Az már a vég, ha a jegybank elnökét vádolják
A hír hallatán nem tudom eldönteni, hogy operettországról, operettrendőrségről vagy operettkormányról van-e szó. Igen, fel kell fedni a korrupciót, és Peter Kažimír, aki évekig volt a Fico-kormányok különféle minisztere, sőt pénzügyminisztere, esetleg még ikonikus alakja is lehetne az előző kormány idején kiépült korrupt rendszernek. Azért mégis ő a jegybank elnöke, egy normális államban az ilyennek a feddhetetlenség szimbólumának kellene lennie.
Szóval a jegybank elnök, a guvernér, az valahogy rangot jelent. Még emlékszem, amikor az ezredforduló előtt bemutattak egy úriembernek, akiről azt tartották, hogy ő volt az egyetlen, aki le tudta fizetni a regnáló jegybankelnököt. Hja, régi, tisztességes mečiari idők. Amikor az ilyen történetek inkább kivételszámba mentek. Hol vagyunk már attól?
A hír szerint František Imrecze, a Pénzügyi Felügyelet vezetője megvádolta valamikori főnökét, hogy valakinek az ügye elintézéséért Kažimírtól potom 50 ezer eurós ajándékot kapott.
A történet ott hiteltelen, hogy František Imreczét számtalan ügyben vádolják, és igencsak szorul a hurok a nyaka körül. Mit is tehet ilyenkor a bajba jutott ember? Megpróbál bemártani másokat, hátha a kétes ügyeit majd engedékenyebben bírálják el.
Lehet ezen a gyakorlaton lamentálni, mindenesetre a bajba jutott ember nem ismer sem igazságot, sem tisztességet, csak a várható büntetését pár évvel lerövidítse. Innentől kétséges lehet a vallomása, hiszen csak a saját menekülését próbálja elősegíteni.
A másik problémám Imrecze tanúvallomásával az, hogy nem tartom életszerűnek.
A Pénzügyi Felügyelet vezetőjeként a közvetlen főnöke a mindenkori pénzügyminiszter. Nem tudom, kinek mi a tapasztalata, de mikor történt meg az, hogy egy főnök utasításait úgy tartassa be, hogy mindehhez egy tekintélyes borítékot is mellékel? Itt bűzlik a történet, nem is azért, mert eddigi életpályája után a szlovák jegybankelnököt annyira fedhetetlennek tartanám.
El sem merem képzelni, mennyi disznóság történhetett a Fico-kormányok idején, és nem kétlem, hogy minden egyes szereplőjének a fejére ráolvadt egy kis vaj, de
az egyszerűen abszurd, hogy amit elintézhet egy pénzügyminiszter egyenesen kézi vezérléssel, azért még valamiféle kenőpénzt adjon az alárendeltjének. Szóval hihetetlen.
Illetve mégis! Abban az esetben, ha bevezetjük a tisztességes korrupt ember fogalmát. Azét az emberét, aki tudja, hogy élni kell, és élni hagyni. Aki komolyan veszi azt, hogy a jól végzett munka után jár a megfelelő javadalmazás, márpedig, ahogy a Lukács írja: azt egyétek, igyátok, amit adnak, mert méltó a munkás a maga bérére. Akkor a tisztességes korrupció az, hogy aki a piszkos munkát végzi, az is érdemes a jutalmazásra, és nem hagyja meg az összes kenőpénzt a főnök magának.
Persze könnyen beszélek a korrupcióról, hiszen Hofi után magam is vallom: a korrupció az, amiből kihagynak bennünket.
Nem tudhatjuk, milyen államérdek, pártérdek, vagy ki tudja milyen érdek vezérelte ezeket az embereket, hogy megcselekedjék, amit a haza esetleg nem annyira kívánt meg.
Úgyhogy ne ítéljünk, hogy ne ítéltessünk!
Felvidéki magyarként pedig csak abban reménykedhetünk, hogy az elmúlt kormány piszkos ügyeinek árnyéka nem vetül az akkori magyar miniszterekre. Ugyanakkor lássuk be, igencsak gyenge lábon áll a vád. Ha csak Imrecze tanúvallomására hagyatkoznak,
akkor az unus testis nullus testis (egy tanú nem tanú) elve esetében el kell vetni a vádat.
Innentől szomorúan kell konstatálnunk, hogy a nagy számonkérés, amire ez a kormány alapozta a létét, nem lesz igazán eredményes. Az az igazság, hogy már belefáradtunk a nagy korrupcióellenes harcba, és sokakkal együtt végre valós kormányzást szeretnénk látni, ami kiráncigálja az ország kátyúba ragadt szekerét.
