Az idő Rossit igazolja
Marco Rossit, a magyar válogatott jelenlegi, a DAC korábbi vezetőedzőjét higgadt, nyugodt természetű szakembernek ismerhettük meg, akit nehéz kihozni a sodrából. Az örmények elleni győzelmet követő sajtótájékoztatón azonban ez mégis sikerült, az olasz szakembertől olyan megnyilvánulásokat hallottunk, melyekre korábban még nem volt példa.
Létfontosságú mérkőzést játszottunk az örmények ellen, ahol csak a győzelem volt az elfogadott. Végül sikerült behúzni a három pontot, a szurkolók és a játékosok is boldogok volta, Rossi már annál kevésbe. A sajtótájékoztatón szóvá tette, hogy gyakran olyan kérdéseket kap, amelyek arra utalnak: újságírók előre tudni vélik, hogy ki kezdő, ki nem, milyen taktikai húzása lesz, és amikor olyan döntést hoz – például Lukács Dániel kezdőbe állítása – amelyre kevesen számítottak, akkor ezek után kritizálják, hogy miért “nem Tóth Barna”, vagy “miért nem más”, aki korábban szóba került.
Rossi erre így reagált: “lehet, itt az idő, hogy mindenki magába szálljon” – utalva arra, hogy talán kevesebb előítéletességgel, beképzeltséggel, előre elkönyvelt véleményekkel közelítsenek hozzá.
Azt gondolhatnánk, a szövetségi kapitányoknak jóval egyszerűbb dolguk van, mint a klubcsapatoknál dolgozó szakembereknek, azonban ez közel sincs így. Egy olyan országban, ahol a futballnak fontos közéleti szerepe van - ebbe a kategóriába tartozik Magyarország is - rendkívüli nyomás alatt kell dolgozniuk. Ezeknek az edzőknek kevés idejük jut a felkészülésre, és egy kész játékosállományból kell dolgozniuk, nem formálhatják igazolásokkal a saját képükre a keret összetételét.
Az olasz szakember kirohanása teljesen jogos, számtalan alkalommal jogtalanul kritizálták a döntéseit, illetve néhány rosszabb eredmény után akadtak olyanok, akik már a lemondását követelték. Sokan elfelejtik, hogy mit tett a válogatottért, irányítása alatt a magyar csapat a legerősebb válogatottakkal is felvette a versenyt.
Az emberekben persze a gyengébb teljesítmények jobban megmaradnak, és a játékosok mellett az edzőben kezdik el keresni a hibát. Arról senki sem beszél, hogy Rossinak milyen játékosállományból kell dolgoznia, és egy ilyen kerettel például megvertük a világsztárokkal teletűzdelt angol válogatottat.
Megmosolyogtató volt látni, hogy Varga Barnabás hiányában sokan Böde Dániel behívását követelték, és többek között ezt is felrótták Rossinak, hogy nem hívta be a Paks támadóját. Böde kétségkívül a magyar labdarúgás legendája, 38 éves korára azonban már ő is belátta, hogy legfeljebb 10-20 percet tud a pályán tölteni, és a teste nem alkalmas a topfutballra.
A kritika persze az újságírás és a sportvilág velejárója. Nélküle nincs fejlődés, nincs elszámoltathatóság. De van különbség aközött, hogy valami szakmai alapokon nyugszik-e, vagy pusztán a közízlés, a felületes megfigyelés, esetleg a clickbait irányú túlzás határozza-e meg.
Ha egy újságíró előre feltételezéseket tesz, mintha belülről látná az edző döntéseit, aztán ha máshogy alakul, az edzőt hibáztatják, az torzíthatja a valós képet – mind a közönség, mind a szakértők számára. Rossinak valós igénye van arra, hogy az előfeltevéseket minimalizálják, a kérdéseket nyitottan fogalmazzák meg, tisztán az elmúlt eseményekre, a játékosok formájára, a taktikai adottságokra alapozva.
Valamiért mégsem a Nemzeti Sport újságírója vagy Tóth Pista bácsi Százhalombattáról ül a szövetségi kapitány helyén, így talán senkit sem lepek meg azzal a kijelentéssel, hogy Rossi többet konyít a labdarúgáshoz, mint a sok “szakértő”.
De az ember már csak ilyen. Ha nem tetszik neki valami, kritikát fogalmaz meg, és nem rejti véka alá a véleményét. Az óriási nyomás és az elmúlt időszak jogtalan kritikái után Rossinál most szakadt el a cérna, de a mostani nyilatkozat után talán sokan magukba néznek, és kétszer átgondolják, milyen megjegyzéseket tesznek a szövetségi kapitány döntéseivel kapcsolatban. Az idő ugyanis az olasz mestert igazolja: ki gondolná ezt másképp a Lisszabonban mutatott játék után.
