hogy az alkotmánybíróság talán felfüggesztené a Btk. módosítását. További tüntetéseket kell szervezni, valamint újabb és újabb formáit kell kitalálni a tiltakozásnak!
Nyílt leveleket és véleménycikkeket kell megfogalmazni a törvénymódosítás ellen, emeljék fel a hangjukat az önkormányzatok, a civil szervezetek és a magyar intézmények! Hogy érezze a hatalom, nem lehet minket megfélemlíteni, már nem élünk beneši időket!