2019. szeptember 2., 07:38

Becsengettek

Kezdődik. Ma még pár szál virággal, ünnepi hangulattal és a szív tájékán egy kis izgalommal. Holnaptól a füzetek és könyvek rendezgetésével, és csütörtök-péntek tájban tán már az első ákom-bákomok is bekerülnek a kiselsősök irkáiba.

iskolakezdés
Fotó: pixabay.com

Nekik ez egy teljesen új kaland, a nagyobbak viszont már sztoikus nyugalommal veszik tudomásul, hogy kezdődik a korán kelés, a délutáni leckeírás. S hamarosan jönnek az első felmérő dolgozatok…

Az iskolakezdés kissé álmosan indul, nehéz felvenni újra a tempót, nem is nagyon akaródzik, se gyereknek, se szülőnek. De nincs mese, munka van. Újra kinyitott a tudásgyár, kitárta kapuját az élményközpont, mindenkit vár a gyerekparadicsom. Mert jó lenne hinni, hogy ez így együtt mind arra az intézményre vonatkozik, ahol a gyerkőcök hétköznapjaik döntő részét eltöltik. Hogy milyen a jó iskola, arra mindenkinek megvan a maga válasza. Van, aki azt nézi, mennyi tanulmányi versenyre viszik a diákokat, mások inkább a modern oktatási módszereket díjazzák, egyesek a pedagógusgárdára fókuszálnak, mások a csilli-villire, míg a legtöbb szülő csak egyre vágyik. Hogy gyermeke szeressen iskolába járni!

S ennél nem lehet semmi fontosabb. A boldog gyermekkorhoz hozzátartozik a gyermekbarát iskola. Ahol minden nebulóra külön-külön is odafigyelnek, és azokat a képességeiket fejlesztik, amelyek kiemelkedőek.

Még a rossz tanulót, a gyengébb képességű diákot is sikerélményhez lehet juttatni, például egy sportversenyen nyert első díjjal. Mert senki sem jó minden tantárgyban, ám minden egyes gyermekben ott van elrejtve a gyémánt. Ezt kibányászni és drágakővé csiszolni a pedagógusok nagy feladata. Lenne. Senki sem állítja, hogy ez könnyű. Sőt, igencsak macerás, de a 21. században csakis ennek van értelme. Nem lexikális tudást kell a kis fejekbe belegyömöszölni, hanem az önálló gondolkodásra és az életre kell nevelni. Ez így mind szépen hangzik, de a gyakorlat azt mutatja, hogy nagyon távol állunk még az gyermek- és élményközpontú, személyre szabott oktatástól. Nagyjából, mint Makó Jeruzsálemtől.

Csakis a pedagóguson múlik, milyen módszert választ arra, hogy a kötelezőt megtanítsa a nebulóval. S ha ennél többet is tud nyújtani neki, akkor az már kész sikertörténet. Vannak ilyen tanítók-nevelők is, de még nagyon kevesen. Még sokkal jobban meg kell erőltetniük magukat a pedagógusoknak ahhoz – akár komfortzónájukból is kilépve –, hogy elmondhassuk, Szlovákia felzárkózott a fejlett világhoz az oktatás területén is.

Ne legyünk álszentek, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy sok szülő „gyújtásán is állítani” kellene.

Olyanokén, akik professzort akarnak nevelni a közepes vagy még gyengébb képességű gyermekükből. Akik nem tudják elfogadni, hogy Józsikából atomfizikus helyett esetleg csak asztalos lesz. Mintha ez utóbbi valami alantas foglalkozásnak minősülne… Az ilyen nagyravágyó szülővel szegény pedagógus sem tud mit kezdeni.

Gyermek, szülő, pedagógus. Ez a triumvirátus, politikai szóhasználattal élve, hármas koalíció lehet a legnagyobb garancia arra, hogy megtörténjen a csoda. Hogy meglegyen az a bizonyos gyémánt és csiszolódjon. A központban mindig a gyermek áll, ha úgy tetszik, ő a Nap, aki körül bolygóként kering a szülő és a pedagógus. De hasonlíthatnánk elültetett facsemetéhez is a gyermeket, ami mellé karókat szoktak verni, hogy biztosítsák egyenes, biztonságos növését.

A karók mi vagyunk, szülők és pedagógusok, és a nyesegető olló is nálunk van, ha azt akarjuk, hogy a mi fácskánk az ég felé törjön, és sudár magassá növekedjen.

Rajtunk sok múlik, még ha ezt néha nehezen is hisszük el. Nekünk az a sorsunk, hogy szövetkezzünk és együttműködjünk a szent cél, a gyermek tudásbeli gyarapodása érdekében. Éppen ezért ma nekünk is becsengettek. Nem csak a gyermekeknek.

Megosztás
Címkék