Egyszerű, mint a foci: a csapatszellem a győzelem kulcsa
Ha egy bajnokság véghajrájában, a legfontosabb mérkőzés előtt a csapatnak hátat fordít két-három játékos, átigazol az ellenfélhez, akaratlanul is felmerül a kérdés a szurkolókban, hogy nem fognak-e hiányozni a végelszámolásnál? Egy részük úgy gondolhatja, menjenek csak, úgyis csak bomlasztották a csapategységet, és nem is voltak olyan nagy spílerek, mások viszont feltehetik a kérdést, képes lesz-e pótolni a klubvezetőség a távozókat?
A foci egy csapatjáték ahogy a politikának is annak kellene lennie, de nem minden esetben van ez így. Itt is, amott is hátráltatják az összjátékot azok az egyénieskedő játékosok, akik nem képesek alávetni magukat az egységes taktikának és a csapatszellemnek, ezzel veszélybe sodorják a sikert!
Ha úgy tekintünk egy platformokra épített pártra, mint egy sikerre éhes focicsapatra, amelynek van védelme, középpályássora és csatársora is, akkor az egyes csapatrészeknek gördülékenyen együtt kell működniük, különben elveszítenek minden mérkőzést, az őszi döntő összecsapást is…
Nincs ez másként a magyar Szövetségben sem, amelynek három platformjának egyikéből, a Hídból nemrég meggondolatlanul távozott néhány politikus.
De már a múlt héten választ kaptunk arra a kérdésre, hogy pótolhatók lesznek-e! Az már most biztos, hogy a felvidéki magyar drukkerek nem annak a csapatnak fognak szurkolni, adott esetben a kékeknek, ahova átigazoltak a (hazárd)játékosok a piros-fehér-zöldektől. Inkább tekintenek rájuk úgy, mint olyan idegenlégiósokra, akiket a csapatszeretet és a klubszínek nem igazán érdekelnek, sokkal inkább az új szerződéstől remélhető anyagi előnyök. Bár ahogy a jelenlegi állást és a kékek kikopott csapatkapitányát, elfáradt törppapáját elnézzük, sok jóban azért nem reménykedhetnek.
A Szövetség Híd Platformjának új vezetői lehet, hogy még nem annyira ismertek a választók körében, mint a távozók, de az ismertség sem jelent minden esetben előnyt, a bugáros árnyoldal és az ebből táplálkozó bomlasztás és a széthúzás rányomja a bélyegét.
Az új arcok pedig egyértelműen a hűség és a felvidéki magyar egység képviselői: Pandy Péter Kassa megyei képviselő lett a Szövetség Országos Tanácsának új elnöke, A Híd platform élére Pál Attila került a Rimaszombati járásból. Rajtuk kívül a Szövetség Országos Elnökségében a Hidat Andruskó Imre és Vitkó Andrea Nyitra megyei képviselők, valamint Pataky Károly királyhelmeci polgármester fogja képviselni. És azt se feledjük, hogy a Szövetség az MKP platform révén Gyimesi György személyében közben leigazolt egy igazi politikusspílert is.
A magyar Szövetség csapata rendezte tehát a sorait, az egyik csapatrészben sikeresen és gyorsan pótolták a távozókat, a másik megerősödött egy új játékossal, megtisztulva és egységesen készülhet a mindent eldöntő szeptember 30-ai mérkőzésre. Ezzel véget érhet az ismert itt a piros, hol a piros mintájára játszott itt a Híd, hol a Híd felvidéki szerencsejáték. A Híd maradt a Szövetség platformjaként az egységes magyar pártban! Ott a helye! A kiválással létrejött megtévesztő képződményei, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség romjaira épülő Híd 2023 és a kék Híd pedig a politikai süllyesztő szélére sodródott. Ott a helyük!
És történt mindez pont a Nemzeti Összetartozás Napja környékén. Ami összetartozik, az együtt marad, ami kilóg a sorból, az hadd menjen! A hidasok 15 százaléka távozott, nem annyira sok, de a Szövetségben maradt 85 százalékuk, ami azért sokkal több! Kezdődhet az igazi munka, a programalkotás és a kampányolás mindenhol egymásért, egy másért!