Száraz Dénes

2019. március 13., 09:32

Bugár szembesítése

A Most-Híd szerint az MKP a magyar–magyar összefogás ellen fordult, mivel nem kívánja támogatni Bugár Bélát az államfőválasztásokon. A vegyespárt szerint a köztársaságielnök-jelöltek között jelenleg csak Bugár az, aki megfelelően tudja képviselni a kisebbségeket, érvényesíteni tudja a nemzetiségi kisebbségek jogait. Fájó számukra, hogy az MKP a „maréknyi” szavazatukat sem tudja pártérdekeket mellőzve felkínálni jelöltjüknek.

Grétsy László nyelvművelő mondaná ezzel kapcsolatban, hogy „Álljunk meg egy szóra!” Érdemes, mert egyrészt elég nagy bajban lehet Bugár, ha ennyire szüksége van arra a „maréknyi” szavazatra is. Másrészt nyilvánvaló, hogy ultimátum-szerűen teljesen lehetetlen egységet teremteni! Minden előzetes egyeztetés, kéznyújtás, közeledés nélkül elvárni a másiktól, hogy tálcán kínálja fel a támogatást? Aztán ennek elmaradásakor a médián keresztül felháborodottan megüzenni, hogy az etnikai párt nem áll az összefogás oldalára?  Milyen fajta összefogás az, ami csupán Bugár támogatásában nyilvánulhat meg, aztán minden megy tovább külön-külön a maga útján?

Harmadrészt pedig térjünk vissza 2013-ba, amikor az előző államfőválasztásokon az MKP Bárdos Gyulát indította, a vegyespárt pedig Pavol Hrušovskyt, a KDH jelöltjét támogatta. Nem szükséges tehát visszamenni egészen 2009-ig, a felvidéki magyar egység felrobbantásának dátumához. Bugár azt hangsúlyozta a legutóbbi államfőválasztások előtt, hogy a Népi Platform pártjai (SDKÚ, KDH, Most-Híd) megegyeztek Hrušovsky jelölésében, és tudják, hogyan kell kivezetni Szlovákiát a leépülésből, amelybe Robert Fico kormánya juttatta – sicc! Akkor még nem sejtettük, mire gondolt ezzel Bugár, hogy együtt kell majd Ficóval és a nemzetiekkel kormányozni, és az lesz a leépülésből kivezető út...

„A politikai disznóság kategóriájába sorolom, hogy vannak olyan szervezetek, akik akár hazugság árán is próbálják gyöngíteni Hrušovský esélyeit” – jelentette ki felháborodottan anno a vegyespárt elnöke jelöltjük védelmében.

Bárdos Gyulával kapcsolatban pedig kijelentette, hogy nagy felelőtlenségnek tartja az ő jelölését az MKP részéről. Az együttműködés pártjának elnöke akkor nyilvánosan elismerte egy interjúban, hogy őt is győzködték a párttársai, vegyen részt az államfőválasztáson, de visszautasította azt: „Abban a pillanatban, amennyiben a második fordulóba egy magyar kerülne be, előre papírra vethetjük, hogy a szlovák ellenfele győz majd. Hatalmas felelőtlenség ilyen módon a Smer jelöltjét győzelemhez segíteni” – mondta 2013-ban Bugár utalva Bárdos jelölésére.

Azóta persze változtak az idők, változott Bugár is. Ma már közel sem tartja felelőtlennek Szlovákiában egy magyar indulását a köztársasági-elnök választásokon. Elvárja az MKP támogatását is, nem úgy, mint annak idején, amikor élesen elhatárolódott Bárdostól, és felelőtlennek vélte indulását.

Sőt, még akkor sem állt annak idején a Most-Híd Bárdos mellé, amikor két héttel a választások első fordulója előtt már elkönyvelhető volt Hrušovský kudarca, és fel is szólították őt a visszalépésre. Ezt utólag maga Bugár Béla ismerte el.

Lehet, hogy Bugárból nem lenne rossz államfő, volt már minden, az még nem, hátha! Felkapná a fejét a világ, hogy egy magyar lett Szlovákia köztársasági elnöke, de ez egyáltalán nem valószínűsíthető. Nem azért, mert Bugár magyar nemzetiségű, hanem sokkal inkább saját hintapolitikájának köszönhetően, amely szinte végig kíséri egész politikai pályafutását.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Száraz Dénes 2019. március 17., vasárnap

Nem azt mondták, Béla!

Mi lesz a somorjai politikai nagyágyúval?

Száraz Dénes 2019. március 16., szombat

Tudathasadásos állapot

Mi majd megvívjuk újabb kicsinyes pártcsatánkat.

Kolek Zsolt 2019. március 15., péntek

A kutyák népe még ismeri a farkasok dalát - gondolatok március idusán

1848 forradalmi márciusának üzenete a megszerzett jogok megtartása, az értékmentés.

Molnár Judit 2019. március 13., szerda

Kampányfinis lövészárkokban

Nincs viszont a magyarok körében hitelességi gondja a kampányban alig látható František Mikloškónak. Ő aktív politikusként is azon kevesek közé tartozott, aki pontosan értette gondjainkat, nyitott volt irányunkban...

Horváth Szomolai Andrea 2019. március 12., kedd

Szüleink nyelvét gyerekeink hangján őrizzük

„Magyarul küzdök, magyarul tűrök, magyarul dobbanok és magyarul álmodom”

2019. március 11., hétfő

Választások vagy válaszút előtt

Napokon belül elérkezhet az a pillanat, amikor újra kell gondolni a felvidéki magyarság jövőjét.

Száraz Dénes 2019. március 11., hétfő

Ki van a pácban?

Csak sajnálni lehet a magyarországi ellenzéket az EP választások előtt. Nincs témájuk, nincs mibe kapaszkodniuk, semmi okosat nem tudnak kitalálni.

Molnár Judit 2019. március 10., vasárnap

Hét évtized szolgálata

Ünnep ez! Nem hivalkodón, nem a valóságot elfedő, önfeledt mulatozással, hanem csak úgy visszafogottan, józanul átgondolva jót és rosszat.

Száraz Dénes 2019. március 07., csütörtök

Kiska felelőtlensége

2014-ben Robert Fico ellenében nagyon sok magyar szavazatot kapott, de ezt államfőként semmivel sem viszonozta, tudomásul sem vett minket!

B. Vida Júlia 2019. március 06., szerda

Negyven nap

Mi, modern emberek többnyire nem vesszük komolyan a böjtöt. Legfeljebb egy kisebb tisztítókúrába vagyunk hajlandók belemenni.

Vélemény
Száraz Dénes: Nem azt mondták, Béla!

Mi lesz a somorjai politikai nagyágyúval?

Száraz Dénes: Tudathasadásos állapot

Mi majd megvívjuk újabb kicsinyes pártcsatánkat.

Kolek Zsolt: A kutyák népe még ismeri a farkasok dalát - gondolatok március idusán

1848 forradalmi márciusának üzenete a megszerzett jogok megtartása, az értékmentés.