Csőbehúzás
Mifelénk azzal kezdték, hogy igyekeztek rávenni bennünket, legyünk már jószívűek, segítsünk a szegény ördögöknek, akik a háború elől menekülnek. Ezt sokan elhitték, mert például nem mondták meg, miért kell a háború elől a világ másik végére futni, honnan a sok pénz, amit az embercsempészeknek fizetnek, és egyáltalán, miért kell illegálisan, irataikat elhajigálva egy fölöttébb kockázatos útra kelni, miközben családjukat (nőket, gyerekeket) az úgynevezett veszélyes háborús zónában hagyják.
De a migránsokat is jól csőbe húzták. Kézikönyvekkel segítették át a veszélyeken: merre menjenek, s mit hazudjanak, hogy megsajnálják. Persze előbb rá kell venni az embereket, ne otthon küzdjenek egy jobb világért, hanem világgá menjenek sok megpróbáltatást vállalva. Európai mentalitású ember ilyet a középkori népvándorlás óta nem tett. Hacsak a zsidókat nem számítjuk, akiket a náci téboly üldözött világgá, de akiket annakidején nem olyan szívesen fogadtak, mint Merkel a migránsokat.
Kiderült, nem spontán népvándorlásról van szó, hanem rafináltan megszervezett invázióról. Nem kellett nekik tank, sem kalasnyikov, elég volt a konyhakés, a lopott autó vagy primitív nemiségük, még azt sem kellett tudniuk, hogy katonának használják, sőt, többségük naiv jóhiszemű ember volt, akit jobb életről való álmodozásra inspiráltak.
Olyan jobb életről, amit a tévécsatornák, a net és a reklám közvetít.
Csakhogy e reklámot az európai/amerikai lakosságnak szánták, s bár megszoktuk, még mindig megbolondít. Hogyan tudja azt megemészteni egy Európán kívüli ember, aki egészen más világba született, s egészen más háttérrel és elvárással indult az élete? Ez nem a demokrácia kérdése, hanem a kontinuális fejlődésé. Mintha nekem akarnák bedumálni, menjek Amerikába, s akkor milliomos leszek. A hasonlat persze sántít: a nyugati világ szociális rendszere, befogadóképessége, toleranciája, családegyesítési programja, s nem utolsó sorban hitetlensége következtében az afrikai álmok megvalósulása reálisabb.
Aki rámutatott arra, hogy Európa nincs fölkészülve egy ilyen tömegbevándorlásra, azt ellátták minden negatív jelzővel. Kik? Igen, ez a kérdés: kinek jó ez a migráció? Az EU külügyi biztosa Mogherini asszony arról szavalt, hogy több ágazat nem tudna a migránsok nélkül létezni, csak elmulasztotta konkretizálni, melyik szakmára gondolt. A segítőkész lelkeket ez megnyugtatta, de nem nyertek semmit. Viszont vannak, akik óriási pénzeket tesznek zsebre: a maffia, az embercsempészek és hasonlók, főleg azok a névtelenek, akik mögöttük állnak.
Most, hogy Európában kezdik észrevenni, mindez tényleg nem olyan jó, saját korlátaikba botlanak. Nemcsak törvényeket kéne átértelmezni és átírni, a hozzáálláson is változtatni kell. Van egy varázsfogalom: a szolidaritás. Úgy értik, hogy a menekülőkkel kell szolidárisnak lenni. Igen ám, de következményeiben ez azt jelenti, hogy nem vállalunk kellő szolidaritást saját lakosságunkkal. Márpedig egy állam elsőrendű feladata az, hogy saját polgárait védje, törődjön velük, szolgáljon nekik – nekik, nem az idegeneknek. Amennyiben megtett mindent saját lakosságáért, következhet az idegen. Nem volna annyi baj a világon, ha az államok így cselekednének. Szép dolog megosztani kenyerünket a rászorulóval – de ha ennek az az ára, hogy emelkedik a bűncselekmények száma, akkor nyilván nem járunk jó úton.
Más kérdés, a migránsok hazája miért nem törődik saját lakosságával? Ki tehet arról, ha túl nagy ott a korrupció? Miért kell azt Európával megfizettetni? 2016-ban a migránsok 18 milliárd dollárt utaltak át hazájukba. Magyarán: Európa szociális pénztárán etetik Afrikát. Ezt a fejlődő országok segítségének nevezik ugyan, de az agyafúrt pénznyelők úgyis elszippantják tőlük.
Az is szóba került, az embercsempészek elleni harc az afrikai államok ellenállása miatt bonyolult. Ezt is Európának kell megfizetnie? Ha egy állam nem képes megvédeni polgárait, az nem tölti be eredeti funkcióját. Az ilyen államot nyugodtan meg lehetne szüntetni, mert politikusai, hatalmasai nem államot vezetnek, hanem maffiát. Ha Európa annyira segíteni akar, ne zsákmányolja ki Afrikát, mintha még mindig gyarmata volna, és tegyen róla, hogy ott – az afrikai föltételeknek megfelelő – demokratikus viszonyok jöjjenek létre.
Úgy tűnik viszont, erre Európának semmi kedve, nem is érdeke. A jólét, a demokrácia, az egyenlőség, a szabadság és hasonlók csak jelszónak jók, szemfényvesztés az a hatalom rafinált megőrzésére. Egészséges ember a szabadság fogalmának hallatára már rosszul lesz, annyira elferdítették az értelmét: devalválták az értékeket. Macron ugyan arról szónokol, hogy saját valódi értékeinkért kell kiállni, de azt már nem közölte, a tőkén kívül miféle értékekre gondolt. Legfontosabb értékeink közé ugyanis nemzeti értékeink tartoznak, a művészettől az ételspecialitásig mindaz, ami egy-egy nemzet sajátosságát képviseli – ám pont ez az, amit a harsány szabadságvágyó fölfogás szerint halálra kéne ítélni, mert az önző, nem multikulti, nem összeurópai, azaz nem neoliberális.
Közben pedig a migránsok csak jönnek és jönnek, megfelelő (sőt megnyugtató) európai válasz erre még mindig nincs, egyelőre csupán átmeneti pótmegoldás. Meg tologatnák a migránsokat, mint a forró krumplit, hotspotokról álmodoznak, befogadó központokról, amit igazából senki sem akar, s ha mégis megalakul majd, a nagyokosok első dolga az lesz, hogy minőségétől függetlenül jól megszólják a tömegtábort, ahova a szerencsétlen csőbehúzott migránsokat bezárják, majd küldenék onnan oda, ahova nem akarnak menni. Mert nekik jogaik vannak. Európának nem.
Hiába, bolond ez a világ, de nagyon. Nemcsak bolond, de kegyetlen is. Még hagyján, ha „csak” másokhoz. De önmagához is.