2019. április 13., 08:54

Bajszok és oroszlánok

Bizonyára volt már rátermettebb vezetése is az Egyesült Államoknak, de még egy olyan, aki ennyi munícióval szolgálna a lapkészítés és a határidők által sanyargatott egyszeri újságírónak, biztosan nem.

Donald Trump
Fotó: TASR/AP

Ki ne hallott volna róla, hogy március végén Donald Trump elnök aláírt egy nyilatkozatot, amelyben elismerte Izrael állam fennhatóságát az 1967-es, hatnapos háborúban megszállt Golán-fennsík felett, amely napjainkra a zsidó állam szerves részévé vált? Az ENSZ Biztonsági Tanácsában helyet foglaló európai országok az amerikai deklaráció után azonnal jelezték, hogy továbbra is megszállt területnek tekintik a Golánt, de egy szokásosan semmitmondó nyilatkozaton kívül másra nem futotta tőlük.

Joggal feltételezhetjük, hogy a washingtoni külpolitika újabb, finoman fogalmazva is ellentmondásos döntését követően ismét így lesz. Erre pedig, nagyon úgy néz ki, nem kell sokat várnunk. Amerikai sajtóértesülések szerint ugyanis pár napon belül bejelentik, hogy az iráni haderő híres-hírhedt különleges egységét, a perzsa nemzeti büszkeség egyik sarokpontját, az iráni Forradalmi Gárdát külföldi terrorszervezetté nyilvánítja az amerikai külügy. Ez egészen példátlan lenne, hiszen soha korábban nem történt meg, hogy egy idegen ország reguláris haderejébe tagozódó egységet terrorszervezetként kezelne az Egyesült Államok. A gárda ezzel a Boko Harammal, az an-Nuszra Fronttal, az ISIS-szel vagy az al-Káidával kerülne egy elbírálás alá. Fontos kiemelni, hogy ha ez meg is történik, az nem azonnali „kilövési engedélyt” jelent a gárdára nézve. A döntés sokkal inkább gazdasági szankciókat jelent.

Mire aktuális számunk az olvasók kezébe kerül, könnyen lehet, hogy a határozatot hivatalosan is bejelentik (a héten ez meg is történt - szerk. megj.). Annál is inkább, mert az amerikai sajtó republikánus, vagy legalábbis önmagát nem Trumppal szemben meghatározó fele mintha elfelejtett volna foglalkozni a témával. Egyelőre. Ez pedig a napjainkban uralkodó öldöklő hírversenyben csak egy tudatos döntés eredménye lehet.

Meg nem nevezett külügyes források alapján először a Wall Street Journal, majd kisvártatva a Reuters hírügynökség számolt be a tervezetről, amely azonnal éles bírálatot kapott az amerikai hadügytől, a Pentagontól, illetve a CIA-től. Attól tartanak ugyanis, hogy hiába illeszkedik ez az egész a Trump-adminisztráció Iránnal szemben korábban meglépett gazdasági szankcióinak sorába, különösebb kárt nem okoz a perzsa államnak, ugyanakkor fölöslegesen veszélybe sodorja a Közel-Keleten állomásozó amerikai csapatokat.

Félelmük korántsem alaptalan. A teheráni parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke rögtön jelezte, ezt a játékot két félnek is lehet játszania. Ha Washington hivatalosan is bejelenti, hogy „indexre teszi” a Forradalmi Gárdát, az iráni törvényhozás kénytelen lesz ugyanezt megtenni az amerikai reguláris haderőkkel szemben (az amerikaiak bejelentésére válaszolva ezt Teherán időközben meg is tette - szerk. megj.). Magyarán, ahogy teszik azt például az Iszlám Állam harcosaival is, a perzsák terroristákként fogják kezelni az amerikai katonákat.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2019/15 számában)

Megosztás
Címkék