2022. október 14., 16:29

Én szóltam

Komolyan mondom, ritkán csettintek megelégedéssel európai parlamenti képviselői javaslatokra, de most ezt tettem.

Európai Parlament
Fotó: TASR

Ez igen, mondtam, amikor azt olvastam, hogy német képviselők javasolták, zárják be télre az EP strasbourgi központját. Ha nem kell üzemeltetni a hatalmas épületet, milliókat spórolhatnak meg az európai adófizetőknek, másrészt az olyannyira tolt zöldpolitikának is tennének egy gesztust, hiszen annak az épületnek az üzemeltetése nettó pénzkidobás.

Van ugyanis kényelmes épületük Brüsszelben, semmivel sem indokolható tehát, hogy milliókért költözzenek kéthetente Brüsszelből Strasbourgba, majd négy nap elteltével Strasbourgból Brüsszelbe.

Ha az unió városaiban, falvaiban energiatakarékossági okokból bezárják a kultúrházat, akkor az Európai Parlament is lemondhatna egyik épületéről. Nem azért, hogy jó példát mutasson, arról már lekésett, példát ugyanis neki mutattak az imént említett európai önkormányzatok. A józanul gondolkodók egyébként már évekkel ezelőtt – amikor még se infláció, se energiaválság nem gyötörte az európai választópolgárt – felvetették, hogy abba kellene hagyni a milliókat felemésztő költözködést, ami amellett, hogy arcpirító disznóság, még fárasztó is, de valahogy elhalt az egész. Pontosabban a franciák ellenállásán bukott meg, számukra ugyanis több mint szimbolikus értékkel bír, hogy az Európai Parlament Franciaországban tartja plenáris üléseit. 

S hogy mennyire nem hiányzott a képviselőknek a strasbourgi palota, de a brüsszeli sem, arra bizonyíték az elmúlt két év számtalan videókonferenciája. Működött tehát az Európai Parlament a koronavírus-járvány alatt is.

Csak a nagy európai politikák nem akarnak működni. Emlékeznek a skóciai klímakonferenciára? Amikor magánrepülőkkel érkeztek a politikusok, hogy a világ megmentéséről tárgyaljanak? És kitalálták, hogy az egyszerű adófizető állampolgár mikortól járjon elektromos autóval, térjen át megújuló energiaforrásokra, mennyit fizessen klímaadó formájában… mert végső soron a mi számlánkra megy mindez. Akkor elfelejtettek jó példával elöl járni, most tényleg megtehetnék. Mert amúgy gyűlik a harag az emberekben, Európa-szerte tömegek követelik az energiaválság kezelését.

Nemcsak a megfizethető árakat, hanem a probléma tényleges kezelését, vagyis a mesterséges árfelhajtó szabályok kiiktatását.

Ezek valóban kizárólag európai szinten kezelhetők, ezt várnánk el tőlük, ehelyett ostoba álproblémákkal, vagy országok megbüntetésével foglalkoznak. 

Ez színtiszta populizmus, ez demagóg duma, halljuk a progresszívek rosszallását, ha számonkérjük a zabhegyezést az európai honatyákon, pedig nem ártana, ha időnként kinéznének az ablakon, mert akkor látnák az elégedetlenkedő tömegeket. Csak szólok, hogy én szóltam.


 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.