Avarbarna lelkeink
Csak idő kérdése volt, hogy a szlovákiai magyar liberális sajtó is elkezdje nyomatni a Meseország mindenkié című, gyerekeknek szánt átnevelő „irodalmat”. A Vasárnap hetilap idei első számában megtört a hallgatás jege, és a felvidéki magyar olvasókhoz is elért korunk legfontosabb, világmegváltó üzenete: égetően szükség van az ilyen könyvekre és a gyerekek „felvilágosítására”.
A nagy felháborodást kiváltott kötetről ugyan nem szerkesztői írást közöl a lap, hanem egy Szomík Szilvia nevű hölgy jegyzi, azért ennek a hitvallásnak a vállalása egyértelmű. Aki nem mellesleg volt már sok minden, többek közt „ápoló, biztosítási tanácsadó, tollaslabdaedző, titkárnő, operátor, gyógymasszőr, szabadúszó újságíró, logopédus asszisztens, végzettségét nézve azonban kertészmérnök”. Így mutatta be a lap nemrég korunk felvidéki magyar reménységét egy körkérdésben. Ahol azt is elárulta, hogy legszívesebben „fantasyt” ír és olvas, mert ahogy mondja,
Isten ments, hogy elvegyem a számomra ismeretlen Szomík Szilvia kedvét az írástól, hiszen adott a lehetőség (kívánom, sikerüljön neki), hogy egyszer rádöbben, a valóság többnyire felülírja a legmisztikusabb történeteket, és van olyan izgalmas a minket körülvevő világ, hogy nem kell mágiával helyettesíteni. Lesújtó kritikát sem mondok, mert tapasztalatból tudom, mennyit árthat egy pályakezdő írónak az idősebbtől érkező ledorongolás. Annyit azért megjegyeznék,
próbálja inkább megérteni a világot, és ne igyekezzen kimenekülni belőle. A világ úgyis utoléri, az idő pedig majd számonkéri, mire pazarolta a tehetségét, ha van neki.
De vissza a témához, hiszen nem az a lényeg, ki dicséri a Labrisz Egyesület és az Emberi Jogi Nevelők Hálózata (EJHA) által kiadott könyvet, hanem az, hogy az Új Szó és a Vasárnap kiadója valamilyen okból fontosnak tartja a propagálását ennek a „meséskönyvnek”, különben a dicsérő recenzió nem jelenhetett volna meg.
Mert gondoljunk bele, mi lehetne fontosabb egy kisgyereknek, mint az alábbi témák bármelyike? „A történetek többek között a bántalmazást, az örökbefogadást, az alkoholizmust, a mélyszegénységet és a depressziót is bemutatják a szereplőkön keresztül. Megtudhatjuk, hogyan vált lányból fiúvá, majd vörös madárrá a főhős, és miért. (…) Megtudhatjuk, hogyan szabadult ki nárcisztikus kapcsolatából egy feleség, vagy hogy hogyan mentette meg az unoka a nagypapája életét.
Egyszóval csupa-csupa csodálatos, a gyerekek fantáziáját meglódító mesetéma. Mi is foglalkoztatna inkább egy négy-, hat-, nyolc- vagy akár tízéves lurkót, mint az alkoholizmus, a nemváltás, vagy egy nárcisztikus nőszemély? Talán csak az, hogy Hófehérke bőrszíne avarbarna, hiszen olyan snassz volt már ez a sok megcsontosodott fehér mesehős, hogy legfőbb ideje hamisítani őket, nyakon öntve egy kis Black Lives Matter-féle világmegváltó ideológiával, amelyre évszázadok óta várt Európa. S ha ezek a gyerekek, akik megkapják ezt a „meseországnak” nevezett szellemi injekciót, kissé nagyobbak lesznek, majd rákapnak a cizelláltabb mesékre és mesehősökre is, amelyek választéka ugyancsak kimeríthetetlen.
Ilyen teszem azt a genderfluid szülő, a demiszexuális szomszéd, a genderqueer (ez a kedvencem) királyfi, mi több, a bigender nagyanyó vagy az interszexuális Fanyűvő.
Ha szép karriert akarnak maguknak felépíteni, mi sem természetesebb, mint hogy leszbikus feministák lesznek, vagy poliszexuális egyedek. S övék lesz a világ, mert elfogadók és befogadók lesznek. Bár ki tudja, mi minden történik még addig, ha ez így megy tovább.
Végül abszolút jó szándékkal adnék a cikk írójának egy tanácsot. Nem biztos, hogy az irodalom, a művészet nehéz pályájára lépve a könnyebb ellenállás felé tanácsos haladni, csak mert sokan ezt mondják. Vagy ezt várja el a korszellem. Az alkotás keserves kínokkal jár, amit nem lehet megspórolni önfeladással és minden áron való megfeleléssel.
Aki dudás akar lenni, bizony, pokolra kell annak menni, és nem behódolni az aktuális idióta elvárásoknak.
Ezt úgy is írom, mint a Vasárnap egykori, régvolt szerkesztője. Nem emlékszem, hogy akkoriban ilyen tartalmakat toltunk volna le a felvidéki magyar gyerekek (családok) torkán.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/4. számában
