2019. március 23., 09:20

Az igazság elviselhetetlen relativitása

Dél-Amerikában nagy hagyományai vannak a kváziapokaliptikus összeomlásoknak. Az Argentína-paradoxonként emlegetett ezredfordulós gazdasági és társadalmi káosz a kontinens korábban legerősebb gazdaságát kényszerítette térdre. Meglehet, néhány évtized múlva Venezuela-paradoxonként emlegetik majd a szemünk előtt zajló eseményeket.

Venezuela

Venezuela Latin-Amerika talán legélhetőbb országa lehetne. Az Orinoco folyó mentén található a világ legnagyobb ismert olajtartaléka, bár azt már ritkábban teszik hozzá, hogy az ország nyersolaja egyike a legtöbb finomítást, értsd a legnagyobb pluszbefektetést igénylő készleteknek. Ennek ellenére a kétezres évek elején tapasztalt olajárrobbanás elég volt ahhoz, hogy a Hugo Chávez által kitalált „XXI. századi szocializmust” finanszírozza, egészen addig, amíg az elnök túl nem dugta lábait a takarón.

Az ország gazdasága ugyanis mindig szorosan követte az olajár alakulását. A hetvenes évek magas árainak idején egész Latin-Amerika a venezuelaiakat irigyelte, a sűrű szövésű szociális háló és a magas fizetések miatt. Aztán fordult a kocka, és egy évtizeddel később, az olajlibikóka kilendülése miatt a szegénységi küszöb alá került az ország lakosságának kétharmada. A mindenkori venezuelai kormány hol beengedte, hol kizárta a nagy olajkitermelők által képviselt amerikai tőkét, ahogyan éppen az érdeke diktálta. Gyorsan tegyük hozzá, a történelmi igazságok kegyetlen relativitását bizonyítandó, ha módja volt rá, az olajvállalatok és rajtuk keresztül az USA meg is kérték ennek az árát. Pofátlanul előnyös feltételekkel folytatták a kitermelést, így szolgáltatva muníciót Chávez szocialista-populista fordulatához, amelynek örököse, Nicolás Maduro most éppen pusztulásba dönti Venezuelát.

Maduro szerint persze az országot a kitermelés visszaállamosítása miatt bosszúból sípcsonton rúgó imperialista gazdasági szankciók tehetnek mindenről. Venezuela egyes részein épp csak kezd helyreállni a rend egy majd’ másfél hetes, hatalmas áramszünet után. Leállt a kőolajexport, helyenként megszűnt a közműellátás, az áram nélkül maradt, a generátorokra szoruló kórházakban pedig középkori körülmények közé kényszerültek a betegek. Szinte már magától értetődő, hogy az utóbbi években hárommillió ember hagyta el a mostanra a polgárháború szélén táncoló országot.

A geopolitikai játszmákra fogékony olvasónak érdemes összevetni a nyugati és az orosz propagandasajtót. Mintha párhuzamos univerzumokban járna az ember. Az amerikai sajtóban álhírek terjednek a Maduro-szimpatizánsok által felgyújtott segélyszállítmányokról, míg a Russia Todayből tájékozódó ember a milliók által támogatott rendszerről és a háborút provokáló amerikaiakról olvashat. A színfalak mögött zajló titkosszolgálati játszmákról persze mindkét oldal szemérmesen hallgat, pedig minden, magára valamit is adó nagyhatalom ott sertepertél Caracasban. Nem az igazságot keresik.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2019/12. számában)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.