Egy rövid vizit margójára
Kurta-furcsa volt a Pellegrini–Šimkovičová-találkozó, különösen a miniszter asszony kilépője. Felemásságában is próbáljuk meglátni a jót, de maradtak kétségeink.
Peter Pellegrini köztársasági elnök bizonyos vonatkozásban kezd belenőni a kabátba. Kezdi például komolyan venni a Szlovákia területén élő egyéb nemzeti közösségekkel való törődést. Június végén kerekasztalt hívott össze, s az ott szerzett információkkal felvértezve ült le a héten tárgyalni Martina Šimkovičová kulturális miniszterrel.
A kulturális tárcavezető a nyelvtörvény őre, illetve nála van a kisebbségi kulturális támogatások kasszakulcsa is. Mindezek kisebbségi szempontból olyan jelentős területek, hogy önmagukban is megértek volna egy találkozót.
De sajna, a szlovákiai kultúra egyéb sebekből is vérzik, így a mi problémáink csak részben fértek fel az elnököt a minisztertől elválasztó, csinos kis biedermeier szekreterre, de legalább felfértek. "Keszenem" Zuzanához, vagy a kisebbségi kérdések iránt teljesen érzéketlen adócsalóhoz képest ez komoly előrelépés, Ivan Gašparovičot meg inkább hagyjuk...
Bár a hivatalos közlemények szerint a két tárgyaló fél a kultúra finanszírozásának és intézményes fejlesztésének hatékonyságára fókuszált, a felvidéki magyar közösség számára ennél jóval többről van szó: az anyanyelv és a kultúra védelméről. Már az is aggodalomra adott okot, hogy Šimkovičová még tárcavezetői pályája elején kijelentette, hogy a szlovák nép kultúrájának szlováknak kell lenni, és semmi egyébnek.
A markáns kijelentést mindkét oldalon sokan és sokat magyarázták. Maradjunk abban, ha azt mondjuk, a megnyilatkozás kirekesztő, nem túlzunk.
Így nem csoda, hogy ilyen kezdet után az államnyelvtörvény szigorítását sürgető Šimkovičová neve önmagában feszültséget kelt. Ezzel szemben Pellegrini az elmúlt hónapokban többször is találkozott nemzetiségi közösségek képviselőivel, egyértelművé téve, hogy elnökként nem pusztán jónak tűnő frázisokat, hanem valódi tetteket akar. Szlovák politikusoktól nem példátlan, de meglehetősen ritka olyan kiállás a kisebbségek mellett, ami nem csak egy kedves mosolyban merül ki...
A kulturális önazonosság nem luxus, hanem létfontosságú kapocs. A tradíciók életben tartása, az anyanyelven zajló művészi alkotás a közösség lelki egészségéhez is hozzájárul, de erősíti a társadalmi kohéziót is. A kisebbségi kultúra helyzetét a szűkös források, a nehezen átlátható pályázati rendszer és a bürokrácia tovább nehezíti.
A 35, vagy, ha akarjuk 105 éve nem ideális rendszerhez már éppen csak egy Šimkovičová hiányzott...
Semmiképp nem engedhetjük meg, hogy a kisebbségi közösségek nyelvhasználatát és kulturális törekvéseit elnyomják, vagy bürokratikus módon korlátozzák. Épp ellenkezőleg, nemhogy támogatni kellene ezeket, de esetenként a pozitív diszkrimináció sem lenne túlzás, a felvidéki magyar kisebbség egyre gyengülő érdekérvényesítő képessége miatt. Az, hogy ebbéli törekvéseinket legújabban a legmagasabb helyről karolták fel, mindenképp üdvözlendő, ám nem lehet ok arra, hogy saját dolgainkat illetően tétlenül határon inneni s túli „magas jótevőinkre” hagyatkozzunk.
