Az ünnepi asztalnál
Még rohanunk, pörgünk, versenyt futunk az idővel, de valamiféle titokzatos belső erő már jelez, lassítani kellene, csöndesedni, befelé fordulni. Mert megélni nem csak a csodát kell, a csodavárást is! Minden titokzatosságával és reményével együtt. Titka a felfejthetetlen csoda, reménye a jövőt mutató, álmokat adó, inspiráló szellemi erő. Valamit tud ez az ünnep… Hisz arra várunk, aki van, és az után vágyódunk, ami már megtörtént. S mégis! Nincs ember, akit ez ne érintene meg, még ha nagyon különbözően is éljük meg az ünnepeket – de a boldog megelégedést, a szeretetet mindnyájan vágyjuk!
Ha engedjük, ha hiszünk benne, a szeretet ereje lesz a vezérlője ennek a pár napnak. Nem kell hozzá sokat tenni, csak ki kell lépni a hétköznapokból, a megpróbáltatásokkal teli valóságból, a világ szürkeségéből. És ha csak rövid időre is, de nem szabad engedni a kényszeres teljesítés nyomásának, a harcainkat, a haragvást el kell engednünk, most nem kell küzdenünk a valós vagy vélt igazságtalanságokkal, csak át kell magunkat adni a csöndes béke megnyugtató hatalmának.
Persze, ez alatt a pár nap alatt is ugyanazokat a terheket cipeljük magunkban, ugyanazok a gondok emésztenek. A kevés ilyenkor még kevesebb, a magány még keserűbb, de a test és a lélek fájdalma is tompítható, ha értjük karácsony üzenetét: ha átadjuk magunkat a szeretet születése örömének, ha hisszük a jót, ha merünk remélni, és elfogadjuk, hogy a remény utat nyithat a jobbra fordulásnak. A bizakodás nem illúzió, mert akár sorsfordító erővé is válhat.
Együtt vagyunk! Újra együtt. Még együtt. Ez a legszebb érzés, amikor a szeretet körbeüli az asztalt. Az évek ajándékok, a mögöttünk lévő idő örömeivel, boldog és nehéz pillanataival együtt. Benne annyi minden: a gyermekkor nyugalomba zárt biztonsága, az ifjúkor nyughatatlansága, a távolba szakadás nehéz döntése, nagy szerelmek, mély barátságok, lobbanó haragok, az izgalmas, mégis harcos összetartozás, a születés semmihez sem fogható élménye, a reménytelent legyőző küzdelem, a gyermekkel újraélhető gyermekkor, az aggódó szeretet, sikerek és kudarcok… És már benne vannak az öregkor bizonytalan mozdulatai is, a féltéssel, a múló idő tapinthatóságával. A még örömével. És ott vannak azok is, akik már múlt idővé szelídültek, de sem három, sem harminc év nem volt elég ahhoz, hogy kikopjanak az emlékezetből. Mert máig ott vannak a történeteinkben, a komód reccsenésében, egy félhangosan mormolt fohászban, a válaszok nélküli párbeszédekben. Így együtt, múltunk és jelenünk összefonódásában várva az ünnep csodáját, hisszük, hogy a fényből lesz több körülöttünk. És minden jóakaratú ember körül.
Kedves Olvasóink!
Izgalmas napok vannak mögöttünk, hiszen a Magyar7 történetében első ízben készítettünk karácsonyi lapszámot. Tettük ezt nagy szeretettel, mély elhivatottsággal, s azzal az erős meggyőződéssel, hogy írásainkkal szebbé, gazdagabbá tehetjük az ünnepüket, hiszen olyan sorstörténetek kerültek papírra, amelyekből mindnyájan erőt meríthetünk, amelyek példaként szolgálhatnak, erőt adhatnak a nehéz időkben. Most is arra törekedtünk, hogy megmutassuk, hittel teli közösség vagyunk, ádáz küzdelmeink ellenére is sok pozitív történettel, számtalan értékkel, gazdag hagyománnyal. Csak remélni tudjuk, hogy lapunk ezúttal is sok szép percet, órát és erőt is ad olvasóinknak.
Médiacsaládunk valamennyi munkatársa nevében kívánok önöknek áldott, békés, szeretetteljes ünnepeket.
(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 51-55. heti karácsonyi duplaszámában.)
