Apa is csak egy van
Ma jár egy ölelés vagy valami apróság minden édesapának, aki éjt nappallá téve azon fáradozik, hogy gyermekei nyugodt álmát biztosítsa. Egy erős kezű, határozott, de ellágyulni is tudó férfiember úgy kell ma minden családba, mint levesbe a só. A régesrég leosztott szerepek szerint a férfi az a családban, aki előteremti a megélhetéshez szükséges javakat és az ő szava sok esetben szent, maga a döntés. Hogy ez a fajta férfinimbusz már bizony eléggé megtépázódott az utóbbi évtizedekben, arról talán mi, nők is tehetünk, akik úgy érezzük, minden fronton, az élet minden területén fel tudjuk velük venni a versenyt, helyt állunk, ugyanúgy, mint ők.
Volt az emberiség történetében egy paradicsomi állapot, amikor még matriarchátus rendszerben éltek az egyes embercsoportok. A szabadság és szabadosság miatt a születendő gyermekeket ezért mindig csak az anyához tudták kötni. Az apa kiléte abszolút bizonytalan volt, örök homály fedte és nem is tulajdonítottak neki különösebb jelentőséget. Mindenki mindenkiért dolgozott, minden gyermek közös volt, legalábbis a férfiak számára.
Aztán valaki – bölcs embert lehetett – kitalálta, hogy nem lesz ez így jó. Rájött arra, hogy ha egy férfi biztosan tudja, melyik az ő gyermeke, sokkal nagyobb felelősséget tud vállalni, háromszor annyira képes a saját utódaiért. S lassan, különböző módokon, szankciókkal, szigorításokkal, tűzzel-vassal próbálták rávenni a férfiakat és nőket, hogy párokban éljenek, mert ez garanciát jelentett arra, hogy a megszületendő gyermekek és a család sokkal nagyobb biztonságot fog élvezni, a családfővé vált apának köszönhetően. Ne gondolja a kedves olvasó, hogy ez úgy ment, mint a karikacsapás, és ma sem működik tökéletesen, hiszen sok férfi és nő tiltakozik kézzel-lábbal a monogámia ellen, de tény, hogy az emberiség fennmaradását a patriarchátusnak köszönhetjük.
Mióta a férfiak valódi apává avanzsáltak, elköteleződtek, felelősséget vállaltak, azóta rengeteget fejlődött a világ. A család rendszere, nagyon úgy tűnik, bevált. Jobbat eddig még legalábbis nem találtak ki.
Apa és anya együtt dolgozik azon, hogy a gyermekek biztonságban, szeretetben nevelkedjenek és később ők maguk is hasonlóan családban képzeljék el az életüket.
Az apaság azonban modern világunkban már azt is jelenti, hogy a férfiak gyesre mennek, hajat fonnak, mosnak, főznek, takarítanak, ami pár évtizede még elképzelhetetlen volt. Hol vagyunk már azoktól az időktől, amikor a nőnek kutyakötelessége volt pontban délben a férfi elé kitenni a tányér levest…? Akkor a legtöbb nő anyaként és háziasszonyként funkcionált, ma már sok nő vezető állásban, reggeltől-estig, férfiakat megszégyenítő szívóssággal és sajnos őket meghazudtoló keménységgel dolgozik. Hogy ez rendben van-e így, azt most inkább nem firtassuk.
Felcserélődtek a szerepek. Sokszor halljuk ezt mostanában. A mai férfiak mintha gyámoltalanabbak lennének, mint apáink, nagyapáink. Hogy ők már egyre ritkábban csapnak az asztalra és ahelyett, hogy megmondanák a tutit, teljesen tanácstalanok.
Adjuk meg a férfiaknak a nekik járó tiszteletet, éreztessük velük, hogy valóban ők a családfők és hogy a szavuk is, nemcsak a keresetük, sokat számít.
Apa nélkül felnőni, főleg egy fiúgyermeknek, óriási hendikep, mert hiányzik a férfiminta. Apát anya sosem tudja pótolni. A leánygyermek számára sem, aki hajlamos idealizálni az édesapját. Hogy az apa és lánya közti örök szerelemről már nem is beszéljünk.
Egy szó, mint száz, jár egy hatalmas köszönöm minden édesapának. És nem csak apák napján.
