2019. december 18., 11:02

Bugár nem bánt meg semmit, csak a választói, hogy rá szavaztak

Melyik az a házastárs, aki évekig tartó házassága után bevallja a nagyvilágnak, hogy megbánta, nem kellett volna hozzámennie a másikhoz, vagy elvennie a másikat? Senki se sajnálná, sőt kiröhögnék rendesen, azt mondogatnák, ugye, megmondtuk előre! 

Bugár Béla
Fotó: Sme.sk

Így tett Bugár Béla is, ő sem vallja be, hogy szánja-bánja frigyét a Smerrel!  Ez olvasható egy nagyinterjúban, amit a tỳżdeň.sk készített vele. Érthető, mert a beismerés egyúttal politikai tévedésének a bevállalását is jelentené. Ő pedig állítólag nem szokott hibás döntéseket hozni! Vagy ha szokott is, mindig megmagyarázza, hogy valami miatt nem is olyan rossz az, amit az emberek nagy többsége elhibázottnak tart. Ezt kívánja az érdeke!

De végül is miért ne lenne igaza? A nagy döntéseket eddig mindig kollektív alapon hozták meg a pártjában. A Smerrel való kormányzásról, az MKP nyári kikosarazásáról is az országos tanács hozott határozatot, mégpedig elég meggyőző arányban. Nem egyedül döntött a pártelnök! Viszont az elnöki tálaláson, a beterjesztésen mindig nagyon sok múlik, szinte minden! Mert történelmi lehetőségként is fel lehetett volna vezetni az MKP-val való összefogást, de lehetett szükségtelen rosszként is, aztán majd esetleg visszatértünk rá, ha annyira szorul a hurok. Az MKP elutasítása mellett 37-en, mellette 5-en voltak azon az augusztusi országos tanácsülésen. Ebből lehet következtetni az elnöki tálalás mikéntjére is. Az szinte elképzelhetetlen, hogy az országos tanács a pártelnök akarata ellenére hozzon fontos határozatot. Az már felérne egy bizalmatlansági szavazással is.

Viszont olyan már előfordult a Híd történelemében, hogy a pártelnök nem vette figyelembe az OT határozatát. 2018 tavaszán történt egy ilyen eset, amikor az előre hozott választásokról határozott az OT, amit Bugár félremagyarázott, és a kormányhajó a belpolitikai botrányok ellenére siklott tovább, fedélzetén a 3 kormánypárttal.

Az sem a véletlen műve, hogy a teljes magyar összefogás őszi újratárgyalása megint a Híd miatt bukott meg: nem volt képes elengedi Ficoék kezét. Hűségesek, mint az igazi házastársak.... Pedig, ha házon kívül maradnak, házastársak sem lesznek majd, az tuti!

Mindezek után a saját jellemével foglalkozik Bugár az interjúban: „A jellemet húzzák elő rám. De hát mi a jellemes?” A választóknak tett ígéretek „majdnem“  teljesítése mellett számos egyéb dolog is. Például az, hogy nem lép kormányra azzal, akit előzőleg ő maga is korruptnak nyilvánított a választások előtt.  Vagy hogyan lett a választási kampányban magát „smertelenítő“ kormányváltó erőként feltüntető pártból a választások után hirtelen kormánypárt a Smer oldalán?  Miképp lehetett a legvégsőkig kitartani ebben a maffiakormányban? Bár szerinte ez a jelenlegi nem is egy maffiakormány. Persze, ha annak tartaná, Bugár saját magát és pártját is részesévé tenné. A választók viszont már jól látják egyes kormánytagok, valamint az igazságszolgáltatás összefonódásának mértékét Kočnerrel, felháborodnak a tényfeltáró újságírónak és menyasszonyának a meggyilkolásán, a vietnami üzletember elrablásán kormányrepülőgépen. Mindez csupán a jéghegy csúcsa!

A harminc éve parlamentben ténykedő Bugár szerint Szlovákia az elmúlt harminc évben rossz irányt vett. Szerintünk is! Mi viszont azt is tudjuk, hogy ennek  a harminc évnek a felében ő maga is pártelnökként, a szlovák törvényhozás alelnökeként kormányszerepben volt.

Miért nem szólt, hogy uraim, ez egy nagyon rossz Irány?

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.