Becstelenség és tisztesség

2020. július 22., 12:39
Fiala Ilona

Vajon kiről fog még kiderülni, hogy az egyetemi záró szakdolgozatát összeollózta? A politikusok már nyakig benne vannak a botrányban. S hogy még a miniszterelnök is?! Hihetetlen, miféle vezetők irányítják az országot!

Összelopkodták a diplomamunka szövegét, tehát a lopáson kívül hazudnak is, hiszen a munka legelején becsületbeli nyilatkozattal, aláírással igazolja a szerző, hogy saját maga írta a szakdolgozatot; ezen felül halandzsával próbálják megetetni a jónépet.

Ráadásul kölcsönösen falaznak egymásnak. Persze, mert még nem mindenkit lepleztek le, még többen is sorra kerülhetnek. Mondanám, tisztelet a kivételnek.

Tudom, a politikusok az újságírók kereszttüzében állnak, ezért hamarabb kerülnek pellengérre, mint más halandók, pedig biztos akadnak még jó néhányan, akik hasonló cipőben járnak. De a politikusoknak még inkább nem tudom megbocsátani ezt a húzásukat, mert ezzel kimondottan azt idézik fel bennem, hogy ők mindent megengedhetnek maguknak, hogy talán félisteneknek tartják magukat (talán nélkül?).

S ha így áll a dolog, akkor mi minden derülhet még ki róluk? Mert ugye, aki összetákolja a szakdolgozatát, az egyúttal becstelen csaló. Aki pedig becstelen csaló, attól semmi jót nem várhatunk. És akkor milyen kilátásokkal éljünk, ha nem lehetünk bizalommal vezetőink iránt?

Most azt gondolhatja valaki, hogy felfújtam az ügyet. Nem, sőt igyekszem visszafogni magam, pedig szétvet a düh, ha arra gondolok, hogy miközben ezek elbliccelték a feladatukat, én mennyit vesződtem annak idején a saját munkámmal. A Kassai Napló politikai, kulturális és irodalmi anyagáról – ez volt a címe. Az 1922-1924-es évfolyamokat kellett feldolgoznom. Ezt csak az egyetemi könyvtárban lehetett végezni, mivel a bekötött sajtótermékeket nem vihettük haza. Akkoriban első gyermekem egyéves volt. Férjem öt óra tájban jött haza a munkahelyéről, én olyankor már kabátban, csizmában álltam az ajtóban, s a kilincset úgy adtam át neki (vagy ő nekem), mint a stafétabotot. Pozsonypüspökin laktunk, jó messze a buszmegállótól, odáig loholva tettem meg az utat, hogy ha jönne az autóbusz, ne maradjak le róla. Az új hídig jó fél óráig tartott a menetidő, onnan lóhalálában rohantam a könyvtárig. Ha nagyon jó formában voltam, hatra a könyvtárban lehettem. De az csak nyolcig tartott nyitva. Mindig én voltam az utolsó, akit szó szerint ki kellett dobni. Otthon feldolgoztam a frissen begyűjtött anyagot, másnap folytattam a rohanást, s nemcsak kint, az utcán, hanem odabent a könyvtárban is rohammunkát végeztem. Szerencsére Ani barátnőm is besegített időnként, na nem a szakdolgozattal - hiszen neki is volt éppen elég dolga a magáéval -, hanem a bébicsőszködéssel. Ünnepnap volt a számomra, ha egy-egy délutánra elvállalta a kisfiamat, s én olyankor akár már déltől „ülhettem” este nyolcig a könyvtárban – nyolc órán át robotolhattam, hogy aztán a húsvét utáni szerdára kijelölt időpontban leadhassam megfeszített munkám eredményét. Huszonhét oldal elemzés, plusz százhuszonöt oldalon a Kassai Naplóban közzétett cikkek csoportosítása, osztályozása, kimutatása – ez összesen százötvenkét oldal, mind, mind saját, önálló megszövegezés, a csoportosítás pedig a terjedelmes, könyvtárban végzett kutatómunka eredménye.

Nem részletezem tovább, habár lenne még több hozzáfűzni valóm, de nem akarom, hogy úgy tűnjön, sajnáltatom magam. Csak annyit említenék még, hogy mélyen megvetem azokat, akik nagyképűen teszik közzé, hogy az egyetemi tanulmányaikat hányaveti módon végezték, és a szakdolgozatukat igenis összelopkodták.

És minden tiszteletemet fejezem ki azok iránt, akik becsülettel álltak helyt az egyetemi évek alatt, és tisztességesen zárták le tanulmányaikat.

Kövesse facebook oldalunkat is!