Donorkonferencia és eurokötvények
Lapunk megjelenésekor javában tart az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által meghirdetett virtuális donorkonferencia a koronavírus-járvány elleni küzdelemről. Az Európai Unió terve ambiciózus, hiszen Ursula von der Leyen bizottsági elnök szerint 7,5 milliárd eurót szeretne összegyűjteni a védekezés, a gyógyítás és a vakcinafejlesztés költségeinek a fedezésére.
Pénzt ajánlhatnak fel kormányok, nemzetközi szervezetek, alapítványok, civil szervezeteken keresztül magánszemélyek is. Az adakozásból feltehetően kimarad a hivatalos Amerika, Donald Trump ugyanis nemrég élesen bírálta az Egészségügyi Világszervezetet, és felfüggesztette a támogatások folyósítását.
Nem kapnak pénzt a rosszul gazdálkodó amerikai tagállamok. A koronavírus-járvány miatti kiadások kapcsán minden szövetségi állam számíthat központi segítségre, de arra nem, hogy a járvány előtt hozott rossz döntéseik következményeit a washingtoni kormány kompenzálja. Ezt az amerikai pénzügyminiszter mondta a napokban, s tegyük hozzá, az Amerikai Egyesült Államok ettől nem fog szétesni.
Ám ha nem kapnának pénzt – értsd központi segítséget – a járvány előtt rosszul gazdálkodó uniós tagállamok, akkor biztosra vehetjük, hogy az Európai Unió létét megkérdőjelező folyamatok indulhatnak el a járvány által leginkább sújtott országokban.
De egyelőre szó sincs erről, az unió segíteni akar, vagy inkább fogalmazzunk pontosan: menteni akarja a menthetőt. Kérdések sorozata vetődik fel.
Vannak-e, lehetnek-e következmények nélküli gazdasági döntések? A felelősség egyenlő vagy arányos megoszlása az igazságos és méltányos? A 2008-as pénzügyi válság megfékezésére az államok megmentették a bankokat, euró- és dollármilliárdokat pumpáltak a pénzintézetekbe, amit végső soron a dolgozó emberek fizettek meg. Most azonban ki menti meg az államokat? A pénzintézetek s végső soron megint az emberek fizetik meg mindennek az árát?
Nagy valószínűséggel igen, csak még nem tudni, hogy milyen formát ölt az európai szolidaritás eme megnyilvánulása. Most még azt látjuk, hogy mindenki fizeti a saját számláját. De nem így akarja Olaszország, Spanyolország, Franciaország, vagyis a legnagyobb gazdasági gondokkal küzdő államok, amelyek egyben a járvány által leginkább sújtott régiói Európának. Összesen kilenc európai ország kéri eurokötvények kibocsájtását.
Ez az, amiről a 2008-as válság után Angela Merkel német kancellár hallani sem akart, és meg is akadályozta a felelősség szétterítését. Mert nagy a különbség az eurokötvény (eurobond) és az államkötvény között, vagyis hogy az Európai Unió veszi fel a hitelt és felel a visszafizetésért, vagy a tagállam maga. Nagy bajban van az unió négy legnagyobb gazdasága közül három, a már említett déli államok. Az eurokötvények ügyében csatlakozott hozzájuk Portugália, Görögország, Belgium, Írország, Luxemburg és Szlovénia. Közös probléma, közös adósság és annak közös kezelése – ez szerintük a recept.
Németország és Hollandia azonban ódzkodik ettől, értsd: nem akarja megfinanszírozni a bajba került államok korábbi rossz döntéseinek a következményeit, a végszót azonban még nem mondták ki. Most tehát inkább arra figyeljünk, mennyit sikerül összegyűjteni a donorkonferencia során. Vagyis arra, hogy a szolidaritás és a nagylelkűség tettekben is megnyilvánuló erkölcsi normák, avagy üres lózungok csupán.
(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2020/18. számában)
