2022. március 25., 17:33

De kit érdekel a Sajó?!

Nemcsak a környezetvédők, de minden természetet szerető ember emlékszik rá, hogy a Kárpát-medencében az ezredforduló egy hatalmas mérgezéssel indult. 2000. január 30-án a nagybányai Aurul bányavállalat „jóvoltából” százezer köbméter cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult bele egy kis patakba, amely tovább vándorolt a Szamosba, majd onnan a „legmagyarabb” folyóba, a szőke Tiszába.

2022-03-12 Sajó, szennyezés,
Fotó: Orosz Örs
Gombaszög

Jellemző adat, hogy a halálosan mérgező anyagok koncentrációja 180-szorosa volt a megengedettnek, és a 40 km hosszan elnyúló mérgező folt két hétig vonult le a folyón, irdatlan pusztítást okozva. Nem véletlenül mondták, hogy Csernobil után ez volt a legnagyobb környezeti katasztrófa Európában. Még egy adat: 1200 tonnányi hal pusztult el, de az élővilágban okozott kár felmérhetetlen volt. Huszonhárom éve mindenki temette a Tiszát, s bár évtizedekre saccolták, a folyó több szerencsés körülménynek köszönhetően hamar kiheverte a borzasztó pusztítást.

Mi ehhez képest a Sajó esete, kérdezhetné bárki.

A gömöri folyóba más nehézfémek (nikkel, mangán, cink, arzén) mellett „csak” napi 2,5 tonna  vasvegyület kerül az alsósajói elhagyott bányából. Igaz, több mint egy hónapja, ami testvérek közt is 75 tonna! Hogy mi történt az eltelt egy hónap alatt, Fábián Gergely kollégánk elég részletesen megírta. Ezektől a részletektől azonban kinyílik a bicska az ember zsebében!

Leginkább azért, mert történik mindez egy nemzeti park kellős közepén. Egy kisiskolás gyerek is tudja, hogy itt fokozottan kellene védeni a természetet. De még inkább azért, mert a környezetvédelmi minisztérium rá se hederít az egészre, egyszerűen rálőcsöli a felelősséget a gazdasági minisztériumra, mondván, neki kell megoldania a dolgot, mert oda tartozik a bánya. A mérgező cég mossa kezeit, és az elődjére mutogat. A folyó eközben nyeli a mérget, és riasztó vörös színben hömpölyög a tavaszi ragyogó napsütésben.

A régebben születettek még emlékeznek az egykori Sajóra, amely előkelő helyet foglalt el a szocialista szennybemenetel panoptikumában. A gömörhorkai papírgyár révén akkor barnás-feketés lé folyt benne víz helyett. Aztán a rendszerváltás után a Monarchia egyik legrégebbi alapítású papírgyárát elkótyavetyélték, és a szerencsétlen folyó fellélegzett. Most pedig fekete helyett vörös lé folyik a mederben. Ami állítólag nem a legveszélyesebb, hiszen a vas „jótékonyan” leülepszik, s egyelőre halpusztulás sem fordult elő. Erre szokták mondani: ami késik, eljön. Mire az illetékesek kiagyalják, hová folyassák a tíz éve gyülemlő trutyit, hónapok telhetnek el. És a Sajónak megint annyi lesz.

Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy mi történne, ha mindez egy északi folyó, mondjuk a Dunajec esetében fordulna elő? Lehet, hogy nem piszmognának annyit a hivatalok? Látva ezt a semmitmondó hozzáállást, az is megfordul az ember fejében, hogy a Sajó, miután Velkenye alatt magába fogadja a Rimát, hamarosan elhagyja az országhatárt, s onnantól már legyen Magyarország gondja a mérgezés. (Magyarország kilencedik legbővebb vizű folyójáról van szó.)

Jellemző, hogy míg a környékbeliek február közepétől látták, mi történik, és a szlovák környezetvédelmi felügyelet február 24-én értesült az esetről, addig a magyar hatóságok csak a sajtóból tudták meg, hogy intenzív szennyezés történik.

A Tisza–Sajó párhuzam nem véletlen, hiszen a földrajzi adottságból adódóan Magyarország ki van téve a „gondos” és „tisztaságszerető” szomszédok kénye-kedvének, és kénytelen a trehányságuk következményeit viselni. Románia a többszöri csődeljárásra hivatkozva a mai napig nem fizetett kárpótlást a huszonkét éve elkövetett tiszai cianidszennyezésért.

Megosztás
Címkék