Eduard Heger bolyongása
Ember legyen a talpán, aki össze tudja rakni azt a kirakóst, amelyből világosan kiderül, mit és kit képviselt Eduard Heger kormányfő a múlt heti brüsszeli EU-csúcson. Annyit azért elárulok, hogy a végén teszünk rá egy kísérletet.
„Az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók, mint egyes uniós tagállamok vezetői állítják, nem fölöslegesek. Igenis működnek” – mondta fel Heger az első napi tárgyalások után a kötelező leckét. „Látni kell, hogy egyre erősebb és erősebb a hatékonyságuk az időben. (…) Ki kell tartani a szankciók mellett, precíznek kell velük lenni, és új módokat kell keresni, hogyan lehet fokozni őket, miközben ügyelni kell Európa biztonságára és érdekeire.”
Már ebben a pár mondatban is szinte minden állítás ellentmond egymásnak, a továbbiakban még nehezebb megtalálni a logikát.
Szlovákia ugyanis besorakozott a tizenöt ország közé, akik megpróbálták ráerőltetni a többiekre azt a tervet, amely Szlovákia érdekeivel is ellentétes: az ársapkának nevezett találmányt. A miniszterelnökök ebben szerencsére nem tudtak megegyezni, főleg Magyarországnak és Németországnak köszönhetően.
Az ársapka gyakorlatilag azt jelentené, hogy a vevő diktálja az árat, az eladó pedig köteles ehhez igazodni. A visszafelé ható szankciók logikája szerint a bolha diktálna az elefántnak.
Erre a csodálatos ötletre természetesen „idegesen” reagált a mindenható piac. Nemcsak Putyin elnök rántotta fel a szemöldökét (akkor elzárjuk a csapot), de a norvég és az amerikai szállítók sem törtek ki viharos éljenzésben, de az arab országok sem siettek növelni a kitermelésüket, hiszen nekik is jobban megfelel a drágábbért kevesebbet logikája.
A diktátum tehát szemmel láthatóan nem működik. Ebben a színjátékban vett részt Eduard Heger is, majd jött haza lógó orral Brüsszelből, hogy ebből a „szép álomból” a csúnya Orbán és a ronda Scholz felébresztette őket. Pedig milyen szép hosszú távú, rózsaszín álmokat tudnak Brüsszelben kiagyalni! S milyen jó azokhoz csatlakozni! A baj csak az, hogy a jövő messze van, a jelen pedig most rúgja ránk az ajtót.
De hogy miről beszélt Heger a tárgyalások előtt, közben és után, azt talán csak ő maga érti. Egyértelmű választ csak arra a kérdésre adott, hogy működik-e a V4-ek kapcsolata.
„Magyarország a V4-ek közül egyetlenként más álláspontot képvisel az Ukrajnában zajló háborúval szemben. És igen, a kommunikáció lelassult, mondhatni befagyott.” A kirakós egyik kockája tehát világos: a visegrádi négyek közül hárman hátat fordítottak Magyarországnak, köztük Szlovákia is. Mertek kicsik lenni.
A brüsszeli szeánsz után Heger olyan alakítást vágott ki, hogy nem győztük kapkodni a fejünket. Szerinte az uniós csúcs maga volt a tökély, hiszen ha minden ország lemond a fogyasztása tizenöt százalékáról az EB javára, az hatalmas siker.
Az uniós miniszterek majd kiókumlálják a bizottsággal együtt, hogyan lehet az összerakott tizenöt százalékokkal lejjebb szorítani a gázárat. Legvalószínűbb, hogy sehogy. (Hogy ez a gyakorlatban hogyan működik, arra Emanuel Macron elnök figyelmeztetett Washingtonnak és Oslónak küldött üzenetével: „A mély barátság jegyében üzenjük az amerikaiaknak és a norvégoknak: nagyszerűek vagytok, elláttok minket energiahordozókkal, de az nem fog sokáig menni, hogy négyszeres áron kínáljátok ezt. A barátság nem ezt jelenti.”)
A következő rébusz azonban lehet, hogy pszichológust kívánna: „Ez egy kicsit hosszú távú folyamat középtávú szempontból, ezért a kilengéseket minél gyorsabban kell kezelni.” Még egy lapáttal a tetejére: „A trendet kell figyelni! Az LNG-beszállítók nem fognak hozni gázt, ha nem lesz attraktív számukra az ár.” És még ezt is meg lehet fejelni: „Vigyünk a piaci mechanizmusba olyan mechanizmust, amely kivédi a kilengéseket. Ez az a mechanizmus, amit ha bevezetünk, az árak nem fognak emelkedni.”
Hogy mégis mi rejlik e zagyvaság mögött? Az igazodás, a nagyokhoz való dörgölődzés, a megfelelés kényszere.
Többek közt a V4-ek szétverése, amivel megbízták. Hálából Szlovákia megkapja az előző kormány tehetetlensége miatt bennragadt pályázati pénzeket, de lehet, hogy más ígéretek is elhangzottak.
A miniszterelnök talán még a repülőn ült Pozsony felé, amikor például a Jednota Coop üzlethálózat bejelentette, elképzelhető, hogy megszűnik 300 vidéki üzletük. De hát kit érdekel ez, ha az Unió (természetesen a szlovák adófizetők pénzéből is) a béke érdekében havi másfél milliárd eurót fog utalni az ukrajnai háború folytatására? A lényeg, hogy a szankciók működnek! Csak az nem világos, hogy ha már Szlovákiát becsalták az erdőbe, miért nem keresi a kormányfő a kifelé vezető utat?
