Az elnöki katona és a hiteltelen kapitány
Köztársasági elnök egyenruhában, gépkarabéllyal. A volt házelnök pedig a mikrofon mögül lövöldözi a hazaszeretet nagy szavait. Valószínűleg ezt hívják úgy, hogy szlovák politikai abszurd.
Andrej Danko, a „kapitány”, újra felmászott a nemzeti dobogóra, és onnan üvölti: Pellegrini hagyja abba a kiképzést, mert nem vesz részt fontos tárgyalásokon! Nem vicc: az az ember, aki éveken keresztül a parlament színvonalát húzta a sarki kocsma szintjére Matovič-csal, most számonkéri az ország elnökét, amiért az kiképzésre jár, nem tárgyalóasztalokhoz.
Kicsit olyan ez, mintha egy hajóskapitány, aki évekig alkoholosan kormányozta a kompját zátonyra, most azt követelné: a jelenlegi kapitány ne tanuljon navigálni, hanem inkább hallgassa az ő tanácsait – a part mellől.
Peter Pellegrini, köztársasági elnökként kiképzésen vesz részt. Jelzésértékű gesztus: ha már elvárjuk a fiataloktól a szolgálatot, akkor a legmagasabb közjogi méltóság is példát mutat. Lehet rajta vitatkozni. De nem lehet úgy tenni, mintha ez bűn lenne, mert legfeljebb olyan kampányeszköz, amely segíthet és a választásokkal ezt nem lehet magyarázni.
Andrej Danko szerint viszont ez PR-show. Ez az a férfi, aki a legszánalmasabb politikai reality-t hozta össze, amikor még házelnökként a hadsereg egyenruhájában vonult, „kapitányként” aláírásokat osztogatott, és minden mozdulata mögött több volt a gőg, mint a szolgálat.
Most pedig azt követeli, hogy a köztársasági elnök hagyjon fel azzal, hogy valós példát mutat, és inkább járjon be azokra a tárgyalásokra, amelyeket amúgy sem az elnök vezet. Mindezt úgy, hogy ő maga soha életében nem mutatott semmilyen következetes külpolitikai vagy katonai víziót, csak harsány lózungokat és sajtónyilatkozatokat.
A valóság az, hogy Dankónak nem az fáj, hogy Pellegrini egyenruhát húzott – hanem az, hogy abban hitelesebb, mint ő valaha is volt. Nem a kiképzés a gond – hanem az, hogy az emberek jobban elhiszik Pellegrininek a hazaszeretetet, mint annak, aki évekig azt hajtogatta, hogy ő a legnagyobb nemzeti erő – közben pedig a legnagyobb nemzeti szégyent hozta ránk. Az elnök jófiús imidzse persze csak marketing, de hitelesebb a traktorista, a vidéki fiú szerepben, mint az SNS elnöke a legtöbb szerepben.
Pellegrini legalább vállalt valamit. Lehet azt mondani, hogy PR – de közben ott van a sáros bakancsban, reggeli ébresztőkkel és fegyverrel a kezében. Danko ezzel szemben – még mindig csak beszél róla. A sajtótájékoztatókat nem nehéz teljesíteni, a lövészetet már igen. Az a baj, hogy neki nem szólt, a bősi Végh Attilának meg igen.
Szlovákia nem játék. Nem reality. Nem kampányhadművelet. És főleg nem alkalmas terep arra, hogy a rossz emlékű politikai katonák újra egyenruhát álmodjanak magukra. Főleg akkor nem, ha a múltban már mindenki látta, milyen gyorsan eláztatják azt a becsületet, amit az egyenruha jelentene.
Pellegrini most is reprezentál és imágóját építi, de Dankó csak önmaga szobrát próbálja meg újraépíteni a romokból. Pedig jó volna, ha pártot építene. Esetleg választási listát hozna össze, mert Boris Kollárhoz hasonlóan ő is parlamenten kívülről simogathatja milliomos egóját.
