2018. április 12., 12:18

Élt 80 évet

Született 1938-ban, elhunyt 2018-ban. Tegnap reggel. A Magyar Nemzet.

Magyar Nemzet
Fotó: MTI

Ha emberről lenne szó, azt mondhatnánk, szép kort ért meg. Egy napilap esetében talán meredek a párhuzam, hiszen egy lap életébe nincs belekódolva a vég. Még csak nem is hosszan tartó, súlyos betegség után múlt ki, nem is tragikus hirtelenséggel, inkább rövid haláltusát követően. Mert feladta elveit, eldobta értékrendjét, és beállt egy gyűlöletkampányba. Nem önként, dalolva, hanem a tulajdonos érdekei mentén.

Pedig nagy kár érte, hiszen a Magyar Nemzet születésére sorsfordító időben került sor. Amikor az 1920 óta működő Magyarság c. lapot tulajdonosa nemzetiszocialistává (értsd: fasisztává) nyilvánította, a lap több munkatársa, élükön Pethő Tiborral, kivált a szerkesztőségből, és létrehoztak egy konzervatív, jobboldali sajtóorgánumot, amely túlélte a világháborút, a kommunista évtizedeket, majd a rendszerváltást. A kommunista érában (a Hazafias Népfront lapjaként) éppen a Magyar Nemzet volt az, amely óvatos rendszerkritikát is merészelt megfogalmazni, hangneme kultivált, riportjai szinte merészek voltak. Egyszóval jó napilap volt. Néhány név azok közül, akik ott publikáltak: Szekfű Gyula, Márai Sándor, Illyés Gyula.

Sajtótörténeti esemény volt Illyés Gyula 1977-es karácsonyi cikke az erdélyi magyarság ügyéről, 1987-ben pedig itt jelent meg először interjú Pozsgay Imrével, de a Magyar Nemzet foglalkozott elsőként a lakitelki találkozóval és az MDF megalakulásával, vezető szerepet vállalva a rendszerváltás ügyében.

Túlélhette volna az elektronikus sajtó dominanciáját is, ha tulajdonosa nem használta volna egyéni bosszúja eszközéül. Alig pár éve még érték- és mértéktartó volt a Magyar Nemzet. S olyannyira konzervatív, hogy még a születésekor meghatározott betűtípuson (bodoni antiqua) sem változtattak soha. Még a színeket sem használták, egész a közelmúltig. Egyszóval dacolt idővel, ideológiával, tulajdonosokkal, amíg csak bírt. Amíg csak új tulajdonosa, Simicska Lajos szembe nem fordult Orbán Viktor miniszterelnökkel, és nem állította hadirendbe az egész médiabirodalmat (MN, Lánchíd Rádió, Hír TV, Heti Válasz, Index), az egyik ellenzéki párt házi sajtójává silányítva. 

A Magyar Nemzet, s vele a Lánchíd Rádió befejezte, a Hír TV még marad egy ideig (legfeljebb elküldik a világverő Kálmán Olgát a négymilliós fizetésével), a Heti Válasz pedig új tulajdonost talál. Teljes a felfordulás. Mert így döntött egy oligarcha, akinek nem jöttek be a számításai. (Ó, ezek az oligarchák!) Aki már istennek képzelte magát, s olyan alpári hangnemben támadta az ország miniszterelnökét, amilyet másutt aligha engednének meg maguknak.

Amúgy ne sírjatok, barátaim, hasonló eset mondjuk Németországban is előfordulhatna, hiszen ott az egész sajtót – beleértve az online-t és a tv-adókat is – három család uralja (Springer, Bertelsmann/Mohn, Burda). Vagy mégsem? Mindenesetre érdekes lenne eljátszadozni a gondolattal.

Az április 8-i parlamenti választásokon a kormányzó Fidesz-KDNP ismét kétharmados többséggel tarolt, 11-én pedig megszűnt a Magyar Nemzet. Három napra rá. Mi másra fognak asszociálni – pláne, ha magyarországi „informátoraik” ráerősítenek – a keresztényi-polgári kormányt gyűlölő balliberális nyugati sajtótermékek, mint arra, hogy párhuzamot vonjanak a két esemény között? Íme, a jogtipró, diktatúrát építő Orbán Viktor legújabb áldozatai!

Kedves liberális barátaink, akik a Népszabadság megszűntekor telesírtátok a világot Kanadától Új-Zélandig, azt állítva, hogy az Orbán-rezsim bedarált egy ellenzéki lapot, vajon ismét akcióba lendültök? Ezt is a Fidesz nyakába varrjátok? Vajon most is a szíveteken viselitek-e az utcára kerülő újságíró kollégák sorsát? Vagy az csak a Népszabadság szerkesztőinek, újságíróinak járt ki? Épp elég megalázó lehetett a G-nap után a lapnál maradottaknak, hogy egyik napról a másikra szembe kellett menniük a saját értékrendjükkel. Most vagy utcára kerülnek, vagy másik dobozba, fiókba kerülnek, mert – sajnos, kor- és kórtünet, hogy – a legbátrabb és legjobb tollú újságírók is kiszolgáltatottak.

A párhuzam szinte adja magát, kedves kollégák.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.