Enyém, tied, övé…
Vajon melyik birtokos névmás illik arra a temérdek megtakarításra, amelyet a bankok számon tartanak? Néhány napja került nyilvánosságra az a hír, hogy Szlovákiában jóval 40 milliárd feletti banki megtakarításról beszélünk – természetesen euróról van szó. Politikusaink azonnal ki is fejezték megelégedésüket: nem olyan nagy a baj, ha ennyi pénze van a lakosságnak a bankokban. A kérdés már csak az, kik a tulajdonosai a vastag számláknak.
Mert hogy nem az átlagemberek, az biztos. Náluk továbbra is nagy a baj, mert már huzamos ideje egyre csak húzogatják szorosabbra a gatyamadzagot, és ha lefaragták is a látszólagosan feleslegesnek, vagy legalábbis kihagyhatónak tűnő kiadásokat, enni és fűteni mindenképpen kell.
A tavalyi őszi áremelkedések állítólag csak előjátéknak számítottak a jelenlegihez képest, s ez nem elég, jövőre tovább fokozódnak a megpróbáltatások.
Aki mostanáig minden tudományát összevetve kezelte a családi kasszát, az nemsokára ledoktorálhat az ésszerű gazdálkodás tudományából. Talán még pénzügyi vagy gazdasági miniszter, sőt miniszterelnök is lehet belőle.
Mert érti a lényeget, együttérez sorstársaival, és varázslóként teremti elő a szükségeseket, közben mindenáron szorgalmazza a helyzet javítását.
Képmutató az a politikai vezető, aki a globális megtakarítás összegét hallva megnyugvását fejezi ki. Mert ez a pénz a gazdagok tulajdona. A gyermeket nevelő átlagos keresetű családok többsége gondban van, amikor új cipőt, ruhát kell venni a gyerekeknek, szinte pánikba esnek a szülők, ha valamelyikük megbetegszik, s ezért a táppénzt kell beosztaniuk egy bizonyos időre. De mit mondjanak a minimálbérből élők? És akkor vegyük a csonka családokat, az elvált szülőket, lányanyákat… Ne feledkezzünk meg azokról a nyugdíjasokról sem, akik fizetésért dolgoztak aktív éveik folyamán, talán meg is takarítottak egy kis pénzt, de ezt most lassanként felélik, mert szép számban vannak köztük olyanok, akik a nyugdíjból nem tudnak kijönni. A gyógyszerek is drágák, sőt szaporodnak a fizetős orvosi kezelések – gondoljunk csak a fogorvosokra vagy azokra az orvosokra, akik felmondták a szerződést az egészségbiztosítókkal.
A „még jobban kell takarékoskodnunk” kijelentés, amelyet nagyon sűrűn hallunk manapság, sőt maguk a politikusok is erre intik a lakosságot, felidézi bennem George Orwell szatirikus tündérmeséjét, az Állatfarmot, amelyben Bandi, a rettenthetetlen erejű ló nap mint nap szinte a végkimerülésig húzza az igát, s látva az eredménytelenséget, minduntalan azt mondja. „Holnaptól majd még többet dolgozom!” Aztán milyen csúfos véget ért!
Országunkban valahogy nem mennek jól a dolgok. Az sem jelent vigaszt, ha azt halljuk vagy olvassuk a hírekben, hogy máshol is hasonló a helyzet.
Minket – bocsánat, de – leginkább a magunk helyzete érdekel. Bár nem megyünk vele semmire, de azért érthető, hogy ebben egy kicsit önzők vagyunk. Mert igenis azokhoz szeretnénk hasonlítani, akik mégiscsak jobban állnak, mint mi.
