Csak egy vessző
Nemrég láttam a tévében a Szia, életem! című magyar filmet. A műsorújságban a film címe a felkiáltójellel együtt szerepelt, de mégis volt benne helytelenség: hiányzott a köszönési formula és a megszólítás között szükséges vessző. Kíváncsian vártam, hogy majd este a tévében a címfelirat megfelel-e a helyesírásnak.
Megnyugodhattam, maga a film hibátlanul tüntette fel a filmcímet. De nem úgy a filmplakát – ezt már az interneten láttam. A plakáton hiányzott a vessző. Csodálkoztam is egy kicsit, hogy lehet ilyen hibát véteni, illetve miért nem ellenőrzi valaki a helyesírást ilyen esetben, amikor a nagyközönségnek szánt műalkotásról van szó. Manapság annyira romlik az emberek (és főleg a fiatalok) nyelvhasználata! De nem is csoda, ha a felelősök – írók, újságírók, műsorvezetők (ez esetben) filmesek, és még sorolhatnám – is fittyet hánynak a nyelvtan követelményeire.
A köszönési kifejezés és a megszólítás közé az írott szövegben kötelező a vessző: Szia, Évi! Jó napot kívánok, tanár úr! Vagy fordított sorrendben: Évi, szia! Tanár úr, jó napot kívánok! A beszédben is érzékelünk némi szünetet a megszólítás előtt vagy után (már ha helyesen hangsúlyozunk), ezt tükrözi az írott szöveg, de maga a nyelvtani szabály is, amelyet még alapiskolás korunkban ismerhettünk meg.
Van egy érdekes tapasztalatom a fentiekből adódóan. Már régen felfigyeltem egy jelenségre a köszönést és megszólítást illetően. Ha emailt vagy üzenetet, (esetleg) hagyományos levelet írunk egymásnak, és megszólítjuk, köszönünk levelezőtársunknak, ugyanúgy ki kell tenni a vesszőt. Szorgalmasan rakom ki a vesszőket minden levelem vagy üzenetem elejére, abban a reményben, hogy ha választ kapok, talán egyszer végre a nekem intézett köszönés és megszólítás között lesz vessző. Hát nem, hiába reménykedem. Egyetlen kivétel azért mégis van a nagyszámú ismeretségi, baráti, illetve rokoni köreimben. Egy volt diáktársam az, aki szintén következetesen alkalmazza a helyesírás által előírt formát. De nem tőlem leste el, hanem magával vitte az életbe az iskolai tananyagnak ezt az icipici részét (is).
Egy ismerősöm észrevette a kitartóan feltüntetett vesszőimet, hát nemrég ő is ellátta vesszővel levele első sorát. Csak az volt a baj, hogy nem köszönéssel kezdte, hanem a „Kedves” szóval. Ez esetben pedig nem kell a vessző: Kedves József!, vagy akár: Tisztelt Uram! vagy Hölgyem! stb. A megszólítás előtt itt jelzők szerepelnek, nem pedig a köszönési frázis.
A vessző a megszólítás minden esetében kötelező. Hoztál nekem fagyit, apuci? Vagy más sorrendben: Apuci, hoztál nekem fagyit? Mikor jöttök hozzánk, srácok? Lali, vidd ki a szemetet! Gyerekek, ez nagyon jó ötlet. A vonat elment, asszonyom. És az oly gyakran előforduló névnapi, születésnapi vagy más köszöntésekre is ugyanez a szabály érvényes: Boldog évfordulót kívánok, Marika! Drága anyukám, Isten éltessen.
Mondhatná bárki, hogy annyi minden aggasztja az emberiséget, én meg valamiféle apró-cseprő, sőt felesleges dolgokkal foglalkozom. Igaz, hogy valójában csak egy hiányzó vesszőre próbáltam felhívni a figyelmet, de úgy gondolom, ilyen „kicsiségeken” is múlik, mivé lesz előbb-utóbb a mi szép és igazán különleges magyar nyelvünk.
