Amikor a képmutatók tükörbe nézhetnek
Vasárnap egy nemzet ünnepelt, mert meglepően sokat, 21 évet kellett várnunk arra, hogy ismét Európa-bajnok legyen a magyar vízilabda válogatott. Olimpiai és világbajnoki címek azóta is összejöttek, de Budapesten fantasztikus hazai környezetben a kontinensviadalon is diadalmaskodni sikerült.
A kiváló döntő után győzelem annál is értékesebb, hogy a tét ezúttal az olimpiai szereplés is volt, amelyet már a fináléba jutással sikerült megszerezni, s így már biztos, csapatsportban is lesz magyar éremesély Tokióban. Az elmúlt két hétben pedig a januári hidegben igazán remek, már-már nyári hangulat alakult ki a Duna Arénában.
Abban a létesítményben, amelynek szükségességét sok mással egyetemben a magyarországi ellenzék annyiszor bírált. Az elmúlt három évben pedig óriási magyar sikerek és világszintű rendezvények otthona lett, s nem csupán ezek alkalmával nyújtott kiváló otthont sok-sok sportolónak. Mégis azt hallhattuk az októberi választások óta a magyar fővárosban, hogy az új főpolgármester miként törekszik a sportlétesítményekre épülő negatív kommunikációval dolgozni. Úgy tűnik, sokak számára még mindig fáj, hogy stadionok és sportcsarnokok épülnek az országban. Nem állítom azt, hogy nincsenek közöttük olyanok, amelyekre nem volna szükség, de ha Budapestre tekintünk, akkor az is egyértelmű, a nagy befogadóképességű csarnokok óriási lehetőséget jelentenek a városnak gazdaságilag is.
Az elkövetkező években is sportesemények sokaságának ad majd otthont a magyar főváros. Olyanoknak, amelyeken a magyar sportolók is jó eséllyel lépnek harcba az érmekért. Nem biztos, hogy minden esetben majd aranynak örülhetünk, mint vasárnap, de a túlpörgetett mindennapok közt óriási élmény, amikor nemzettársaink sikerének szurkolhatunk közvetlen közelről, vagy éppen a világ legjobbjait látjuk élő adásban, mint néhány hónap múlva a kerékpáros olasz körversenyen.
Azt is sejtjük, miért olyan fontos bizonyos politikai szereplőknek, hogy a sportot mellékvágányra állítsák. A populista kommunikációjuk ellenére nem a kórházaknak szeretnének több forrást, azt már korábbi kormányzásaik alatt megmutatták, mennyire fontos nekik az egészségügy elérhetősége a polgárok számára, sokkal inkább azt szeretnék, ha a magyarok megmaradnának abban az elnyomott szerepben, amit a huszadik században rájuk erőltettek.
Nem szabad büszkének lennünk, mert az nem divat, sokkal inkább szégyellnünk kellene magunkat. Gondoljunk csak bele, már több mint tíz éve nem látunk különálló sporthíreket a kereskedelmi csatornákon Magyarországon, annál inkább műsorokat arról, miért kell elhagyni az országot, miközben 24 órában megy az agyak lágyítása valóságot hazudó előre rendezett műsorokon keresztül.
Tudjuk, az a legfőbb gond, hogy a sport növeli az emberek nemzeti büszkeségét, amely bizonyos politikai érdekcsoportok számára nem elfogadható 2020-ban.
Ezért harcolnak olyan hatalmas erőkkel azért, hogy a sportolási lehetőségek ne javulhassanak. Mi eközben örülünk, hogy munkájuk sikertelen és egyre több a magyar sportsiker a világ minden táján, hiszen csak pár napja ünnepeltük a Himnuszt, amelyet szeretnénk minél gyakrabban énekelni.
