Bajban a barátot
Furcsa kettősség keríti hatalmába az embert mostanában. Ha kinézek az ablakon, a csöndes, lelassult várost látom. A gyéren suhanó autókat, az üresen csattogó villamost. Egy-egy kósza gyalogos siet a boltba, kerékpárok surrognak valahová, s a temetőkapuban ott ül a virágárus, akitől éppen most veszik el az egész évi munkája reményét. A hajnali palántázást, öntözést, a nyári hónapok gürcölésének a hiábavalóságát nézi maga előtt a krizantémok levelein csillogó vízcseppben. A látszólagos csönd leple alatt emberi sorsok ereszkednek térdre, indulatok, feszültség és szomorúság kavargása tölti be az októberi félhomályt.
Ebbe gázol bele a televízió és az internet világának a harsány hírözöne és a politikusok hisztérikus asztalcsapkodása. Az egymásra mutogatás, a vádaskodás és a magamutogató szereplés agressziója. A virtuális világ exponenciális rohammal kebelezi be és gyűri maga alá a kézzelfogható valóságot. Amely lehetne kevésbé durva is, ha a fogyasztóvá züllesztett társadalom nyáron beérte volna kevesebb, tengerpartról posztolt fotóval és rongyrázással. Egy kis önmegtartóztatással. De azért az sem adekvát reakció erre, hogy lehülyézzük és megzsaroljuk a társadalmat. Vagy fenyegetőzünk.
Az egymásra licitáló hadonászásban azok viszik a prímet, akikre úgy szeretnének felnézni az emberek, mint jó vezetőkre, akiktől megnyugvást, határozott, de emberséges döntéseket várhatnak.
Akik a megoldást úgy keresik a bajban, hogy csitítják az indulatokat és nem gerjesztik. Mert a szlovákiai politikától lassan megfájdul az ember feje. Az egyik irány arrafele mutat, amerre a miniszterelnök vezényli. Talán ezt a legnehezebb betájolni, hiszen olykor ő maga sem tudja, pontosan mit is akar, vagy ha tudja, rosszul közli. Pedig ilyen súlyos helyzetben az amúgy jámbor és fegyelmezett népesség megnyugvást szeretne, és elvárná, hogy világosan szóljanak hozzá. Tudjuk, persze, hogy ebben a „píáros” világban megvan a maga üzenete annak is, ha a speciális főügyészt beviszi a NAKA, meg annak is, ha az ellenzék évtizedes mulasztásait feledve géppuskázza a kormányt, amely rövidebb ideje van hatalmon, mint egy magzat kihordása.
Mert a virtuális barikád túloldalán azok a Ficóék és a belőlük kisarjadt vadhajtások próbálnak visszaélni a helyzettel, akik jobban tennék, ha hallgatnának. Akik több mint egy évtizedig hagyták legatyásodni a szlovákiai egészségügyet, engedték szétszéledni az orvostársadalmat, a vidéki kórházakat kiszervezték a haveri tőkének, s akik vezetésével maffiózók szívták az ország vérét. Ezeknek van a legkevesebb erkölcsi joguk számonkérni valamit is másokon.
Őszintén és kertelés nélkül: szurkolok a Matovič-kormánynak, hogy sikerüljön visszaszorítania a koronavírust Szlovákiában. Nem azért, mert imádatom tárgyai, hanem mert ezt diktálja a józan ész és a túlélés reménye.
Más megoldásuk ugyanis alig maradt, mint a tömeges tesztelés és a félig-meddig lezárása az országnak. És az emberek zöme, látjuk északon, fegyelmezetten sorakozik.
De vessenek rám annyi követ az Orbán-gyűlölők, amennyit csak akarnak, attól a lényeg még nem változik. Amikor Orbán Viktor tavasszal bejelentette, hogy járványkórházat építenek Magyarországon, és több ezer lélegeztetőgépet szereznek be, s nem mellesleg átszervezik az egész egészségügyet, mekkora volt a háborgás! Pedig a magyar egészségügy fel lett készítve a vírus további rohamára. Ma pedig Magyarország ad Csehországnak 150 lélegeztetőgépet, miközben Szlovákia egyről sem tud lemondani, mert nemhogy gépből, orvosból is kevés van. S mennyit adott az Unió? Ha nem tévedek, 30-at. Hogy ki volt bölcs és előrelátó, ahhoz elég a kis szorzótábla ismerete. Folyamatosan láthatjuk, ki az az államfő, aki mindezek ellenére csak pocskondiázást kap a „jogállamilag fejlett” Európától. (Vajon Babiš elnök és Von der Leyen után a cseh Jourová asszony is köszönetet mond Orbán Viktornak?)
Sajnos, Szlovákia elnökétől is, aki megpróbál államfőként viselkedni, de a bőréből ő sem tud kibújni.
A hírzuhatag hamar betemette Zuzana Čaputová múltkori kiszólását, hogy az Unió „az autoriter rendszert építő országok túszává válhat”, és a hetes cikkely szerinti eljárásban „a minősített többséget kellene alkalmazni”. Magyarán, Magyarországot és Lengyelországot meg kellene büntetni. A magyar és a lengyel kormány ugyan elengedte a füle mellett a durva támadást, de azért bárki levonhatja a konzekvenciát, ki az államférfi ebben a régióban és ki a szélkakas. És mindig érvényes a mondás, hogy bajban ismered meg a barátodat.
