Az előírt népakarat
A fősodorral ellentétben én tényleg aggódom a demokráciáért. Van is miért! Nyugaton telesírják a sajtót választási autokráciát, demokratikus deficitet, jogállamot, fékeket meg ellensúlyokat emlegetve, miközben nem veszik észre az ordító ellentmondást. Mára az elit elképesztő gőgje jelenti a népakarat kifejeződésének a legnagyobb ellenségét.
Csak két példa az egészen közelmúltból. Az egyik persze Donald Trump, ki más?! December végére, a Narancsembertől féltve a demokráciát, immár két amerikai tagállam (Colorado és Maine) bírósága is megtiltotta a legesélyesebb elnökjelöltnek, hogy elinduljon a tavasszal esedékes republikánus előválasztáson. A talárosok azt állítják, a Capitolium elleni támadásért Trump közvetlenül felelős, így a 14. alkotmánykiegészítés zendülésben való részvételre vonatkozó passzusai miatt eltiltható a közhivatal gyakorlásától.
Hogy mindez összhangban van-e az amerikai alkotmánnyal, arról a szövetségi legfelsőbb bíróságnak kell majd határoznia.
Hogy Trumpnak még jól is jöhet az indulása körüli hercehurca, az nem is kérdés. A legújabb felmérések már egyértelmű fölényét mutatják, no nemcsak a republikánus pártban – ott jóformán a futottak még kategóriáról sem érdemes már beszélni –, hanem a Fehér Házért folyó versenyben is. Egy január eleji felmérésből pedig már világosan látszik, a 35 év alatti szavazópolgárok és a spanyol ajkú lakosság inkább szavazna Trumpra, mint Joe Bidenre.
Hogy a magyar jobboldal miért szerelmes Donald Trumpba, sosem értettem, de az kétségtelen, globális biztonságunk szempontjából jobb, ha a woke őrület és a jóemberkedés helyett a pragmatizmus uralja az amerikai külpolitikát.
Miközben az óceán túloldalán a legnépszerűbb elnökjelöltet igyekeznek ilyen-olyan eszközökkel kilőni a versenyből, a nagy víz innenső felén, jelesül Németországban az egyik legnépszerűbb párttal próbálják meg ugyanezt.
Ősszel tartományi választásokat rendeznek Szászországban. A vonatkozó felmérések szerint ezeket utcahosszal nyerné az Alternatíva Németországért (Alternative für Deustchland – AfD) nevű formáció. Az AfD-t hagyományosan jobboldali populista, euro- és „egyébszkeptikus” pártként emlegetik,
a 2013-ban alapított formáció megerősödése azonban egyértelműen a német politikai elit elképesztő gőgjének a következménye.
Ma már világos, a Merkel-féle bevándorláspolitika, a „Wir schaffen das!” nemhogy a választói akarattal, a valósággal sem találkozott. Nem meglepő, hogy a gazdasági migráció nagy vesztesei, a volt keletnémet tartományok alternatíva után néztek. A párt folyamatos erősödését egyre nagyobb aggodalommal figyelte a német elit, de sokáig úgy voltak vele, néhány polgármesteri szék vagy pár hely a tartományi parlamentben nem sok vizet zavar, az üvegplafont úgy sem sikerül áttörniük.
Talán soha nem is sikerült volna, ha előbb Merkel, majd Scholz szövetségi kormánya valóban a német választók érdekei mentén politizál, nem pedig azzal ellentétesen.
Egy ideje komoly vita zajlik a német sajtóban arról, miként lehetne ellehetetleníteni az AfD indulását a választásokon. Van, aki teljes betiltásról delirál, a józanabbja viszont azt mondja, egy-egy ilyen húzással csak a szélsőségek malmára hajtanák a vizet. Vegyük észre, nem azzal jönnek, hogy egy, a demokratikus keretek között működő pártot talán mégsem kellene betiltani egy demokratikus keretek között működő országban. Nem! Pusztán az a bajuk, hogy a lépéssel tovább erősítenék az AfD-t.
Nagyon úgy fest, a népakarat addig fontos csupán, amíg a nép akarata megegyezik az elitével!
Megjelent a Magyar7 hetilap 2. számában.
