2023. március 3., 19:54

Brüsszeli „kalandtúra”

Aki járt már Brüsszelben, tudja, látta, hogy az európai negyedben folyamatosan építkeznek, bővítenek, hogy elférjenek a hivatalnokok meg a lobbisták.

északi pályaudvar
Az északi pályaudvar Brüsszelben

Nincs is mit csodálkozni, hiszen egy majdnem 500 millió lelket számláló közösség irányításához kell a sok adminisztrátor, s ha a lopakodó hatáskörelvonást is hozzávesszük, akkor tényleg sok új irodára lesz szükség, a tagállamokban pedig lakásokká alakíthatják a minisztériumokat… de ez egy másik téma, most másról lesz szó. 

Történt a közelmúltban, hogy az eurokraták elhelyezéséért felelős helyi vezető azt találta mondani, egyes irodákat átköltöztetne az Északi Negyedbe. Nincs ezen mit csodálkozni, van úgy, hogy egy-egy központ „kinövi magát”, ám a brüsszeli hivatalnokok fellázadtak.

Eszük ágában sincs elköltözni a kényelemből és biztonságból. Hova is? Az Északi Negyedbe, amely rossz hírű, veszélyes, tele kábítószerrel és bűnözőkkel. Azt is mondta a belga felelős, hogy azzal, hogy oda költözne néhány uniós hivatal, talán a környék is civilizálódna. Nosza, mutassák meg, hogy az integráció és az inklúzió nemcsak szavakban, hanem tettekben is elkötelezett hívei, a jó példa, tudjuk ragadós, hátha sikerül az Északi Negyedet felemelni a maguk szintjére. Azt is mondta a belga, hogy nehogy már a kábítószer jelentse számukra a legfőbb problémát, hiszen abból van elég a puccos uniós központban is. Ezen a megjegyzésen aztán végképp kiakadt a hivatalnokokat képviselő szakszervezet, elfogadhatatlan az érvelés, mondták. 

Lenne egy javaslatom. Költözzön a bűnözők közé az Európai Parlament. Ne az egyszerű hivatalnokokat hozzák ilyen helyzetbe, meg aztán nem is biztos, hogy a ranglétra legalacsonyabb fokán álló aktatologatók között sok drogfogyasztó van, csak rontanák a helyiek bizniszét.

Meg az sem biztos, hogy lenne pénzük a kábítószerre, ellenben a képviselőknek a soknál is több pénzük van. Még jobban felvirágozna a drogkereskedelem, ráadásul nem kellene a fehér port behordani az uniós negyedbe, talán olcsóbban is adnák, hiszen nem lenne szállítási költség. Helyben köttetnének az üzletek, és mindenkinek jó lenne. Meg aztán „maguk között” lennének a parlamenti képviselők. Vagy legalábbis jó néhányan. Azok például, akik Katar és Marokkó érdekeit képviselték az európai emberek érdekei helyett, akiktől nem mellesleg a mandátumukat kapták.

Ugyan mi a különbség az Északi Negyed „kábszeres” bűnözői és a korrupciós pénzt gurulós bőröndben rejtegetők, vagy kusza banki átutalásokkal elrejtett fekete pénzek tulajdonosai között? Megmondom: nagy.

Nagy a különbség, mert az előző, ha hibázik, elkapják és lecsukják, az utóbbit nem. Hibázhat, hazudhat, rágalmazhat, ügy azonban csak akkor lesz belőle, ha mások is így akarják. 

Jó lenne tudni, kinek az utasítására, milyen érdek mentén kezdett nyomozni az Európai Parlamenti képviselők megvesztegetése ügyében a belga rendőrség. Az a bamba társaság, amely még a maga fővárosát sem tudta megvédeni a marokkói focidrukkerek randalírozásától, akik csak rohamkocsival mernek bemenni egyes brüsszeli negyedekbe, akiknek két évbe tellett, hogy elkapják a párizsi merényletek Brüsszelben bujkáló főszereplőjét? Most meg európai parlamenti képviselők után nyomoznak… Mi történt? És mi fog még történni?

Megjelent a MAGYAR7 kilencedik számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.