Csak mosolyogni kell
Rossz helyen parkoltam a minap. Igen, ez mindenszentek táján bármelyik temető környékén nem ritkaság Pozsonyban, gondolom, máshol is hasonló a helyzet. Kaptam egy öntapadós matricát az autóm ablakára azzal az üzenettel, hogy három napon belül jelentkezzem itt és itt. Ezt meg is tettem, mindjárt másnap kiruccantam oda és oda.
Előre elhatároztam, hogy nem fogok vitatkozni, kifogásokat keresni, sőt a valós tényt sem hozom fel, hogy legalább öt méterrel a tilos parkolást jelző tábla mögött álltam le. Csak mosolyogni fogok, és udvariasan válaszolgatni a feltett kérdésekre.
Kis várakozás után be is jutottam egy idősebb rendőrhöz, aki megkérdezte, alkalmazásban vagyok-e még, vagy netán nyugdíjas. Nagyon lehangoltan válaszoltam (ezzel a hangnemmel a pénztárcámra szándékoztam utalni): Nyugdíjas. De ő nem vette a lapot, vagy pedig nem értékelte színészkedő megnyilvánulásomat.
– És azelőtt hol dolgozott? – faggatott tovább.
– Újságíróként – válaszoltam most már semleges hangszínnel – ,nyugdíjba pedig mint sajtótitkár mentem az MKP-ból.
– Nahát, akkor maga magyar! – ujjongott vallatóm, és azt hittem, mindjárt megszólal magyarul.
De nem, nem ez történt, viszont elmondta, hogy a legjobb barátja és annak családja magyar. Automatikusan mosolyra nyúlt a szám, és csak akkor kapcsoltam, hogy az eltökélt mosolygásról ezidáig el is feledkeztem. De majd mostantól…
– Na, lássuk csak azt a szabálysértést. Aha, helytelen parkolás. Nem volt szabad parkolóhely, ugye?
Nem feleltem, nehogy elrontsam a mosolyt, csak bólogattam.
– Sokszor előfordult már, hogy tilosban parkolt?
– Jaj, dehogy! – itt kénytelen voltam felfüggeszteni a vigyoromat.
Engem még soha nem bírságoltak szabálysértés miatt, pedig, amint nyugtáztuk az előbb, már nem vagyok mai gyerek. Egy gyors mosoly után folytattam:
– Megnézheti az adatbázisban, nem találja ott a nevemet.
– Nem kell megnéznem, így is elhiszem. És most sem áll szándékomban bírságot kiróni. De máskor jobban ügyeljen az ilyesmire.
Micsoda boldogság! Még kifelé jövet is mosolyogtam, de most már szívből. A külső folyosón egy férfi várakozott, átadtam neki a rendőr üzenetét, hogy legyen türelemmel, néhány perc múlva kijön érte is.
Kicsit félénken megkérdezte:
– Mennyi büntit kapott?
– Á, mondom neki: csak mosolyogni kell.
– És vannak odabent valamilyen csinos rendőrnők is?
– Nem, csak férfiembereket láttam mindenütt.
– Akkor mosolyoghatok! Még majd félreértik! – mondta reményvesztetten. De tőlem azért nem sajnálta a mosolyát.
