Belgák

Kína, talán azért, mert tiszteletben tartják az ősi olimpiai értékeket, nem „akciózik” mostanában a Dél-kínai-tengeren, vagy ha mégis, hát az amerikaiak nem csapnak körülötte hírverést. A tálib rezsim éppen „emberarcúvá” maszkírozza magát abban a reményben, hogy Allah segedelmével rátehetik „mancsukat” a nyugati segélyekre, Kanadában meg pont az ellenkezője történik. Ott a „szép, új világ” hőssé „píározott” miniszterelnöke mutatja meg ezekben a napokban, hogy a demokrácia addig tart, amíg az állampolgárok csak azt teszik, ami meg van engedve.

Marad hát Oroszország. Nyugaton már nem is az a kérdés, lesz-e háború, sokkal inkább az, mikor. Mire a kedves olvasó kezébe veszi aktuális lapszámunkat, talán meg is van a „pótvizsga” dátuma. Február 16-án ugyan megbukott a nyugati propaganda, de lesz még elég alkalma ismételni. Sőt, ha úgy vesszük, talán igazuk is van a mainstream (irányadó) média zászlóshajóinak. Végül is régóta zajlik már háború.

Nagyon nehéz már újat és okosat mondani a témában, hiszen a célok ugyan mindkét oldalon világosak, az ahhoz vezető utakat és a felhasználásra váró eszközöket még a világot a szivarfüstös szobában igazgatók sem ismerik pontosan.

Végletekig egyszerűsítve a kérdést, teljesen világos, hogy a konfliktusban részt vevő felek (az oroszok, az ukránok és a Nyugat) mit akar. Az oroszok azt, hogy a lehető legtovább világpolitikai tényezők maradhassanak. Az ukránok, pontosabban a kormányuk, nyugati integrációt, amelytől nyugati jólétet remélnek.

A Nyugat érdeke is világos, hegemón hatalom, ehhez pedig egy minél gyengébb Oroszország kell. Ukrajna tulajdonképpen csak eszköze az orosz és az amerikai törekvéseknek, ellenkező előjellel persze, de ugyanilyen eszköz a mindkét oldalon „zakatoló” propaganda, a jól időzített hadgyakorlatok, a diplomáciai fricskák és a hibrid háború megannyi más technikája.  És persze ugyanilyen eszköz lehet az is, ha az orosz egyes számú gárda-harckocsihadsereg katonái Voronyezsből hirtelen Harkovba, majd Kijevbe teszik át az állomáshelyüket.

Isten ne adja, de talán mire önök ezeket a sorokat olvassák, már lőnek Ukrajnában.

Mielőtt rám sütik, hogy hazát árulva tolom az amerikaiak szekerét, gyorsan tisztázzuk, a megfogalmazás nem véletlen. Nekünk, magyaroknak éppen úgy nem szabad asszisztálnunk a politikai gyilkosságokból rutint csináló orosz elnök nagyhatalmi törekvéseihez, mint a lassan az élet minden területére genderkvótát kiszabó Amerika hegemóniaharcaihoz.

A józanul gondolkodó emberek lettek az orosz–amerikai konfliktus „belgái” – legyen ez bármekkora képzavar. Nekünk, „belgáknak” pedig egyetlen célunk lehet: ameddig csak lehetséges, kimaradni ebből az egész őrületből. Teljesen úgy sem lehet. Félő, ha nem a vérünket, akkor a pénzünket kell majd feláldoznunk a nagyhatalmi érdekek oltárán.

Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2022/08-as számában.