Álmok
Miről álmodozunk manapság? Bizonyára ugyanarról, mint az emberek már évezredek óta. Vannak pozitív álmok a szeretetről, békéről, kenyérről – a túlnyomó többség szerintem erre vágyik. S vannak negatív álmok a pénzről, hatalomról, erőszakról – erről a magukat kivételesnek tartók képzelődnek.
Az alapvető kérdés: meg tudjuk ezeket különböztetni? Tudjuk, mi jó? Mi rossz? A kérdés egyszerű, a válasz, jaj, de bonyolult!
A Zsoltárok könyve 1,6 verse (Károli fordításában) így szól:
Ha ebből indulunk ki, az értékrend világos és egyértelmű, elég fölidézni a tízparancsolatot. Mégis úgy hangzik mindez, mint egy jámbor óhaj, remény, vágy, mert hiszen tudjuk: gonoszok mindig voltak, és sajnos vannak és lesznek is. A zsoltár üzenete viszont arról szól, legyen a jó, győzzön a jó – miként a meséknek is ez a mondanivalója.
De vajon a mai mesék is erről szólnak? Ha egy film, egy könyv kicsengése olyan, hogy végül minden megoldódik, mindenki mindenkivel kibékül, akkor azt limonádénak, giccsnek tartjuk. De ha zaftos gyilkosságról szól a tudósítás, szexről, háborúról, mindenféle összeesküvés-elméletről, csurog a nyálunk, és oda vagyunk érte. Sajátos, hogy a horror is milyen népszerűségnek örvend, pedig ami ott történik, az nem föltétlenül jó és békés. Álmaink sem erről szólnak.
Csakhogy álmaink valóra válásának gyakran áthidalhatatlan gátja a lustaságunk, a kényelmünk. Ha valami pozitívat, hasznosat akarunk elérni, akkor viszont igyekeznünk kell, tenni érte valamit. S ha sikerül, az is szeretet, az is béke és kenyér! Csak észre kell venni.
A béke fogalmát manapság egyre gyakrabban ragozzák – annyira, hogy a fogalom szép lassan elhomályosul. Mert a béke nem csupán a fegyverek hallgatását jelenti, hanem az álnokság, ármány, bosszúvágy, az érdemtelen nyereség utáni hajsza nemlétét is.
Az újságok a magasabb példányszám érdekében tele vannak indulatokat fölkorbácsoló hírekkel, (ál)botrányokkal, figyelmet elterelő álproblémákkal, ellenségnek kikiáltott személyek tudatos lejáratásával, primitív szenzációkkal, alattomos vádaskodással, miközben sok, nem is jelentéktelen hírt agyafúrt okokra hivatkozva egyszerűen elhallgatnak – s mindezzel a szabad információ és véleménynyilvánítás köntösében boldogítják a mit sem sejtő olvasót. Akinek pedig nincs más információja, bármit képes elhinni.
Az idézett zsoltárban kifejezett vágy hogyan érvényesülhet ilyen közegben?
Apám többször intett, amikor ifjú titánként hősködni próbálkoztam, hogy a legnagyobb győzelem az, ha önmagunkat győzzük le. Sokáig nem értettem, mit akar ezzel mondani: vajon önmagam ellensége legyek? Ám aki békét akar, elsősorban önmagában teremtsen békét: minden gonosz ellenére, minden negatív hatás ellenére legyen jó a tízparancsolat teljes értelmezésében. Ez békés lelkiismeretünk forrása. Miként Anatole France az Angyalok lázadása című regényében írja: „Csakis magunkban kell megtámadni és megsemmisíteni Jaldabaodot.” Azt a Jaldabaodot, aki a gonosz zsarnok megtestesítője.
Ilyen gonosz a kényelmünk is, a kisebb ellenállás útja, ha a külsőségeket a belső értékek fölé helyezzük és favorizáljuk, vagy akár egy pozitív tett elhanyagolása.
Mondjak példát? Ilyen volt az, hogy nem éltünk választási jogunkkal. Ilyen az, ha elhisszük, hogy gyermekünk nem anyanyelvi iskolázása jobb érvényesülést eredményez. Mintha megmaradni eleink erényeinél nem volna jóval nagyobb érték. Ilyen az is, ha nem tettekkel, hanem melldöngetéssel akarjuk elhitetni a világgal, hogy jobb hazafiak, jobb magyarok, jobb szakemberek, jobb bármik vagyunk.
France könyvében Jaldabaod a kényúr, ellene akarnak az elégedetlen angyalok föllázadni, az ő uralmát kívánják megdönteni, hogy jobb világot teremtsenek. Ám Lucifer, a lázadók vezére fölismeri, nem a külsőségek ellen kell föllépni, hanem a bennünk lakozó negatívumok ellen: ha jobbak leszünk mi, a világunk is jobb lesz, nem pedig a jobb világ következtében leszünk jobbak mi is. Az a kérdés, az ego és restségünk párharcában ki lesz a győztes: én győzöm-e le lustaságomat, vagy a lustaság engem? A lázadók vezére rájön, hogy a hatalomátvétel után ugyanolyan zsarnokok lennének, mint a leváltott önkényúr, azért a lázadást lefújja.
Érdekes módon föltűnően emlékeztet ez az úgynevezett rendszerváltásra 1989-ben. Csakúgy, mint a mostanában föllépő, magukat „másnak”, s evégett természetesen jobbnak kikiáltó, gombamód szaporodó pártok és társaságok elképzeléseire. A megmondó emberekre, akik Kánaánt ígérnek, csak hogy átvehessék a hatalmat.
Mi pedig restek vagyunk kiállni régi bevált értékeink mellett.
Mintha France angyalainak lázadó kedvét látná az ember.
