„Barbár” határvédők
Bottal ütik szegény migránsok lábát a durva magyar rendőrök, sírta tele a világot a Der Standard osztrák napilap. Egy svéd újságíró szerint a határon a magyar rendőrök verik a „menedékkérőket”. Bár a svéd (természetesen független és objektív) sajtószolga hozzáteszi, bizonyítékokat nehéz szerezni, mindezt csak az Amnesty International civil szervezettől tudja, amely szerint az elmúlt hónapokban elharapózott az erőszak. Mert az Amnesty mindent tud, mindenütt ott van, és a vélelmezés azonos a tényekkel.
És ismét témánál vagyunk: az Amnesty International, az Orvosok Határok Nélkül, a Nyitott Társadalom és a többi – természetesen objektív és független – szervezet hivatott megmondani, mi az igazság az illegális bevándorlás körül. Igaz, bizonyítékuk egy szál se, de ők képviselik a „jó” oldalt a „gonosz” Orbán Viktor rendszerével szemben. Őket az sem zavarja (hiszen nem ezért fizetik őket), hogy az embercsempészek mekkora hadserege lendült be az üzletbe, azok nyilván ingyen, humánus megfontolásból, emberbaráti szeretetből vezetgetik a szíriai, afgán, iráni és belső-afrikai embertömeget Európa elfoglalására.
Eközben, tetszik, nem tetszik, Európa – igaz, jókora fáziskéséssel – Orbán Viktor után kullog. Vagy előbb-utóbb kullogni fog.
Az emlékezetes 2015-ös meghívásos, szelfis, virágesős migránsmajális (amely a határzár megépítésére kényszerítette a magyar kormányt) után hét évvel úgy tűnik, ébredezni kezdenek a nyugat-európai pátyolgatók, és kezdenek rájönni (amit nyilván eddig is tudtak), hogy a tiltott határátlépés mégiscsak bűntény, amit mindenütt a világon meg kell akadályozni. Az is kezd világossá válni, hogy a hét évvel ezelőtti népvándorlás csak afféle előjáték volt, mert napjainkban még erősebb nyomás nehezedik a balkáni útvonalra. És már a fegyverek is előkerültek.
A helyzet egyre tarthatatlanabb, hiszen Szerbia felől százezrek szeretnének eljutni Németországba, Franciaországba, Nagy-Britanniába, a Benelux államokba vagy Skandináviába.
A magyar határvédelem erőfeletti munkája révén a többségük megreked Szerbia északi részén, s innen próbálkozik bejutni Magyarországra. A magyar határőröknek, rendőröknek és határvadászoknak az idén már közel negyedmilliónyi határsértőt sikerült elcsípni, az embercsempészek százairól nem is szólva. Bár a magyar–szerb államhatár hossza mindössze 151 kilométer, így is ezerszámra csúsznak át a zömében fiatal, életerős férfiak a határon. Hiába, ha egy üzlet beindul…
Hogy Amnestyék is értsék, miről van szó: az illegális határátlépőket nem szokás menedékkérőknek hívni. Aki jó szándékkal érkezik, és nincs takargatnivalója, annak nyitva áll a határátkelőhely, ahol (feltéve, hogy a papírjai rendben vannak) a megfelelő ellenőrzés után beléphet az Európai Unió területére.
Az a tömeg azonban, amely létrákkal, kövekkel, botokkal és parittyával (újabban lőfegyverrel) felszerelkezve igyekszik betörni egy ország felségterületére, átmászni a kerítésen, az nem menedékkérő, hanem határsértő, s mint ilyen, bűntényt követ el. Úgyhogy hiába lázít a Der Standard és a határtalanul elfogult politikai pecsenyesütők érdekeit védő neoliberális hadosztály, a bűnöző az bűnöző.
Mára a németek is felébredtek, és bevezették az ellenőrzést a német–cseh határon. S ezzel beindult a dominóeffektus. Következtek a csehek, akik a cseh–szlovák határon okoznak sosem tapasztalt fennakadást (miközben 8000 migránst fogtak el), újabban pedig szlovák katonák, rendőrök járőröznek a magyar–szlovák zöldhatár mentén. Borítékolhatóan kevés sikerrel. Ennél sokkal hatékonyabb az az összefogás, amely a magyar–szerb határon valósul meg, ahol szlovák, cseh, osztrák és török kollégák segítenek a magyar szerveknek a migránsok visszatartásában.
Logikusan adódik a kérdés, mi lesz a schengeni határokkal, hogyan érvényesül a szabad utazás, kereskedelem Schengenen belül, ha mindenki nekidurálja magát, és lezárja a határait?
Az érdekesség kedvéért számoljuk össze, mekkora határhosszt kellene védeni Schengenen belül. Magyarország–Szerbia: 151 km, Magyarország–Szlovákia: 677 km, Magyarország–Ausztria: 366 km, Magyarország–Horvátország: 329 km, Magyarország–Szlovénia: 102 km, Szlovákia–Csehország: 215 km, Szlovákia–Ausztria: 91 km, Csehország–Ausztria: 362 km, Csehország–Németország: 646 km. Ez együtt közel 3000 kilométer. (A felsorolásból kihagytam Romániát, Ukrajnát és Belaruszt, nem szólva az olasz tengermellékről, ahová a magukat minden kormányon és államon felül álló hatalomnak képzelő „jogvédő, humanitárius” „civilek” pofátlanul taxiztatják a migránsokat.)
Ehhez képest a magyar–szerb határon ennek az egyhuszadát kellene ellenőrzés alatt tartani, feltéve, hogy az érintett országok közösen tudnának fellépni, és nem kacsingatnának Brüsszel felé. Ahol természetesen nem érzik át a helyzet komolyságát, és magyarán szólva tojnak Közép-Európa gondjaira. Számukra fontosabb a magyar, a lengyel kormány bedöntése, Olaszország előre bejelentett fenyítése, mint az, hogy a Frontex tisztességesen működjön.
Egy minapi hír szerint lengyel rendszámú gépkocsi moldáv sofőrje szállított több mint tucatnyi szír menekültet, és karambolozott Bács-Kiskun megyében. Az ilyen híreknek se szeri, se száma, és a nemzetiség tetszés szerint behelyettesíthető, mind a migránsok, mind az embercsempészek esetében.
Az embernek néha az a benyomása, hogy jól összedolgozó, kiterjedt nemzetközi hálózattal rendelkező csempészhadsereggel szemben kell helytállni néhány közép-európai országnak. Miközben az Európai Unió szégyenlősen elfordítja a fejét.
Adódik a történelmi párhuzam is. Ötszáz éve a magyar király vagy Bakócz bíboros hiába könyörgött a római pápának segítségért. Akkor a „barbár” magyaroknak kellett harcolniuk a fegyverrel érkező oszmán megszállókkal szemben. Napjainkban Róma helyett a berlini önzés szabja meg, hogy éppen a willkommenskultur parancsa követendő-e, vagy a feltartóztatás, dróton rángatva a közép-európai kis országokat.
