2022. április 29., 09:00

Arany repcével ékes rónaság

Arany kalásszal ékes rónaság – írta Petőfi Sándor még valamikor a 19. században. A költő kilépett a házból, szétnézett az ámbitusról, és elégedetten konstatálta, milyen szép is ez. Csakhogy ez olyan régen volt, hogy talán igaz se volt.

repceföld
Fotó: TASR

Most a huszonegyedik századot írjuk, amikor a büszke emberiség okosabbnál okosabb döntésekkel igyekszik eltörölni a történelmet. Ám ennyi kapkodást, agyatlan ötletelést, vakvágányra futó döntést, felelőtlen kiskirálykodást, amerikai pórázon tartott úrhatnám attitűdöt, mint amit napjainkban kell a normális embernek elviselnie Európában, egy század alatt sem éltünk meg. Erre most elég volt egy bő évtized, s a folyamat exponenciálisan gyorsulni látszik.

A brüsszeli okostojások most éppen azon agyalnak, hogy a fasiszta orosz kőolajat és földgázt hogyan utasítsuk vissza (azzal együtt, hogy háború ide vagy oda, ezek szállításából és hasznából az ukránok is részesülnek), és találjunk ki helyette valami nagyon eredetit. Például amerikai palagázt, szélerőművet, napelemet, geotermikus energiát. Legyünk cool, európéer módra, s ez majd aranybetűkkel íródik be a kontinens képzeletbeli nagykönyvébe, és ezeknek a haladároknak a leszármazottai büszkék lesznek a bölcs brüsszeli őseikre. Vagy nem. Talán a sírjukat fogják megbotozni.

Számtalan példa van arra az emberiség történetében, milyen fatális következménye lett egy-egy rossz döntésnek. Akad olyan sziget, amelyen szinte teljesen kiirtották a fákat a hajóépítők. Van olyan sziget a földgolyón, amelyen a patkányok uralkodnak, mert kipusztították a természetes ellenségeiket. Aztán találunk olyan kopár szigetet is, amelyen nem nő fű, mert a gondatlan bevándorlók úgy elszaporította a kecskéket – amelyek tudvalevően a legalaposabb fűnyírók –, hogy ott már csak kő virágzik.

Mindennek sok-sok éve, meg aztán akkoriban az emberiség még nem volt környezettudatos. A 21. század európai embere szerencsére gondol a jövőre, és igyekszik fenntartani a természet sokszínűségét, ügyel a biodiverzitás fenntartására. Nem vágja sehol tarlóra az erdőt, nem irtja ki a lápot és a mocsarat, az ártéri erdők kellős közepén nem épít gyorsforgalmi utat, nem pumpálja tele a termőföldet műtrágyával, és a legjobb gabonatermő vidéket nem építi tele lakóházakkal. Vagy mégis? Mi már nem érjük meg, de utódaink előtt ott lebeg a vízió, hogy a Csallóköz egybefüggő lakótelep lesz. Jobbik esetben gigantikus repceföld. Mert újabban ezt kezdik nyomatni Brüsszelből: biogázzal kell kiváltani az orosz energiahordozókat. Eltűnik a búza, a rozs, a kukorica, s mindenütt olajnövények fogják uralni a síkságot.

Sokan nem értik a lengyeleket. Én sem. De ha belegondolok, mi ez a hirtelen nagy megfelelési kényszer, azon túl, hogy az oroszfóbia náluk mindent felülír (feledve az ukránfóbiát), eszembe jutnak a lengyel szénbányák, amelyek miatt Varsó vitába keveredett Brüsszellel, vagy az amerikai palagáz, amelyből északi szomszédaink mindenkit lekörözve szeretnének részesülni. (Szomorú, hogy ilyenkor már a közös érdek és a barátság sem számít, s félre lehet dobni az elveket.)

És hát nem feledhető az európai környezetvédelem fogadkozása és tízparancsolata sem, amely most rövid úton megy a levesbe. Sebaj, gabonát, marhahúst és zöldséget majd importálunk a világ más tájairól, az önellátás és a természeti adottságok legnagyobb dicsőségére. És még nem tudjuk, milyen alaposan kimunkált tervek látnak napvilágot a rovásunkra Berlinben és Washingtonban. Mert az amerikai héják és a berlini zöldek természetesen csak a javunkat akarják.

 

Megosztás
Címkék