Én böjtöm, te böjtöd, ő böjtje…
A Jókai bableves receptjét ecsetelik éppen a tévében. Én meg az aznapi étrendemet próbálom összerakni fejben. Hamvazószerdán. Sérti is a fülemet rendesen, hogy húsos, zsíros finomságról beszélnek az év egyik legszigorúbb böjti napján. Hiába szabad a világ, ha elemi dolgokról elfeledkezünk. Ha több évezredes hagyományokat feledésre ítélünk.
No, szuper, gondolom magamban. Majd megint úgy járok, mint tavaly, amikor hamvazószerdán és az egész böjti időszakban alig találtam olyan ételt az éttermek és kifőzdék étlapján, amit jó szívvel, böjti ételként fogyaszthattam volna. Családom jó része se érti, miért nem eszem most semmi édességet, nem iszom kávét és még az izzasztó kerti munka végén sem fogadom el jutalomként az alkoholmentes citromos sört. Most nem. Húsvétig biztosan nem. A csapvíz tökéletes lesz.
A böjtöm lényege, hogy kicsit máshogyan étkezem, sokkal több a növényi alapanyag és minimális az állati eredetű, és mindent csak mértékkel, szabottan. Magyarán a megszokottnál kevesebbet! Gyakorlom a lemondást, az ellenállást a kísértéseknek, csábításoknak. Néha persze rámtör a sóvárgás, sokszor vagyok éhes, de mivel nem először csinálom, le tudom küzdeni magamban.
Érdekes módon a böjtölés olyannyira hatással van bevásárlásaimra is, hogy nagyjából negyedével kevesebbet költök élelmiszerre, mint korábban. A polcok közt bóklászva most nem emelek le olyan árucikkeket, amelyeket máskor igen. Megkérdem magamtól, hogy ez akkor most belefér? Nem, nem fér bele és már megyek is tovább. Amiből sokkal többet veszek, az a zöldség. Kellenek a rostok.
Nagyot fordult a világ és megállíthatatlanul pörög. Lemondás helyett a birtoklási vágy, az ide nekem a félvilágot jeligék szellemében élünk. Mindent is akarunk. Mert megérdemeljük. Nekünk jár. Az ilyen életszemléletbe bizony nehezen illeszthető be, hogy hamvazószerda, ne adj isten böjt. Hogy nincs hús, nincs nagy zabálás meg esti nassolás… Hogy hiába van a hűtőben sok finomság, mi akkor is azokat választjuk, ami a böjtünkbe még belefér.
Merthogy az a jó ebben a böjtölésben, hogy mi magunk szabhatunk határokat saját magunknak. Mi dönthetjük el, mi az, amitől most tartózkodunk. Nem kell fenekestől felfordítani addig étrendünket, de a lemondást gyakorolni kell. Ha eldöntöttük, hogy zéró édesség, akkor a kiscsoki nem fér bele.
Ha kitartunk, jutalmunk nem marad el. Talán néhány kilóval még a mérleg is kevesebbet mutat majd. Ha a böjt lelki részét is megéljük, lelassulással, elmélkedéssel, sokkal felszabadultabb lesz a húsvét. Sokkal jobban tudjuk értékelni, ami van. A feltámadási körmenetet követően elfogyasztott sonka és tojás mennyei falatoknak tűnnek. Ha pedig a mértékletességet hosszú távon képesek leszünk tartani, egészségesebb életben is bízhatunk.
