Bahmut után
Az orosz–ukrán háború egy éve alatt az Ukrajna iránt mérsékelten érdeklődő átlagemberek is meg/újratanulhatták keleti szomszédunk földrajzát. Így kért – akaratán kívül – tudatunkban helyet Bahmut, amelyet a feinschmeckerek korábban legfeljebb a pezsgőgyártásáról ismertek.
A város birtoklásáért bő fél éve folyik ádáz küzdelem, amelynek során mindkét fél súlyos veszteségeket szenvedett. Az oroszok eleinte tüzérséggel támadták a 70 ezres iparvárost, majd a Wagner-zsoldoscsoport gyalogsága indult Bahmut ellen.
Wagnerék még a háború elején írták Telegram-csatornájukon, hogy mindegy, mit mondanak Moszkvában – konkrétan Vjacseszlav Vologyin, az Állami Duma elnökének nyilatkozatára reagáltak –, "csak a gyalogság megy előre".
Az elmúlt évszázad háborúin végigtekintve úgy tűnik, az orosz stratégia ebben a tekintetben Alekszej Bruszilovtól Jevgenyij Prigozsinig vajmi keveset változott.
Bahmut birtoklását a háború elején a Kramatorszk és Szlovjanszk ellátását délről lehetővé tevő fontos közlekedési ütőér, az M03-as autópálya feletti ellenőrzéssel magyarázták. Az út felett azonban már egy ideje megszerezték az ellenőrzést az oroszok. E lapszámunk nyomdába kerülése idején az oroszok ellenőrizték a városba vezető összes utat. A városért utcáról utcára vívnak meg. A hadijelentések alkalmanként kézitusáról is beszámolnak, ami 2023-ban legalábbis megdöbbentő lehet. Hát ennyit fejlődtünk kőbaltás őseinkhez képest?
Korábban a Telegramon visszavonuló ukrán katonákról is láthattunk felvételeket, a múlt héten azonban
magas rangú katonai vezetőkkel egyeztetve Volodimir Zelenszkij ukrán államfő Bahmut megtartása mellett tett hitet.
Ezzel egy időben magasabb hőfokkal lángoltak fel a nyugati sajtóban azok a viták, hogy a város jelentősége szimbolikus, taktikai, avagy stratégiai-e. A Bayraktar drónoktól kezdve a Kígyó-szigetig, az orosz–ukrán háború bővelkedik szimbólumokban. Bahmutot azonban nem néhány szakadt végvári vitéz védi fokossal, hanem 10 ezer fős helyőrség, ami a 200 ezer fősre becsült szárazföldi haderő létszámához képest szabad szemmel is jól látható létszám. Bár általában az oroszokat szokták erőforrások pazarlásával vádolni,
az ukránok is pazarolnak, hisz háborús időben, egyre apadó helikopterflottájukból még a hadiszerencse szempontjából elhanyagolható munkácsi turulmadár helyére is Mi-8 helikopterrel vitték a címerüket,
de azt talán róluk sem gondolhatjuk, hogy abban a helyzetben, amelyben vannak, egy szimbólumot védenének 10 ezer emberrel. Ezekre az emberekre szükség volna az előkészületben levő tavaszi offenzíva során is, illetve, tágabb értelemben bárhol. 10 ezer ember nem egy szakasznyi, műveleti szempontból elhanyagolható mennyiségű védő a Kígyó-szigeten, hogy szimbolikus okokból beáldozzák őket. Ez a létszám ugyanakkor nagy létszámú orosz kapacitást köt le, melyre szintúgy szükség lehetne egyéb területeken.
Az ukrán vezetők már nem is kertelnek, a szárazföldi erők parancsnoka,
Olekszandr Szirszkij nyíltan kijelentette, „a város védelmének minden napja lehetővé teszi számunkra, hogy időt nyerjünk a tartalékosok felkészítésére, és felkészüljünk a jövőbeli támadó hadműveletekre”.
Az időnyerés oltárán elvérző tízezer férfit azonban a magasztos cél aligha vigasztalja.
Megjelent a Magyar7 hetilap 11. számában.
