Déjà vu érzése vagy hiányérzete lehet most Bugárnak?

Milyen fura érzése lehetett a Most-Híd egykori elnökének, hogy a régi-új kormánykoalíció bejelentésekor ő most nem állhatott ott Robert Fico és Andrej Danko mellett ugyanúgy, mint ahogy ezt 2016-ban megtehette. Negyedikként akkor még ott volt mellettük Radoslav Procházka, a Sieť elnöke is, akinek aztán hamarosan nyoma veszett a kormánykoalícióban.

Minden esetre biztos bevillant Bugár agyába az a pillanat, amikor Ficoval és Dankóval együtt jelentették be a döntést, és rájuk irányult minden figyelem abban a pillanatban, valamint a következő négy évben is.

De hát a dicsőség mulandó, ha nem tudnak vele jól sáfárkodni. Biztos keserű szájízzel gondolt vissza most azokra a szép időkre, amikor még valaki volt, amikor még számoltak vele és a pártjával is a szlovák nagypolitikában. De az is lehet, hogy rögtön ki is kapcsolta a tv készüléket, hallani sem akart a további fejleményekről, mert amíg neki minden szánalmas erőlködése ellenére nem sikerült visszatérnie a nagypolitikába, addig régi politikai partnerei megint a csúcson vannak, Robert is, Andrej is, kiegészülve az akkor még mitugrász és smeres Pellegrinivel, akinek idővel elég jól megjött a hangja…

Dankóék is szépen összekapták magukat, még a magyaroktól is kaptak állítólag szavazatokat.

A nemzetiek szépen ellesznek a sarokban, viszik majd az orosz vonalat. A Smer tehát osztódva (Hlas) erősödött, és lett belőle újra a legerősebb kormánypárt, koalícióra lépve saját szakadárjaival. Erre sincs sok példa a világpolitikában! Mintha így akarták volna, mintha ez lett volna a forgatókönyv. Ha igen, akkor Fico és Pellegrini nagyon nagy politikai zsonglőrök. De valószínű, hogy a szakításnál ez a szándék még nem volt jelen, és csak a kevésbé zűrös válásnak köszönhető az újabb egymásra találás.

Egyesek szerint nem ártott volna ebből okulni a magyar térfélen sem, legalábbis a kompromisszum keresésben.

Mert ami nálunk egyszer szétment, úgy tűnik, azt már nem varrja össze semmi és senki sem! Igaz, hogy a Smer és a Hlas is megmaradt a szociáldemokrata irányvonalban, ideológiai törésre nem került sor, míg magyar vonalon az egyik fél nemcsak az etnikai politizálásnak fordított hátat, hanem egyfajta liberális elhajlásra is sor került a részükről. Ezért okozott gondot az egymásra találás, és a közös hang megtalálása sem sikerült.

Közvetlenül a választások előtt pedig csődöt mondott a közös gondolkodás is, ami a sikertelenség egyik, ha nem a legfontosabb oka volt.

Most majd még nehezebb lesz egy akolba terelni mindenkit, az egymásra mutogatás és felelősségkeresés óhatatlanul is előtérbe kerülhet. Jól tudja mindenki, hogy akik távoztak a magyar pártból, azok nem első alkalommal tették ezt meg, ez pedig semmi jóval nem kecsegtet a jövőt illetően. A választók pedig megint büntettek, meglepő módon ilyen sokan még nem szavaztak szlovák pártokra a magyarok közül, mint most. Pedig azok sem voltak jobbak a Deákné vásznánál, mi, magyarok sokat nem várhatunk el tőlük a jövőben.

Meglátjuk, mit hoz a jövő! Így, hogy a szlovák parlamentnek a következő négy évben megint nem lesz magyar hangja, lehet, még jobban rá lehetünk szorulva Orbánékra.

Ha ő szót tud érteni Ficóékkal, ha szorosabbá válik a V4-ek együttműködése, akkor azért olyan nagy veszély nem fenyeget minket a szülőföldünkön.

Szerencse tehát, hogy a felvidéki magyarok ugyanúgy számíthatnak a magyar miniszterelnökre, mint az anyaországiak. Bár ez sok embernek, még felvidéki magyarnak is igencsak bántja a csőrét.     

Bugár pedig nyugodjon le végre, pihenjen a karosszékében, kapálgasson a kiskertjében, esetleg járjon bringázni Dzurindával, ha már annyira hiányzik neki a vegyes közösködés. Esetleg helyettesítse vegyespálinkával, vegyes körettel vagy vegyes savanyúsággal, de minket már többé ne zaklasson, akármilyen hiányérzete lesz a politika iránt, akárhogyan is szeretne újabb déjà vut átélni ebben.