Azt hitték, a vállalkozó majd fizet
A konszolidációs kísérletezés újabb bukása már látható. A kormány rátett még egy lapáttal az egyéni vállalkozók járulékterheire, és közben úgy viselkedett, mintha a kisvállalkozó végtelenül rugalmas, türelmes és bőkezű lenne. Gondolták, amúgy is kevesebb terhet viseltek eddig. Az ellenségek keresése pedig jól megy nekik.
A számok viszont azt mutatják, a hibák sorozatát bemutató pénzügyi tárca ismét túllőtt a célon. A friss adatok szerint 66 ezer megszűnt vállalkozás egy év alatt, miközben 42 ezer új indult. Ez nem „természetes mozgás”, ez nem „szezonális kiigazítás”, hanem egy nagyon egyszerű üzenet: ennyi ember mondta azt, hogy kész, nem éri meg.
A legszebb az egészben, hogy a kormány ezt valószínűleg „rendrakásként” adja el. Csakhogy a rendrakás itt úgy nézett ki, hogy a fix költségeket feltolták rekordra, és mellé odarakták a kontrollt is: jönnek az ellenőrzések, a „fiktív vállalkozókra” élesített vadászat. Igen, van ilyen jelenség – de amikor egy állam úgy vadászik, hogy közben mindenki más is feszeng, az nem tisztítás, hanem megfélemlítő légkör. A vállalkozó nem azt érzi, hogy partner, hanem azt, hogy bármikor ráborulhat a rendszer, miközben még fizetnie is kell, mint a katonatiszt.
Aztán ott vannak a hónapok. Nem véletlen, hogy január, március, december volt a három csúcspont. Januárban újraszámol az ember. Márciusban beütött a tranzakciós adó körüli káosz, és aki addig még reménykedett, az is elengedte. Decemberben pedig sokan levonták a 2025-ös év tanulságát: ha ezt így folytatják, 2026-ban csak rosszabb lesz. És igazuk van, mert jön a következő menet: mikrojárulék júliustól, havi 131 euró felett azoknak is, akik eddig azért nem fizettek, mert alacsony a bevételük. Magyarul: az állam most már nem azt mondja, hogy „fizess, ha megy”, hanem azt, hogy „fizess akkor is, ha nem megy.”
És ha valaki azt hiszi, hogy ez csak pár „trükköző vállalkozót” érint, akkor nézze meg, hol dőlt össze legjobban a rendszer: építőiparban 17 610 vállalkozó hagyta abban. Nem a luxusboltok zártak be, hanem azok, akik tényleg kimennek dolgozni, akik tényleg felkellnek a hidegben, akik tényleg megcsinálják. Utána jöttek a szolgáltatások, kereskedelem – minden, ami a mindennapi életet mozgatja. Felmerül a kérdés, kinek jó ez?
A sztori lényege pedig az, hogy ez már egyszer megtörtént. Pont ugyanígy. Emelték a terheket, várták a plusz pénzt, aztán a vége az lett, hogy tízezrek eltűntek a rendszerből. Most megint ugyanaz megy – csak közben a gazdaság amúgy is lassul, az emberek amúgy is óvatosabbak, a költségek amúgy is magasabbak. És ilyen környezetben az egyéni vállalkozó nem hősködni fog, hanem racionálisan dönt: visszaadja, szünetelteti, elmegy alkalmazottnak, vagy egyszerűen eltűnik.
A kormány persze majd előadja, hogy „stabilizál”, „konszolidál”, „igazságosságot teremt”. Csak közben a valóság az, hogy Szlovákiában 2025-ben rekord mennyiségű kisvállalkozó mondta azt: „inkább nem.” Az idei év pedig nem ígér jobb helyzetet, csak még több bizonytalanságot, ami lehet elsőként nem a fogyasztók tapasztalnak, de ők fogják megfizetni, ahogy a gazdasági tervezéshez egyáltalán nem értő kormányzat kísérleteinek árát is. És amikor egy országban az önállók kedve elmegy, az nem csak gazdasági adat. Az hangulat. Az mentalitás. Az jövőkép. Egy országé, amelynek inflációja továbbra is magas, gazdasági növekedése alig van és egyre többen külföldön próbálnak boldogulni, mert idehaza nem éri meg.
