Centeket érő gyermekeink
Pár napja még arról írtunk, hogy a honatyáknak az abortusztörvény helyett inkább a családtámogatással kellene törődniük. Erre föl tegnap már arról olvashattunk, hogy mennyivel emelkedik januártól a családi pótlék és a gyermekgondozási segély összege. Mit mondjunk? Lesújtó, a családokat és gyermekeket lesajnáló, egyenesen nevetséges összeggel kívánja támogatni az állam a gyermekeket és családjaikat.
Hogy mit lehet venni 66 centért, amennyivel jövőre növekszik a családi pótlék összege, azon nem kell túl sokat agyalnunk. Talán néhány kiflit, esetleg egy buszjegyet… A havi 24,34 euró talán elég a gyerek utazási költségeire, de az iskolai menzára már nem. Egy biztos, nem nagy motiváló erő, hogy a fiatalok több gyermeket vállaljanak.
Fut gazdaságunk szekere, de a gyermekekre nem jut, csak ennyi. Egy százassal már elégedettebbek lehetnénk. Ennyiből fedezni lehetne a gyerkőc legalapvetőbb szükségleteit, s talán még egy pár tornacipő, vagy új ruhadarab is beleférne. Jobb helyeken, szociálisabban gondolkodó országokban, még ennél is többet költ az állam a gyermekekre. De hát nálunk családtámogatás helyett legfeljebb csak a nyugdíjak toldozgatására-foltozgatására telik. Érhető, hisz a nyugdíjas potenciális választópolgár – ráadásul egyre több van belőle – a gyerek meg nem az. Belőlük meg amúgy is egyre kevesebb van…
Jövőre 6 euróval kapnak többet az édesanyák, akik kisgyermekeikkel vannak otthon gyermekgondozási szabadságon. Vehetnek belőle csemetéiknek kicsivel több zöldséget vagy gyümölcsöt, esetleg egy kartonnal több babavizet. .A 220,70 euró viszont úgy fog elmenni tápszerre, pelenkára és egyebekre, hogy szinte észre sem veszik. Ha kell egy új kiscipő, az már nem biztos, hogy belefér a „költségvetésbe”.
Az pedig, hogy esetleg az anyukának is lehetnek legalább minimális igényei, miért érdekelne bárkit is. Az anyukák ugyanis állítólag szabadságon vannak, az a dolguk, hogy gyermekeikkel törődjenek, meghúzzák magukat és ne panaszkodjanak. Pedig mennyivel boldogabban lennének ők a huszonnégy órás szolgálatban, ha tudnák, hogy legalább a minimálbért megkapják. De ettől Szlovákiában aligha kell tartani. Ez a „veszély” nem fenyeget.
Fenyeget viszont valami más. Az, hogy szép lassan elfogy e kis ország lakossága. Bár a gyermekvállalásban nem az a legfőbb szempont, hogy miként állunk anyagilag, valljuk be töredelmesen, a családtervezéskor a legtöbben ezt is figyelembe veszik. Mert muszáj! Amikor önálló otthonhoz a nagy többség csakis jelzálogkölcsön által juthat, bizony egyáltalán nem mindegy, ha az anyuka kiesik néhány évre, jobban mondva, ha a fizetését kell nélkülözni.
Ezért aztán csak módjával tervez a fiatalok többsége. Nincs ugyanis semmi biztonság, egyetlen árva impulzus, ami kicsit bátrabbá tenni őket a gyermekvállalásban. Azok a szókapcsolatok, hogy családtámogatás, gyermekbarát gondolkodás, anyaság megbecsülése egy itteni honpolgárnak nem mondanak semmit. Legfeljebb csak a vágyálmok szintjén értelmezhetők. Azokból pedig nem lehet jövőt építeni. De gyermekek nélkül sem.
