Cancel démosz
Nem vagyok Facebook-rajongó, sem -függő, de a minap nem tudtam megállni, hogy meg ne osszam az AfD német párt tartományi győzelméről szóló hírt. Ez végül is egyfajta elégtétel a németországi patrióták számára; Németország ébredezik. Bármit is jelentsen ez a nagy német birodalom kis, kétmillió lakosú tartományában aratott győzelem.
A recept ugyanis a régi: az összes többi összefog ellene, és mindig pürrhoszi győzelem a nóta vége. Egy-két tartományban még lehet győzni, de az országot nem engedi a „jobbközép”, amelynek napjainkban szinte semmi köze a választóihoz; észrevétlenül, lassan csúszott át balra, a szocdemekhez, a zöldekhez, a vörösökhöz. Az AfD az ő szemükben „szélsőjobb”, „fasiszta”, „náci”. Ezzel harsogja tele a világot a sajtó, ezt veszi át a közösségi, ízlés- és közösségromboló internet elbódított rétege is, amely hangosabb a többségnél, és válogatatlanul bélyegez meg bárkit.
Bevett szokás ez már a nyugat-európai „demokráciákban”, a nagy birodalomépítők számára a népakarat nem jelent semmit. A cancel culture (eltörlés kultúrája) égisze alatt kialakult a cancel demosz (népeltörlés) gyakorlata. Tiltsuk be, töröljük el a nép akaratát, hiszen a nép tudatlan és éretlen. Útjában áll a világmegváltók nagy terveinek. Mi jobban tudjuk, hogy mit akar, ha akarhatna valamit.
Jött is a kommentek közt a válasz, fordultával. Ünneplem a fasiszták győzelmét? Mivel egykori kollégámról volt szó, megtiszteltem a válasszal, igaz, lakonikus rövidséggel: ezek nem fasiszták, Lacikám, hanem patrióták. Így talán pontosabb. Putrióták, jött a frappánsnak vélt viszontválasz. Volt kollégám is átvette a valakik által viccesnek szánt szlogent, amelyben vélhetően egyszerre bújik meg a „putri” és a „putyin” kifejezés. Ami lehet, hogy szerintük ötletes, de véleménycseréhez, vitához semmitmondó. Az üzenetváltás ezen a szinten abba is maradt, jobb dolga is van az embernek, mint elvakult hívekkel vitázzon, pláne, hogy valódi véleménycseréről így szó sem lehet.
Hanem elgondolkodtam, hogy is van ez? Mikor és hogyan alakult ki az a gyakorlat, hogy a politikum esetében emberek tömegei felejtik el: nem az a jó politikus, aki jól szónokol, nagyokat ígérget, még nagyobbakat mond, hanem azt kell figyelnünk, mit cselekszik? A konzervatív, patrióta oldalnak és sajtójának nagy hibája, hogy beleesik ebbe a csapdába: nem arra figyel, ami történik, és ami a szeme láttára kirajzolódik, hanem a külsőségek ragozásában éli ki magát. Így a terméketlen viták paravánja mögött a globalistákat kiszolgáló politika könnyebben tud rombolni és uralomra törni.
A sértődött CDU esetében teljesen nyilvánvaló, hogy eltávolodott a választóitól, a német néptől, és Németország lefelé csúszik a lejtőn. A német kormányok rosszul (sehogyan sem) kezelik a migrációt, a gazdasági válságot, és jövőkép helyett ellenségképpel próbálják elfedni a bajt és a tehetetlenséget. Az idegen érdekek feltétlen kiszolgálását. Fegyverkeznek, és feladják az ország érdekeit. Ami persze nem német specialitás, hiszen napi szinten láthatjuk, hogyan esik szét az európai Nyugat valamennyi fundamentuma. Mindaz, ami felemelte és megtartotta Európát, a szemünk láttára hullik atomjaira.
Hanem az már elég durva jelzés, hogy Szász-Anhalt után Németország-szerte utcai tüntetések kezdődtek. A legnagyobb megmozdulások Berlinben, Hamburgban, Düsseldorfban és Münchenben zajlottak, ahol a tömeg azt követelte, tiltsák be az AfD-t. A Szász-Anhalt tartományban aratott patrióta győzelem hírére a berlini kormány is szorgalmasan aggódni kezdett: mi lesz Németországgal, ha ellepik a bevándorlók, lecserélődik az őslakosság, becsődöl a gazdaság? Ja, hogy ezt éppen ők idézték elő? Hogy az AfD éppen ez ellen mozgósítja a választóit? Ezt bizony kínos lenne beismerni.
Marad tehát a szlogenek mögé bújtatott hazugságok pufogtatása, a virtuális térben való hadakozás a keserves és meztelen valóság ellen. Szemben a hétköznapok valóságával, a régi, kommunista május elsejék gyakorlatát folytatva, amikor a néppel ünnepeltették elnyomóikat és azok elnyomó eszméit.
Tudjuk, hogy az ordas hazugságok korát éljük, számunkra mégis végtelenül idegesítő és lehangoló, hogy mi is ezeknek akarunk megfelelni. Merthogy ezek vezetik a mai Európát. A rendszerváltozás után sokáig azt hittük, hogy ezek jótevőink, mert nem figyeltünk oda Csurka István figyelmeztetésére. Igaz, akkor Csurka volt a „szélsőjobb”, a fasiszta és a náci. Ma már lehet, hogy pedofil is lenne az egyik legjobb magyar drámaíró és politikus.
Megjelent a Magyar7 hetilap 23026/38. számában.
