Egy karakter hasadásáról
Keresem a „politikusi nagyságot”. Leginkább akkor, amikor, Cseh Tamással szólva: „összekeveredtek bennem féldecik, s kormányzatok” szituációk alakulnak ki. És nekünk, felvidéki magyaroknak, ilyen helyzetekből bőven kijut. Látom a szerencsétlen vergődését, amikor mondani kell valamit, mert az orra előtt van a mikrofon, de azt már csak úgy tudja megtenni, hogy az adott pillanat sikeréért feladja elveit, ellentmond saját nemzetének.
Kínos, ha egy felvidéki „magyar” politikus a mohácsi csatavesztés napján a nemzete ünnepéről szónokol, igaz, a szlovákság tényleg akkor kelt fel (de honnan is?). És szintén kínos, ha egy magyarországi ellenzéki újságnak tudj’ isten kinek a vágyvezérelt gondolkodása alapján nyilatkozik.
Bugár Béla a szombati népszavának adott cikkében már felülemelkedett ezeken a dilemmákon. Már maga mondja ki, hogy nem lényeges a magyarsága, hanem csak az, amit a szlovák politikai életbe hozni tud, már pedig ő tud, hiszen az elmúlt 29 évben már mindenkivel együttműködött.
Mert Béla most is csak azt mondja, amit a vele szemben ülő fél épp hallani akar. Ha a Népszavának kell nyilatkoznia, akkor nem marad más, támadnia kell Orbán Viktort. Szidni kell a magyar kormány migráns politikáját, a gazdaságélénkítő programot, a felvidéki óvodafejlesztést. Pedig mindezek a támogatások azért kellenek, mert sajnos a felvidéki magyarság olyan szükségleteit kell kielégíteni egy „idegen állam adófizetőinek pénzéből”, amire Szlovákia kormányától hiába vártunk és várunk támogatást; annak ellenére, hogy a mi Bélánk pártja is benn ül a kormányban.
Persze elmagyarázza, miben van a koncepciótlanság. „Mi hiába magyaráztuk nekik a legelejétől, hogy lehetne ezt jól is csinálni: kössük össze azt a pénzt, amit mi juttatunk Dél-Szlovákiának és azt, amit Budapestről szánnak ide és közösen, világos kritériumok alapján döntsük el, mire költsük” – érvel. Csak sajnos ebben a mondatban két állítás is megkérdőjelezhető.
Először is szeretnénk látni azt a forrást, amit ők juttatnak Dél-Szlovákiának, amit össze szeretnének kötni azzal, amit Budapestről szánnak ide. Nagy a gyanúnk, hogy nulla meg egy az matematikailag továbbra is csak egy marad.
Másodszor az „és közösen, világos kritériumok alapján döntsük el, mire költsük” mondatrészből pedig világosan látszik, hogy miért is olyan savanyú a szőlő. Melyik vérbeli politikus nézheti páholyból, hogy nem a kezében összpontosul a kritériumok meghatározása és a döntés?
Mindenesetre nagyon kíváncsi volnék, miként magyarázná el annak a több mint 1500 nyertes kisvállalkozónak – legyen az akár Most-Híd szavazó, vagy szlovák nemzetiségű –, hogy feleslegesen kidobott pénz volt az a támogatás, amit az eszközparkjuk fejlesztésére tudtak fordítani. És bizony sokan voltak, akik versenyképességük javítása érdekében először juthattak ilyen támogatáshoz.
Természetesen a "Baross-pályázat" kritériumait nem az ő szájízük szerint állították fel, hiszen a pályázók 93 százaléka nyert, így nem volt szükség a megszokott uram-bátyám összeköttetések aktivizálására. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy néhány, jelenlegi hidas államtitkárhoz köthető kisvállalkozás is a nyertesek között volt. Netalán nekik sem sikerült hozzáférniük ahhoz a pénzhez, amit a Most-Híd juttatott Dél-Szlovákiának?
A legszomorúbb talán az, ahogyan a futballtámogatásokról nyilatkozott. Nem a mondandójának a tényszerűsége a megkérdőjelezhető, hanem az az elitista hozzáállás, amit 29 évnyi politizálás alatt Pozsonyban megtanult. Azt, amikor a pozsonyi politikus kijelenti, hogy „keleten semmi sincs”. A „Komáromnak van-e szüksége stadionra, azt már kétlem, mert ott nincs foci” mondata valószínűleg annyit jelent, hogy a világ számára Dunaszerdahely határában megszűnik, mert onnan már a „kelet” jön.
Ilyen súlyos szimptómák előfordulásakor – a lelki és szellemi egyensúly megőrzése érdekében – el kellene gondolkodni a nyugdíjba vonuláson...
