„...akinek elvették a játékát”
Igen, pontosan úgy érzem magam, mint egy durcás kisgyerek, akinek elvették a játékát. Hogy miért? Elmondom.
Már jó húsz éve nyitottam egy takarékossági számlát a folyószámlámhoz. Ez amolyan suttyomban való spórolás. A bankkártyámmal történő fizetés pénzösszegét 10-esre kerekíttettem fel, hogy a bank annyit vegyen le a számlámról, amikor fizetek. Ez azt jelenti, hogy ha például 32 euróért vásárolok valamit, a program az összeget 40 euróra kerekíti, de a nyolc euró különbözetet a takarékossági számlámra küldi.
Tegyük fel, hogy 53 euró a vásárlás értéke, akkor 7 euró vándorol az alszámlámra. Ez amolyan észrevétlen takarékoskodás, mert ugye olyan mindegy, hogy egy kártyával való fizetés során néhány euróval többet számol a bank. De egyáltalán nem mindegy, hogy közben növekszik a másik számlánk, és ez havonta akár 200 euró növekedést is jelenthet.
De mindez már múlt idő. A bankom egyszeriben elkezdett centeket küldeni a „takarékba”. Azonnal felhívtam őket, hogy számon kérjem, mit jelentsen ez a változás. Azt a választ kaptam, hogy az eddigi 10-es kikerekítésem lecsökkent egy euróra. Ha tehát pl. 24,75 centet fizetek a kártyával, akkor már nem 5,25 euró a megtakarításom, hanem csak 25 cent. De miért? – kérdeztem naivan. Az volt a gyanúm, hogy a változás a tranzakciós adóval függ össze. Az ügyfélszolgálatos hölgy azonban ezt nem mondta, hanem kért, maradjak a vonalban, megpróbálja megérdeklődni a csökkentés okát. Majdnem tíz perc várakozás után (amit udvariasan megköszönt nekem) sajnálattal közölte, hogy nem tudta kideríteni a választ a miértre. Azt javasolta, ezentúl küldjek rendszeresen bizonyos összeget erre a számlámra, és akkor máris megoldottam a gondot. Márpedig az nem ugyanaz, erősködtem.
Ha nem kapok kielégítő választ az ügyfélszolgálattól, fel szoktam kerekedni, és személyesen intézkedem. El is ugrottam a bankba. A hölgy, aki fogadott, meredt szemmel hallgatta panaszomat, majd hozzátette, hogy neki is tízeurós kerekítése van, de ő nem is vette észre a változást. Elmondtam neki, hogy én bezzeg ezzel szórakozom, folyamatosan figyelem a számlán az összeg növekedését, és rendszerint erről a számláról fizetem a nem mindennapi kiadásaimat, például az autóbiztosítást, az éves szervizelést, ebből térítettem a nemrégi zsalucserét és az új szúnyoghálókat… Rengeteg a váratlan kiadás, ez a számla pedig mindig megoldja a gondokat.
A válasz: úgy látszik, valaki ehhez kapott kedvet. Aha, értem, mondom én. Akkor ez is olyasmi, mint a műanyagflakonokon a kupakok, amelyek felnyitás után is a flakonon maradnak. Néha felsértik az ember kezét, néha nem lehet őket visszacsavarozni, néha a legváratlanabb pillanatban leválnak, és a földre esnek, néha pedig mindez egyszerre történik. Ezért hát mindenki szitkozódik emiatt, pedig nekünk találták ki. De hogy minek?... Egy volt munkatársam ilyenkor azt szokta mondani: Na, szervusz, világ! A mondást értem. De továbbra is morgolódom: Miért? Miért? Miért?
