Száraz Dénes

2019. október 14., 11:53

Akár a parlamentet is elérheti a Tetris-kihívás

Újabb őrület ütötte fel a fejét az online világban, a Tetris Challenge. A zürichi rendőrség indította el az előző hónapban, és futótűzként terjed a neten. A közösségi médiában egy olyan drónos felvételt posztolt, amelyen két rendőr fekszik a járműve mellett a földön, körülöttük pedig szépen elrendezve, egymás mellett látható a felszerelésük és a rendőrkocsi eszközei.

A tetris eredetileg egy ügyességi és logikai videójáték volt, és az élet számos más területén is megjelent, a Delfti Műszaki Egyetem egyik diákját például olyan módon ihlette meg a játék, hogy a villamosmérnöki kar 96 méter magas épületének felvillanó fényeiből alkotott tetris játékot 1995-ben, amivel a „Legnagyobb működő játék” rekordját is felállította. A szókapcsolat másik eleme, a challenge pedig kihívást, felhívást jelent.

A kihívásnak eleget téve, az első zürichi rendőrképet hamarosan újak követték, amelyen rendőrök, tűzoltók, mentők töltöttek fel hasonló, fegyelmezetten hanyatt fekvő fotókat magukról és szépen elrendezett felszerelésükről.

Az utóbbi napokban pedig a légiközlekedésbe, sőt már Ferihegyre is beköltözött ez a rokonszenves játékhóbort, sőt, a dunaszerdahelyi tűzoltók is elfogadták a kihívást. Csak még azt nem tudni, hogy minek… Ég a Híd?

Érdekes lenne, ha a szlovák parlament képviselői is csatlakoznának a „challeng-hez”.

Magukat népszerűsítve kifeküdnének a nemzeti tanács épülete elé kis cókmókjukkal együtt. Ez lenne az igazi kihívás, olyan korai kampánynyitó! Két csoportba osztódnának, kormánypártira és ellenzékire. Jelen pillanatban egyikük sem lenne többségben (75-75), de ez sem a kormánykoalíciónak kedvez.

Bár nem lehet tudni, hogy a koalíció egyik pártját, a Most-Hidat nemrégiben elhagyó Katarína Cséfalvayová per pillanat hova feküdne, az ellenzéki vagy a kormányoldalra? Új pártját, a Jó Választást (Dobrá voľba) a belügyminisztérium hétfőn bejegyezte. Alapítója, Tomáš Drucker volt egészségügy- és belügyminiszter annak idején a Smer jelöltje volt, tehát parlamentbe jutása esetén valószínűleg számíthatna rá a legerősebb kormánypárt, mint ahogy Cséfalvayovára is.

Nos, még egyszer: a tetris challenge lényege az, hogy a játékba bekapcsolódó, főleg izgalmas és némi veszélyt is rejtő szakmák képviselői a szabadban szépen egymás mellé fekszenek a munkahelyük vagy rájuk leginkább jellemző szolgálati járművük – rendőrautó, repülőgép, helikopter – mellé, majd maguk köré pedánsan elrendezik a további munkaeszközeiket, szintén valamilyen rendszerben.

Állítólag a politika is rejt magában némi önveszélyt, elsősorban kísértést, ezért egy próbát megérne!

A pozsonyi Alexander Dubček tér kevésbé forgalmas részére kifekvő parlamenti képviselők milyen munkaeszközöket tehetnének maguk mellé? Talán a laptopjukat töltővel vagy az okostelefonjukat is? Esetleg elférne még ott a fizetési szalagjuk, az aktuális adóbevallásuk, az immunitásuk, és lefektethetnék kedvenc asszisztensüket is.

A szolgálati személygépkocsijuk mellé csak a parlament elnöke és alelnökei bújhatnak, a többi képviselő csupán az üzemanyagjóváírási kiutalását rakhatja maga mellé.

Egyébként tényleg jól mutatna a drónfelvételen a három muskétás szorosan egymás mellett heverve: Danko, Fico és Bugár. Koalíciós tanács híján itt kiterülve meg tudnák beszélni az ország ügyes-bajos dolgait, megcélozva az újabb közös jövőt.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Száraz Dénes 2019. november 21., csütörtök

Szakított egymással Komárom és Érsekújvár. Rákényszerültek!

A két város között szinte megszakadt a közúti kapcsolat, főleg a reggeli és késődélutáni órákban!

Száraz Dénes 2019. november 18., hétfő

Bársonyban vagy bíborban született-e a szabadság?

Az is fura volt utólag, hogy a főelvtársak milyen gyorsan tudtak berendezkedni az új rendszerben, letűnt politikai hatalmukat privatizációs spekulációkkal váltották át gazdaságira.

Molnár Judit 2019. november 17., vasárnap

Eltékozolt éveink

Teremtő, nagy időket megélni akár a sors ajándékaként is felfogható.

Tóth Tünde 2019. november 17., vasárnap

Fiamnak november tizenhetedike margójára

Minden évben máshogy élem meg a Koraszülöttek Világnapját, amihez Neked köszönhetően van közünk.

Száraz Dénes 2019. november 17., vasárnap

Magyarságtudatból elégtelen!

Azt gondolná az ember, hogy magyarságtudat és -ismeret között nincs összefüggés, mivel Magyarországon sok olyan egyetemet végzett, műveltnek vélt politikus és újságíró befolyásolja a közvéleményt, akiknek a magyarságtudatuk erősen megkérdőjelezhető.

Száraz Dénes 2019. november 16., szombat

Amikor az iskolaközpont a megoldás, nem szabad hezitálni

A szlovákiai magyar oktatás fellendítése minden felvidéki magyarnak a szívügye.

Kolek Zsolt 2019. november 16., szombat

Esélylatolgatás a rajtvonalon

A Smer-SD nyerhet, de ki alakít kormányt?

Kövesdi Károly 2019. november 15., péntek

Falak és gesztusok

S most itt állunk, és újra mocorognak a téglák, tekeregni kezd a szögesdrót, csak éppen ellentétes indítékkal.

Kolek Zsolt 2019. november 15., péntek

Bársonyos félmúlt

1989 Kelet-Közép-Európa éve volt, azé a szanaszét rojtosodott régióé, amelyet az elmúlt évszázadokban folyamatosan a felzárkózás, az utolérés vágya fűtött, s ezenközben csak ritkán ismerhetett önmagára.

Száraz Dénes 2019. november 14., csütörtök

Gyurcsányék és a Momentum kirohanásai a külhoni magyarság ellen

Még le sem csillapodtak a kedélyek a magyarországi Momentum párt erdélyi és felvidéki magyarellenes megnyilvánulásai miatt, máris beindultak Gyurcsányék, nehogy lemaradjanak a fiatal liberális titánok mögött!

Vélemény
Száraz Dénes: Szakított egymással Komárom és Érsekújvár. Rákényszerültek!

A két város között szinte megszakadt a közúti kapcsolat, főleg a reggeli és késődélutáni ...

Száraz Dénes: Bársonyban vagy bíborban született-e a szabadság?

Az is fura volt utólag, hogy a főelvtársak milyen gyorsan tudtak berendezkedni az új rendszerben, letűnt politikai hatalmukat ...

Molnár Judit: Eltékozolt éveink

Teremtő, nagy időket megélni akár a sors ajándékaként is felfogható.