2026. október 12., 12:06

Don Quijote és a nemzeti szélmalomharc

„Szlovákiában szlovákul!”, „Magyarok a Duna mögé!", ilyen és ehhez hasonló kijelentések jellemezték a kilencvenes éveket Szlovákiában. Ez a fajta magyarellenesség nemcsak néhány vidéki szlovák nacionalista politikusra volt jellemző, hanem kormányzati szinten is megmutatkozott. Az akkori, Vladimír Mečiar által vezetett HZDS az SNS-szel együtt ott rúgott bele a magyarokba, ahol csak lehetett. Harminc év elteltével mintha ezt a fajta politikát hozná vissza a Róbert Švec által vezetett Slovenské Hnutie Obrody (SHO), amelynek egyik legfőbb célja a "dél-szlovákiai magyarosítás" megállítása.

Róbert Švec
Fotó: SHO hivatalos Facebook-oldal

A kilencvenes években még gyerek voltam, rajzfilmeket néztem és játszottam, mint minden akkori gyerek. Így a politikai légkörből nem sokat érzékeltem, sőt, rengeteg gyerekkori szlovák barátom volt, és ők is tudták, hogy magyar vagyok, így nem volt ezzel semmi probléma. Később, amikor már rendelkeztem szavazati joggal, és érdeklődtem a politika iránt, valamit érzékeltem abból a szlovák sovinizmusból, amelyet a Ján Slota vezette SNS képviselt, de azok már azok az évek voltak, amikor 2010-ben a HZDS nem jutott be, az SNS pedig éppen csak bejutott a parlamentbe. Mókásak és viccesek voltak a Slota-féle videók a közösségi oldalakon, és ez azt is jelezte, hogy ennek az agresszív szlovák nacionalista-soviniszta politikának vége. Ez pedig így is van. Most nem szeretném a Beneš-dekrétumokat és az egyéb hasonló politikai ügyeket felhozni, mert amikor ezek felszínre kerülnek, akkor meglepően sok politikus szólal meg, nemcsak a nacionalista pártokból. Ugyanakkor az a fajta politizálás, amelynek DNS-ét a magyarellenesség adja, eltűnt. Egyetlen olyan párt sincs, amely gyakorlatilag a magyarokkal szemben határozná meg önmagát. Legalábbis a parlamentben.

A nyitrai, Róbert Švec vezette SHO azonban már jó húsz éve működik, politikai filozófiájuk pedig nem változott. Megalakulásuktól kezdve a szlovákiai magyarokra biztonsági kockázatként tekintenek, Dél-Szlovákia elmagyarosításáról, illetve az ott kisebbségben élő szlovákok elnyomásáról beszélnek. Módszerük és nyelvezetük sokkal szofisztikáltabb, mint a primitív, Slota vezette SNS-é volt, ám náluk is megtalálhatók az olyan szlogenek, amelyek a kilencvenes években mindennaposak voltak és a magyarok ellen irányultak.

A politikai mozgalom országos támogatottsága jelentéktelen, az egy százalékot sem érik el, és az átlagember nem is gondolná, hogy létezik egy ilyen formáció, amely húsz-harminc éves magyarellenes retorikával politizál. Ám itt-ott felbukkannak a parlamenti vagy más választásokon. Legutóbb az államfőválasztáson indult, majd Štefan Harabin javára visszalépett Róbert Švec, aki az egyes politikai televíziós viták során Forró Krisztiánnak is odaszúrt néhány provokatív megjegyzést.

Az önkormányzati választásokhoz közeledve Nyitra megyében Róbert Švec is indul a megyeelnöki pozícióért, a mozgalom pedig azzal igyekszik láthatóvá tenni magát, hogy a magyarlakta városokban a szlovák nyelv fontosságára, elsőbbségére hívja fel a figyelmet, azzal a szlogennel, hogy nem szabad engedni Dél-Szlovákia elmagyarosítását. Švecék többször is azzal riogattak, hogy a magyarok délen elmagyarosítják a vidéket. A mozgalom vezetője nagy tévedésben van, hiszen éppen ellenkezőleg, egyre nagyobb az asszimiláció, egyre több gyereket íratnak szlovák iskolába.

Egyfajta változást mégis észre lehet venni, retorikájuk mintha enyhébbé vált volna az évek során. Ez viszont nem azt jelenti, hogy ne lenne jelen a sovinizmus, amelyet ők mindig is tagadtak, és egészséges nacionalizmusnak neveznek, de már a magyarokat is az ország, illetve a társadalom teljes jogú részének tekintik. Na, nem úgy, mint egy erős magyar közösséget, amelynek joga van az önszerveződésre és az erős identitástudat megtartására, hanem azokat a Szlovákiához lojális, hű állampolgárokat tekintik egyenrangúnak, akik csak Szlovákiát tartják az egyetlen hazájuknak. Ez azt jelenti, hogy az itt élő állampolgárok megtarthatják a nemzetiségüket, de az nem kerekedhet felül a szlovák nemzetiségen, hiszen, ahogy többször is fogalmaztak: az országban az államnyelv mindenek felett áll, így mindenkinek kötelező megtanulnia az államnyelvet.

Egy kívülálló számára, aki nem ismeri a szlovákiai viszonyokat, ez akár pozitív gesztusnak is tűnhet, hiszen ezek a derék hazafiak csak azért aggódnak, hogy a magyarok Szlovákiában jobban érvényesülhessenek. Ha rendesen megtanulnak szlovákul, jobban tudnak érvényesülni a munkaerőpiacon és lehetne sorolni. Csakhogy ez koránt sincs így, mármint Švecék jószándáka és a magyarok pozitív megítélése. Hiába a finomabbm szofisztikáltabb nyelvezet, továbbra is jelen van az agresszív nacionalizmus és sovinizmus. Ezeknek az a legnagyobb bajuk, hogy bár kevesen, de mégiscsak vagyunk, Szlovákia pedig nem nemzetállam. Olykor az az érzésem, hogy ha tehetnék, még a magyarok vagonokba ültetését és kitelepítését sem tartanák elképzelhetetlennek, csak hogy megtisztítsák Szlovákiát a többi nemzetiségtől, és létrejöjjön az általuk elképzelt nemzetállam. Nem állítom, hogy ilyen terveik lennének, de a retorikájukból és a történelmi példaképeikhez való viszonyukból simán el lehet képzelni. Különösen annak fényében, hogy Švecék pozitívan viszonyulnak Jozef Tiso örökségéhez és az általa vezetett, náci Németországgal szövetséges szlovák államhoz.

Szerencsére ez nem fog megtörténni, hiszen bár hol gyengébb, hol erősebb a közösségi összefogás, veszélyhelyzetben mindig sikerül jobban összezárnunk, felvidéki magyaroknak. Ráadásul az Európai Unió tagjai vagyunk, és bár a jogköröket lehetne tökéletesíteni és kibővíteni, a nemzeti kisebbségek alapvető jogai biztosítottak. Azt is jó látni, hogy Švecék provokációi sokszor nevetség tárgyává válnak a közösségi oldalakon, és ezeket a gyenge és primitív, vagy ha úgy tetszik, régimódi próbálkozásokat a magyarok mellett a normális szlovákok is kigúnyolják.

Jó látni, hogy ez a fajta primitív sovinizmus és nacionalizmus mára idejétmúltnak tűnik, és a magyarok mellett sok szlovák is nevetségesnek tartja ezeket a provokációkat. Persze mindig akadnak magányos nemzeti Don Quijoték, akik még mindig a 19. században rekedtek, és olyan ellenségekkel hadakoznak, amelyek leginkább a saját képzeletükben léteznek.

Megosztás
Címkék