Bezár a bazár?
Ennyi volt. Befejezem. Több mint harminc év megy a levesbe. Pedig bíztam benne, hogy nyugdíjig kihúzom. Nem kevés pénzt és energiát öltem abba, hogy ezt a kis fodrászszalont fenntarthassam. Kuncsaftokból sosem volt hiány… De most leteszem az ollót és a hajszárítót. Jövőre felmegy a bérlet, megugrik a nyugdíjbiztosítás, fogalmam sincs, mennyivel lesz több az energiaköltség. Azért nem fogok reggeltől estig dolgozni, hogy mindent kifizessek, nekem meg semmi se maradjon… Nem emelem tovább a szolgáltatásaim díját, mert akik hozzám járnak, azok közül sokan már a mostani árakat is nehezen tudják kifizetni.
Egy eset a sok közül. Januártól elkezdődik az egyéni vállalkozók, a kisvállalkozók kiéheztetése. A hírhedt konszolidáció legnagyobb vesztesei éppen ők lesznek. A politika nem is tagadta, véget akar vetni a „kvázi” vállalkozásoknak. Az olyanoknak, amelyekből egy ember, esetleg egy kisebb család is meg tud élni. Amilyenektől az államkasszába nagy adók egészen biztosan nem folynak be… Belőlük százezer számra van kis országunkban.
No, nem azért mintha mindenki annyira vágyott volna arra, hogy vállalkozzon. Sokakat belekényszerítettek. Alkalmazottként nem, vállalkozóként viszont adtak munkát nekik a cégek. De voltak olyanok is, akik a munkahelyük megszűnése után, kényszerből kóstoltak bele a vállalkozói létbe. Aztán lassacskán belejöttek, osztottak-szoroztak, hogy legalább a víz fölött maradjanak és nem menjenek mínuszba.
A kisvállalkozói lét nem méznyalás, sok esetben huszonnégy órás szolgálat. Mert elég csak egyszer nemet mondani az ügyfélnek, az többet nem jön vissza… Van, hogy a vasárnapi ebéd közben cseng a segélykérő telefon és menni kell, vagy éppen késő este nagy hóban kell segíteni…
Az egyéni vállalkozók nagy része a „minimálnyugdíjra hajt”, mert a legkisebb összeget – ami így is aránytalanul magas – fizeti be a társadalombiztosításra és az egészségbiztosításra. Nem mindenki azért, mert csal, hanem mert a jövedelme valóban nem túl nagy összeg. Ők azok, akik nyugdíjba nem is nagyon készülnek. A nyugdíjnak nevezett alamizsnából, amit egy egész ledolgozott élet után kapnak, se éhen halni, se megélni nem lehet.
A politikusok viszont, úgy tűnik, egy kalap alá vesznek minden kisvállalkozót. Lelki szemeik előtt valószínűleg a tisztességtelenek lebeghettek, amikor úgy döntöttek, jól megsarcolják ezt a több százezer embert. Legalább havi 425 euróval! Meg aztán, mi tagadás, a vállalkozó szónak nincs jó csengése minálunk. Azt most inkább ne is ragozzuk, hogy miért.
Szóval az új évben sok minden elválik. Például, hogy hányan adják vissza iparengedélyüket és akasztják végleg szögre a szerszámokat. Mi meg majd megnézhetjük magunkat, amikor felhívjuk a vízvezeték-szerelőt csőtöréskor és azt a választ kapjuk, már befejezte. Keressünk másikat. A nagy kérdés viszont az lesz, hogy mégis kit… Ha hinni lehet a jóslatoknak, az egyéni vállalkozók jelentős hányada jövőre „leteszi a lantot”. A többiek pedig a túlélésért fognak küzdeni, még több munkát vállalva, árakat emelve… Mégis kinek lesz ez jó?
