Az ukrán modell
A legújabb hír szerint előbb-utóbb hivatalos lesz az angol nyelv Ukrajnában. Tetszik tudni, abban az országban, ahol az őshonos népektől (magyar, lengyel, orosz, román) elvették azt a jogot, hogy szabadon használhassák az anyanyelvüket, s eközben meg vannak sértődve, hogy ezek a népek nem akarják a vérüket áldozni értük.
Ez lesz az ellenzéki politikai pártok betiltása után az ukrán nemzetépítés legújabb felvonása abban a szomorújátékban, amelyben Ukrajna az európai jogokat és „értékeket” védi. Ursula von der Leyenék többek közt ezért is támogatják erőn felül a példaértékű ukrán majdani demokráciát, és próbálják víz alá nyomni a meglevő magyart és lengyelt. Azért kell összepótolni a portugál, a finn, az olasz és az osztrák adófizetőknek, hogy az új Ukrajna projektben, a korrupció feneketlen zsákjában eurómilliárdok tűnjenek el, és Európa térdre kényszerítésével amerikai óriáscégek szerezhessék meg Európa éléskamráját.
Az ukrajnai nemzeti közösségek (köztük az egy ezredéve Kárpátalján élő magyarság) nyelvi jogait most úgy akarják bővíteni, hogy bizonyos állami hivatalokban kötelezővé tennék az angol nyelv ismeretét és használatát.
A karpat.in.ua portál Rosztiszlav Karangyejev ukrán kulturális miniszter bejelentésére hivatkozva közölte a hírt, hogy a kijevi kormány megkezdte annak a törvénytervezetnek a kidolgozását, amely szerint több állami hivatal és tisztség betöltésénél kötelező lesz az angol nyelv tudása. Vágni kell az angolt például a közigazgatási hivatalok vezetőinek, katonatiszteknek, a rendőrség közép- és felső vezetőinek, a felsőoktatási intézmények tudományos és pedagógiai munkatársainak.
Mindezt azért, mert „az angol nyelv alkalmazási körének kiterjesztése Ukrajnában hozzájárul az ukránok európai közösségbe való integrációs folyamatainak aktivizálásához
Ukrajna várható európai uniós tagságának elérése keretében, Ukrajna versenyképességének a növeléséhez a globális piacon, valamint a befektetési és turisztikai vonzerejének erősítéséhez”. Hogy érthetőbb legyen: ha egy telek- vagy tőzsdespekuláns abban a kegyben részesíti az ukrán őslakost, hogy hajlandó őt gyarmatosítani, ne kelljen kínlódnia szegénynek az őshonosok nyelvével.
Ezek után írjuk le százszor az alaptételt, hogy véletlenül se felejtsük el, és a legmélyebb álmunkból felriadva is fújjuk, mi az alfája és az ómegája minden határon túl rekedt magyar boldogulásának. Hogy a csökött kis agyunkkal megértsük, hol a helyünk.
Egy Niedermüller nevű magyargyűlölő június 4-én, a nemzeti összetartozás napján (a trianoni gyalázatos békediktátum évfordulóján) azt találta elböfögni magyar nyelven, hogy szerinte nekünk, az anyanemzettől elszakított magyaroknak jobb sors jutott, mint a Csonka-Magyarországban maradt nemzettársainknak. Szó szerint: „…akik Trianonnak is köszönhetően ma jobban élnek Romániában, Szlovákiában és a többi környező országban, mint mi itthon, Magyarországon. Nekik megmaradt a szabadság, a nyílt társadalom, az Európához tartozás, a jobb élet, a jövő reménye.”
Vagyis nekünk Szlovákiában, Romániában, Szerbiában, Ausztriában, Horvátországban, Szlovéniában s természetesen (és mindenekelőtt) Ukrajnában irigylésre méltó a sorsunk,
mert szabadok vagyunk, mint a madár, és boldog együgyűséggel várjuk a nyílt társadalom nevű Kánaánt, amelyben még inkább kiteljesedhetnek a jogaink. A csonka országban maradt „genetikusan alattvaló” magyarok (Kertész Ákos) pedig nem győznek sóhajtozni, mily szívesen cserélnének sorsot velünk.
Az Európai Unió legszebb rózsája, Ukrajna lesz talán mind közül a legvonzóbb, legdemokratikusabb, már amennyiben az USA és Oroszország nem szedi darabokra, és abban a kegyelemben részelteti, hogy maradjon belőle valami az őslakosoknak is.
Megjelent a Magyar7 hetilap 33. számában.
