Amikor fordítva sül el a fegyver, avagy az oroszok elleni szankciók következménye
Kétségtelen tény, hogy a globális „gazdaságkorban” a háborúk is változnak. Ma már egyre nehezebb kirántani a kardot a hüvelyéből, mert korunk pusztító fegyverei nagyon is vissza tudnának ütni. A fegyvertár kibővült, megnövekedett a gazdasági fegyverek eszköztára, hatékonysága és – sajnos – a kedv is az alkalmazásukra.
Na, persze a fegyverek használata soha sem volt egyszerű, mert mindig benne volt a lehetőség, hogy visszafelé sül el. Kard által vész el… Már kétezer évvel ezelőtt megfogalmazódott, hogy miképp végzi az az ember, aki kardot ragad.
A globális gazdasági háború alkalmazását 50 éve követhetjük. Azóta, amióta Amerika sikerrel összekötötte a dollárt az olajkereskedelemmel. Rögtön be is vetette az olajfegyvert a 70-es évek elején Nyugat-Európa külkereskedelmi többletének leapasztására. Az olaj árát már rég nem a piac határozza meg, hanem az a szándék, hogy kit akarnak gyengíteni – azokat, akik a kőolajat árulják, vagy azokat, akik vásárolják.
Hosszasan lehetne sorolni, hogy miképp, milyen célokért, milyen hatással vetették be ezeket a Pax Americana fenntartására, de most foglalkozzunk az oroszok elleni gazdasági háború következményeivel. Bár az ukrán-orosz konfliktus csupán regionálisnak tűnik, tudatosítani kell, hogy Amerika birodalmi pozícióit leginkább egy eurázsiai gazdasági együttműködés veszélyeztetné.
Mint minden konfliktus, ez is úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött. Esetünkben azzal az oroszok számára meglehetősen barátságtalan lépéssel, hogy Ukrajna „kiszakíttatódott” befolyási övezetükből, amivel komolyan sérültek Oroszország stratégiai érdekei. A Moszkva előtti ütközőzóna több száz kilométerrel csökkent, és félő volt, hogy az oroszok elvesztik a kevés meleg tengeri hadikikötőjük egyikét.
A kikötő volt a fontosabb és az egyszerűbben megtartható – a Krím-félsziget kérdését tehát egy gyors népszavazással nagyon hamar lerendezték. Ugyanakkor a kelet-ukrajnai orosz többségű területek katonai erővel történő visszacsatolása Oroszországhoz, vagy akár – a másik oldalon – Krím katonai visszavétele és Ukrajnához való visszacsatolása, már könnyen egy többszereplős, világméretű katonai konfliktushoz vezethetett volna.
Az USA, az EU, Kanada és más országok a krími referendum után az ukrajnai konfliktushelyzet megoldási kísérleteként bevezették Oroszországgal szemben az első gazdasági szankciókat, amire az oroszok is kitiltásokkal és gazdasági korlátozásokkal válaszoltak. Ez az adok-kapok máig is folytatódik, Szíriával kibővített harctereken.
A nyugati hatalmak a korlátozó intézkedésekkel vissza akarták szorítani az orosz versenyképes ágazatokat: az olaj- és gázpiacot, a feldolgozóipart, az atomenergiát, a repülő- és űrtechnikát, illetve a banki szférát.
A korlátozások bevezetése után rögtön zuhant a beruházási ráta. A büntetőintézkedések legnagyobb vesztese a kereskedelem, a belső fogyasztás és az építőipar lett. A makrogazdasági stabilitást azonban az oroszok még ebben a kedvezőtlen világgazdasági környezetben is biztosítani tudták.
A szankciók hatására az első évben rögtön 35 százalékkal csökkent az EU és Oroszország közötti kereskedelem, tehát a fegyver fordítva sült el: nem segítették a kelet-ukrajnai konfliktus megoldását, az EU pedig a szankciók miatt évente mintegy 40-50 milliárd dollárt veszített.
Vlagyimir Putyin orosz elnök elismerte, hogy a szankciók hatására a gazdasági károk érezhetőek, ám ezeknek az eszközöknek nemcsak káros hatásai, hanem a belső gazdaság fejlesztését serkentő pozitív következményei is vannak.
És valószínű igaza is van. Az ország részben importhelyettesítésre állt át, főleg a mezőgazdaságban, az autóiparban és a védelmi iparban. Átrendezte kereskedelmi kapcsolatait, megerősítette az Eurázsiai Uniót, a Sanghaji Együttműködési Fórumot, valamint nyitott a délkelet-ázsiai és a csendes-óceáni övezetek felé.
Bár csökkent a kőolaj és a földgáz aránya az orosz exportban, a gazdaság egésze már kevésbé érzi meg a szankciókat. A büntetőintézkedések ugyan a fegyveripart is érintették, ám új piacok szerzésével az országnak még e szorongatott helyzetben is sikerült az ágazatnak tízszázalékos bővülést elérnie az utóbbi két évben. A védelmi ipar high-tech irányú fordulatot hajtott végre, termelékenysége is erősödött, és nyitott a civil felhasználású (hajózás, repülés, gyógyszeripar stb.) szektorok felé. A tervek szerint tíz év múlva eladásainak egyharmada már ezekre a piacokra irányul.
Szintén látványos az infótechnológiai iparág fejlődése, amely már évente hétmilliárd dollár értékben tud exportálni, miközben a szektorban az orosz vállalatok száma öt év alatt megduplázódott.
Legnagyobb sikerrel – igaz, erős állami támogatással – az orosz mezőgazdaság használta ki a helyzetet. A 2014–2016-os időszakban a mezőgazdaság évi négyszázalékos fejlődést tudott elérni, növelte exportképességét, és kivitelben megelőzte a hagyományosan erős fegyverexportot.
Több árucikkből is nagyon gyorsan önellátóvá vált Oroszország. Baromfihúsból már csaknem 100 százalékban önellátó, marhahúsból pedig 90 százalékban. A zöldségtermelésben ugyanakkor még maradtak kiaknázatlan lehetőségek. A szankciós politika felgyorsította az orosz mezőgazdaságban és élelmiszeriparban a külföldi befektetések ütemét, mivel sok cég vegyes vállalati formában kihelyezte termelését Oroszországba, az ott előállított termékekre, illetve a technológiai transzferre ugyanis nem vonatkozik az embargó.
Az EU egyértelműen „öngólt rúgott”, mivel a szankciók várhatóan kihatnak majd az EU és Oroszország hosszú távú, az embargó megszüntetése utáni gazdasági kapcsolatokra is. Az uniós cégek várhatóan csak nehezen kerülhetnek vissza az orosz piacra, ahol egy lényegesen erősebb versenyhelyzetben találják magukat, mivel az orosz termékek a piac nagy részét már lefedték.
Felébresztették az alvó óriást, és Putyin már úgy nyilatkozott, hogy Oroszország a közeljövőben az egészséges és nem génkezelt élelmiszerek legnagyobb exportőrévé válik. Ez pedig már az amerikai mezőgazdaságot támadja, amely, bár nagyon hatékony, de termékeiben magas a génmanipulált növények, vagy a hormonkezelt állatok húsának aránya.
Nevezhetjük ezt fellengzős kijelentésnek, de tudatosítani kell, hogy Oroszország komoly fejlődési lehetőségekkel bír. Míg tíz évvel ezelőtt az élelmiszerellátás felét behozatalból oldották meg, mára az agrárexport bevétele eléri a gázexport bevételének harmadát, és folyamatosan növekszik.
Nincs megállás, mert az orosz elnök szándéka, hogy bevonják az eddig parlagon hagyott szántók hektárjainak millióit az agrártermelésbe. Ezek a területek nem csak termékenyek, de a nyugati termőfölddel ellentétben nem szennyezettek sem a növényvédő szerektől, sem a műtrágyáktól.
