Becsengettek

A hangsúlyból kitűnt, melyik volt számára kedvesebb, tovább nem is firtattam a dolgot. Ugyanis nem egy bezártságáról híres, otthon ülő kisgyerekről van szó, hanem olyanról, aki imádja a közösséget, a haverokat, a dzsúdót, a barátokat, az iskola minden nyűgével együtt. Ez így van rendjén a legtöbb egészséges kissrácnál. A nyolcéves kölyök abba a korba ért, amikor a szülőkkel és a nagyszülőkkel való program már nem jelent számára mindent pótló szabadidős tevékenységet. Szüksége van a társakra, akikkel beszélni tud mindenről, ami eszébe jut, akikkel soha nem unatkozik.

Az iskolatáskád rendben van?, kérdezem tőle másnap. Alig használtam pár hónapig, miben ment volna tönkre?, kérdezett vissza. A nappali és a kisszobám közti viszontagságos, háromméteres út során, pimaszkodott tovább a bugyuta kérdésem kapcsán. Gyere, olvassunk valamit, folytattam a szünidő utolsó napjaiban a nagyszülői próbálkozást abban a hiszemben, hogy ezzel elterelem a figyelmét a laptopról, tabletről és az okostelefonomról, amiktől igencsak nehéz volt őt elmozdítani.

De hiszen ezeket használtam hónapokig otthon is, ők voltak a pótsulim, védekezett gyermeki ártatlansággal. Sajnos, igaza volt!

A kényszerű digitális távoktatásnak van ilyen függőséggyanús következménye is a nebulóknál. Ezek az eszközök pótolták hónapokon át az iskolát, a tanárt és az osztálytársakat. A való világ helyébe a virtuális lépett. Az utolsó betűket, majd a betűvetést is a nappaliban sajátította el a gyerek a mamájával és a papájával. Nem csoda, hogy rákattant a tabletre és a többi elektronikus kütyüre, amelyek kis élete részévé váltak, mert hónapokig el volt zárva a külvilágtól, a barátoktól, még a határon túli nagyszülőktől is. Ne adj, isten ilyen folytatást!

A laptop még békeidőben is nagy veszélyt jelent a könyvekkel, a játszótérrel, a grunddal, a focival szemben, amelyek a normális keretek között kiteljesedő gyerekkornak szerves részei. De a járvány nélküli, békés időben a szülők által legalább keretek közé lehet szorítani a használatukat. A tabletet például kora este egy óráig használhatja, amikor hazajött az iskolából, az edzésről, a barátoktól, és kész a házi feladat. De márciustól júniusig se edzés, se suli, se barátok, se napközi, csak azok a kütyük! Kevesen számoltak azzal, hogy a tablet nemcsak pótsuli, de pótcselekvés, pótbarát is lehet.

Nyolcéves kisunokám a szülők minden türelme és hozzáértése ellenére nem kedveli a házi iskolát. Danika még nem képes magától megfogalmazni, hogy miért volt számára ellenszenves és unalmas a hazai iskolás „játék” a szülőkkel, nem is igen akar róla beszélni. Egyszerűen hiányérzete van a tőle ellopott hónapok miatt, amit most azzal igyekszik ellensúlyozni, hogy tiltakozik mindennel szemben, ami a tavaszi, otthoni tanulásra emlékezteti. Ezért nem akar olvasni velem sem, egyedül sem. A rajzolásra se lehetett rávenni, az írásról nem is szólva.

Előfordulhat, hogy ennek a pár hónapnak, amelyet kis közösségüktől elzárva kellett átélniük a gyerekeknek, hosszabb ideig tartó következményei lesznek a lelkivilágukban. Az új tanévben a szülőknek és a pedagógusoknak fel kell kötniük az alsóneműt, ha vissza szeretnék a gyerekeket zökkenteni a járvány előtti kerékvágásba.

Egyelőre csak bizakodhatunk, hogy szeptembertől minden rendben lesz, és szigorú egészségügyi feltételek betartása mellett ugyan, de folytatódhat az iskolai munka az egész tanévben. Zavartalan persze nem lesz, az iskolai ünnepségek, nagyobb rendezvények egyelőre biztos elmaradnak, szeptemberben még a tornatermet sem nyitják ki. Lelki szemeim előtt ott lebeg az iskolapadban szájmaszkban ülő kisgyerekek képe. A könnyebb felismerhetőség végett a keresztnevet is rá lehet hímezni a maszkokra.